2019. szeptember 9., hétfő

Eredmény 3 hónap dobozolás után

Pünkösdkor döntöttem el, hogy elég a plötyiségből. Elkezdtem előre főzni, dobozolni, 2 ill. 3 napokra.


























Ez szénhidrátszámolt étrend, csupa olyan dologgal, amit imádok (bundáskenyér, krumplifőzelék...). Miért? Mert a tavaly júliusi görcsös-mentős sztori után semmivel nem tudtam az akkor hirtelen "odanőtt" alhasi úszógumit csökkenteni. Orvosilag minden rendben, se a keto, se a torna nem hozott változást. Adtam egy esélyt a CH-os étkezésnek. Működik.


A kilók különösebben nem érdekelnek, a centi és elsősorban a ruhák megmutatják az igazságot. Ez "csak" 3.9 kiló minusz és összesen 18 cm-rel vagyok kevesebb, de a ruhákkal gondban vagyok: minden nadrág lifeg rajtam, nem kicsit. Idén már nem vásárolok újat, mamival bevetetem, amelyiket lehet, jövőre viszont kell majd egy új ruhatár.


Hogyan csinálom? Kinézem, mit szeretnék enni, 2-3 napra előre megfőzöm-dobozolom, és mind megeszem. Akkor is, ha hőség van, akkor is, ha nincs kedvem, akkor is, ha lecsukódik a szemem a fáradtságtól, ha esik, ha fúj, dobozolok. 

Volt a 3 hónap alatt buli, nyaralás a húgom gyerekeivel, meg buli, ezekre nem dobozoltam. És megyek néha freikávézni, és ha 10+ km-t megyek (ez ritka), többet eszek.

A mozgás egyelőre leginkább gyaloglás/futás, ha rá tudnám tenni a rendszeres erősítő edzést, akkor lennék igazán plötyimentes, azaz marha elégedett. Most "csak" nagyon elégedett vagyok. 😇

(Innen választottam programot.)

2019. szeptember 8., vasárnap

Vasárnap

Dobozolás 3 napra...


... majd Hőgyész, M., a., M., Cicmó. :)





Kicsit megtorpant a jókedvem, amikor délután rávilágítottak, hogy holnap hétfő, azaz munkanap, aztán jött a szokásos gondolat: de most még most van, a többi ráér holnap.

Cicmó egyszerűen gyönyörű, végre nem lapmacska, szépen visszahízott, kinőtt a szőre és újra dús, begyógyultak a sebei, bolhátlan, egész jól eszik, hála többünk gondoskodásának, a rengeteg szeretetnek, siminek, amit kap (és amit ad), és elsősorban anyunak, aki minden nap gondját viseli. Hát igen: nem könnyű egy utcamacsek sorsa.

2019. szeptember 7., szombat

36. heti összefoglaló

Hétfő reggel: tanévnyitó, majd első tanítási nap. Délután "tanévnyitó freikávézás".


Főzés-dobozolás két napra.


Az első környezet óra, hát persze, hogy cicás. ;)


Nagyon sűrű a hétvége, így 3 napra dobozoltam. A jövő hét eleje is sűrű lesz, vasárnap megint 3 napra fogok dobozolni.


Az étkezések ideje rendre csúszik, igyekszem kordában tartani. Mozgás a héten csak futás-gyaloglás volt.

Heti haladás (vasárnap nélkül) 40 km, idei eddigi összes 1503 km.

Hétfőn jövök a 3 hónap előre főzés-dobozolás eredményével. :)

1. hét összefoglaló itt
2. hét összefoglaló itt
3. hét összefoglaló itt
4. hét összefoglaló itt
5. hét összefoglaló itt
6. hét összefoglaló itt
7. hét összefoglaló itt
8. hét összefoglaló itt
9. hét összefoglaló itt
10. hét összefoglaló itt
11. hét összefoglaló itt
12-13. hét -
14. hét itt
15-16. hét -
17. hét itt
18. hét -
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22-23. hét -
24. hét itt
25. hét itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt

2019. szeptember 1., vasárnap

35. heti összefoglaló

A héten is szorgalmasan főztem és dobozoltam.


Hétfőn-kedden meló a suliban, szerdától péntekig továbbképzés Olaszon és Szederkényben, és utánuk még munka a suliban.




Szombaton anyuéknál.




Vasárnap itthon, főzés két napra, majd munkára készülés, megcsináltam az első hétre (mivel ugye mindent összevontan tanítok) 40 óravázlatot...


Majdnem 3. hónapja ügyesen dobozolok, még minimális mozgás mellett is van eredménye.


Heti haladás 46km, idei eddigi összes 1463km.


1. hét összefoglaló itt
2. hét összefoglaló itt
3. hét összefoglaló itt
4. hét összefoglaló itt
5. hét összefoglaló itt
6. hét összefoglaló itt
7. hét összefoglaló itt
8. hét összefoglaló itt
9. hét összefoglaló itt
10. hét összefoglaló itt
11. hét összefoglaló itt
12-13. hét -
14. hét itt
15-16. hét -
17. hét itt
18. hét -
19. hét itt
20. hét itt
21. hét itt
22-23. hét -
24. hét itt
25. hét itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt

2019. augusztus 31., szombat

Motiváció

Cs.: - Nem tudom, mit csinálsz, de úgy át vagy alakulva.

A.: - Jézusom, elhagyod a nadrágodat!

M.: - Timcsikém, add ide a nadrágodat, be kéne venni.

És ez csak 2.5 hónap tudatos előre főzés-dobozolás eredménye.

Hogy mi a titok? Az enyém ez:

"Ne gondolkozz. Csak csináld."

2019. augusztus 30., péntek

Péntek, amikor...

Amikor a kölcsönkért kocsit meghúzzák (Babarc, önkormányzat parkoló)...


Amikor végigülöd a továbbképzés 3. napját is ezer fokos teremben...


Amikor ajándékot kapsz egy újonnan megismert kollegától...


Amikor a továbbképzés után visszamész a munkahelyedre és a 30.5 fokos tanáriban készülsz a tanévkezdésre...


Amikor nem hazamész, hanem először boltba, majd főzöl két napra...


MINDEN jó lesz, ha végre elmúlik a kánikula...