A gyomrom ma reggelre valamivel jobb, de egyelőre áll az emésztésem, és nem vagyok éppen a topon... Na de majd leszek!
Mivel nagyon ritkán vagyok beteg, ilyen gyomorrontásosdi pedig ezelőtt 38 évig csak egyszer fordult elő velem, nem tudom, mit egyek, hogyan, mennyit. Tutira nem akarnám leterhelni az emésztésemet, így valamit ki kell találnom, hogy jó legyen.
Boltba is muszáj lesz elugranom. Ma már igyekszem nem háztartási kekszezni, mert tömény finomliszt meg cukor, viszont téli ablakmosó folyadékot kénytelen leszek venni, mert már kétszer fagyott reggel, melegebb nem lesz az idő, és nem akarnék tartályt cseréltetni, mert esetleg szétfagy... Jó lenne körbenézni csizma ügyben is, mert az nincs, az egyetlen cipőmnek meg eltörött a jobb talpa, így nedves-csapadékos időben nem igazán száraz viselet. Na melegnek meg egyáltalán nem meleg.
A téli kabátomból rendesen kifogytam, vagy 2 számmal nagyobb, mint kellene, de arra nem akarnék beruházni idén, mert jövőre megint vehetnék újat, az én csodaszép bícsbádimra. :))) Pozitívuma: duplán magamra csavarhatom, így melegebb, vagy normál módon viselve több levegő kerül a ruha és a kabát közé, így jobban szigetel. ;-)
Jól kitaláltam ezt a 40 napos "játékot", amiből lassan egy hét eltelt úgy, hogy 2. napja nincs normális kajálás és edzés sem. Azért nem fogom feladni, rendbejövök hamar, és folytatom, ahol abbahagytam. Mert hamarosan itt a Mikulás, és addigra ugye szeretném azt az aranyszalagocskával átkötött 57 kilós csomagocskát :) Ha véletlenül nem sikerülne, majd hozza a Jézuska karácsonykor :)
Apropó: karácsony.
Tele vannak a boltok olyan cuccokkal, amiket imádok. Ezek egyike a Nürnberger Lebkuchen. Élnek rokonaim Németországban, így kiskoromtól minden évben hoztak nekünk ilyen sütit. Ami mennyei, fenomenális, isteni, embertelen finom, és amiből hatalmas mennyiséget is képes vagyok belakmározni.
Teljesen mindegy, hogy csokis vagy mandulás,
mindegy, hogy csomagolt vagy dobozos,
egészen mindegy, hogy kör alakú vagy perec vagy hosszúkás, diós vagy mandulás (tiszta Gombóc Artúr-effektus), már az illatától odavagyok. És most (is) csak nézhetem a roskadozó polcokon. Hiszen ez attól (is) nagyon fincsi -szerintem-, hogy rengeteg a cukor benne. Komolyan mondom, így érzem az illatát, ahogy írok róla és látom a képeket. És ez nálam tényleg az a kategória, hogy ugye egy darab még nem ront el semmit, na de nem tudok megállni egy darabnál! A beiglit nem szeretem, a linzert megállom, hogy ne egyek, tortára is tudok nemet mondani, de meg kell kérnem anyut, hogy vagy ne süssön vaníliás kiflit, mert az a másik gyengém, vagy dugja el előlem, vagy nagy őrületek közepette megállom, hogy ne egyem meg :)
De tudod, mit? Elolvastam egy nem túl régen írt bejegyzésemet a terveimről (itt). És nagyon igaz, ami az utolsó bekezdésben áll. Megígértem magamnak, hogy véghezviszem a tervemet, így aztán jöhetnek a nehézségek, állni fogom az ütéseket.
Lebkuchen? Pá!
Vaníliás kifli? Inkább bícsbádi!
Gyomorrontás? Holnapra letudva!
Éljenek a célok!
Éljen a kitartás!
Hajrá!
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése