2021. október 25., hétfő

Hétfő

Egy éve az Őrségben voltam. Reggeli Nagykanizsán.


Megmásztuk a kanizsai kilátót. 


Itt már folyamatosan fájt a hasam és már javában ment az állandó fáradtság. 

Még Frei kávé Zalaegerszegen, a kedvenc Cannes-i fagylaltkávé.


Aztán odaértünk az imádott Őrségbe, az imádott Erdőszéli lakba. 


Kun Béla. 🥰


Ekkor készült az egyik kedvenc Béla-fotóm. 😊


Pontosan egy évre rá, ma 10 napos műtött vagyok. Itthon. Itt az albérletben is szép. ☺


Sőt a reggelit is kiválaszthatom és elém tálalják. 😊


Sőt az ebédet is. :)


És a vacsorát is. :)


Ma is csodaszép őszi idő volt. Így ma is voltam kint, kétszer is. Délelőtt egy nagyon rövidet, délután egy kicsit hosszabbat.


Ma volt az első nap, hogy csak egy fájdalomcsillapító kellett, és ma éreztem először, hogy nem vagyok annyira szörnyen fáradt, hogy egész jó a közérzetem.

Tegnap írtam a Professzor úrnak, hogy van egy kis észrevételem, ma reggel válaszolt is, hogy figyeljem magam, ha x irányban változik a dolog, akkor látnia kell, különben nincs teendő.

Tegnap csodásan fájdalommentesen ment a reggeli vérhigító szuri, a mai nem annyira. A bökést is éreztem és a folyadék csípését is, de szerencsére rövid ideig tartott. Még, avagy már csak 2 bökés és vééége. :)

2021. október 24., vasárnap

Vasárnap

Nálunk valahogy a családban van, ahogy tálaljuk magunknak az ételt. Ez a húgom mai reggelije. 


Megint isteni ebédet főzött, sült hal, krumplipüré, savanyúság.


Ma is meseszép idő volt. És igaz, hogy pár percre, csak a parkolóig, de kint voltam. 😊 


Fura lesz majd, ha felépülök, mert a fizikai aktivitást szó szerint a béka feneke alól, nulláról kell majd kezdenem. No de a legfontosabb, hogy először jól legyek, megerősödjek, az összes többi majd csak ezután jöhet. Az összes többi pedig azért nem mostanában lesz.

A húgom ma hazautazott, anyu pedig érkezett éles váltásban. 😆

2021. október 23., szombat

Szombat

Csodásan változékony őszi idő volt ma.




A húgom van velem hétvégén, krumplifőzit főzött, hát valami mennyei volt.


Volt ebéd után habos kávé is.


Szörnyen ritkán találkozunk, de valahogy mindig olyan, amikor épp együtt vagyunk, mintha pár napja láttuk volna egymást utoljára.

Ma elég sokat fent tudtam lenni, de pihentem és aludtam is délután egy jó mélyet.

Holnap még tesós nap, de már M. is jön kicsit délelőtt, este a húgom hazautazik, anyu meg ide, és folytatódnak a felépülős napok.

 

2021. október 22., péntek

Péntek- egy héttel a műtét után

Végigaludtam az éjszakát. 😊 

A reggeli szurira tegnap este kaptam még egy tippet, így a combomhoz nyomtam egy fagyott gesztenyepüré téglát, utána szúrtam. Nem fájt, szinte egyáltalán nem csípett az előző tipp alapján hűtőből elővett folyadék, sőt meg sem látszik a helye. 😊

Mosakodás. Fejtől combig megy egyedül mosdónál, a hátam és a többi anyué. 

Óriási örömmel konstatáltam, hogy kezdek laposodni. Azaz a hordóra (16 Hgmm-ig) Co2-vel felfújt hasűrből végre kezd távozni a gáz. A bal sebemnél határozottan látszik egy "horpadás", és anyu mondja, hogy a derekamnál is mindkét oldalon. ☺😁

Van még bennem bőven gáz, a jobb lapockámnál és a jobb bordák alatt is, ez szörnyen kellemetlen, de "endós sétával" igyekszem hozzájárulni a megszűnéséhez. 

Majdnem egész délelőtt aludtam.

Ebédre tojáslevest kértem és bundás kenyeret. Nyami. :)

Ebéd után is pihentem, de most ez a dolgom és szeretnék jól lenni, ehhez az (is) kell, hogy jó kislány legyek.

Délután "váltás" volt. Anyu ment haza busszal, M. jött hozzám, amikor végzett a munkahelyén, aztán kiment a pályaudvarra a húgomért, aki munka után a Népligetbe rohant a buszra, hogy jöjjön nekem segíteni.

"Hetes babák vagyunk." "Boldog heti szülinapot nekünk". Írta B., a csajszi, akit utánam műtöttek és a klinikán a szomszéd betegszobában feküdt. Sz. is írt, a szobatársam. Kb. egyformán vagyunk, műtét utáni fájdalmakkal és kellemetlenségekkel ugyan, de sokkal jobban. 😊

2021. október 21., csütörtök

Csütörtök

 


Eddig 3 nagy párnán aludtam a műtét óta félig fekvő-félig ülő helyzetben. Tegnap már annyira fájt a derekam, hogy sírni tudtam volna. Sosem voltam derékfájós, azt sem tudtam, miféle ez, de borzalmas. Azt gondoltam: az alvós testhelyzettől. Így megpróbáltam ma vízszintben aludni: nem jött össze. Talán hajnalban bóbiskoltam valamennyit, de negyed 4-kor már kivetett az ágy... 

Minden reggel csillagokat látós bélgörccsel indul és megszülök egy-két szellentést. Pisi, majd jön a széklet szülés. 

Hogy ezután jobban érezzem magam, beveszem a fájdalomcsillapítót.

És jön a nap fénypontja: a böki. Dia (akinek az étrendjét enni szoktam) tegnap azt tanácsolta: tegyem a hűtőbe a szurit, hidegen nem fáj annyira. Úgyhogy ma bőr a combon összecsíp, tű merőleges, a bőrre tesz a tű, nem érzem, ott benyomom, majd szépen lassan befecskendezem a folyadékot, ha kész, úgy tartom kicsit, aztán kihúzom a tűt. A tű beszúrását és benyomását ma egyáltalán nem éreztem. Ez a lökött folyadék csípett csak pár percig. Úgyhogy talán tényleg jobb egy hangyapukinyival a hűtött szuri. 😂

Telón írom a blogot. Még nem tudok odaülni a laptophoz. 

Reggelim a bejegyzés elején, kacsazsíros pirítós, mikrozöld. 

Ebéd itt lent, a tegnapi maradéka. 



Ma kötözés volt. Amire figyelni kell: a seb legyen száraz. Az. 😊 És ahhoz képest, hogy 6 naposak, szerintem szépségesek a varratok. ☺


A köldök seb már viszket is, az a legmélyebb. 2 napja még fájt, ma már nem. 

Van jó néhány belső varratom is, szerintem mindenkinek jobb, hogy azt nem tudom fotózni. 🤣

Anyu holnap hazautazik, hétvégére a húgom jön Budapestről segíteni. És M. is itt lesz, amikor éppen nem dolgozik. 

A mai nap nem volt könnyű. De bízom benne, hogy holnap jobb lesz. 




2021. október 20., szerda

Szerda

 Jaj, ma csodaszép idő volt! 😊



Simán el tudom viselni, hogy M. intézi az ügyeimet, bevásárol, itt van, anyu segít itthon, főz, mosogat. 😊😇

A mai reggeli:


Ma nem tízóraiztam. 

Ebéd: sárgarépa fasírt, tejszínes tészta. 



Uzsonnára fánk volt és kapucsínó, vacsorára mézes kenyér. 

Amit nem szabad enni: ami puffaszt, gyümölcs, magok, teljeskiőrlésűek, tejtermékek. Ma egy ilyen édes nap lett. ☺



Kedd

 


A zárójelentést már többször elolvastam, de a műtéti leírás még nem megy. Egészen egyszerűen azért, mert ahogy olvasom, ÉRZEM, amit leírtak. Majd összeszedem magam, aztán elolvasom. 😇

Ma valahogy nagyon fáradt voltam. Sokat feküdtem, bóbiskoltam, aludtam. Fájdalomcsillapító még kell. 
Székletem ma is volt. Igaz, hogy az ürítés felér egy szüléssel, de majd ez is jobb lesz. 
Étvágyam van, eszek is. 
Folyadékból (tea, víz) 2 liter sikerül általában. 

A mumus a vérhigító szuri. Ha azon túlesek reggel, akkor boldog vagyok, hogy van 24 nyugodt órám a következőig. 

2021. október 18., hétfő

Hétfő

 


3 napos műtötten itthon. A képen a jódos combom. A pöttyök: a vérhigító szurik. Az alsó a szombati, nővérke adta, vasárnap a kórházban a másik combomba kaptam, ma megint a bal jött, de én adtam be. Aki ismer, tudja, hogy mennyire rettegek a tűtől. Amióta az eszemet tudom. A combomon meg szinte nem lehet a bőrt összefogni, hát fáj rendesen ez a szuri... Még 9 van... 

Eszek, sétálok a lakásban, fekszem. Kábé ez a napi program. A haskötő egy áldás, nagyon sokat segít. Enni tudok, széklet még nincs. Inni iszok eleget. A fájdalomcsillapító folyamatosan kell. Mindenem szét akar szakadni. Nevetni, köhögni, csuklani szörnyen fájdalmas. 

Anyu és M. sokat segít, hétvégén jön a húgom. 

Rengeteg (!) üzenetet kapok, amit elolvasni sincs erőm legtöbbször. Ülni kegyetlenül nehéz, így a blogot is fekve, telefonról írom. 

Ma volt hőemelkedésem is. 

De minden nap van apróság, ami jobban megy, mint előtte, és elég friss még ez az egész, nem várok csodát. Betartom az orvosi utasításokat, bízom benne, hogy minden rendben lesz, azt hiszem, ennél többet nem tehetek. 😊

2021. október 17., vasárnap

Vasárnap

 A pénteki műtét estéje alvással és fájdalomcsillapítással telt. 


A szombat is. 




Szombat éjjel még altatóval sem tudtam aludni. Szó szerint egy szemhunyásnyit sem aludtam. Feküdtem, sétáltam. 


Aztán csak eljött a reggel. 


És a reggeli. 


Ilyen volt a kilátás a teraszról. 


Délelőtt megkaptuk a zárójelentést, a műtéti leírást, a vérhigító receptet. Felszívódó a varrat így nem kell majd menni varratszedésre, csak a 6 hetes kontrollra. 

Anyu és M. jött értem, egész jól bírtam az utat hazafelé, pedig az ülés a legrosszabb. 

Délután aludtam egyet és már megint ágyban vagyok. Elfáradtam. 


Több száz (!!) üzenetet kaptam, nem tudom mindenkinek külön megköszönni. Nagyon jólesik, hogy ennyien gondoltok rám és szorítotok. 





2021. október 16., szombat

A műtét másnapja

Kezdd a végén, megint fordítva tette fel a teló a képeket... 


De este lett. A katétert is kivették, megy egyedül a vizelet ürítés, majd a beleknek kell még újra megmozdulniuk. 

Holnap dél körül hazamehetek. 


Szinte egész nap folyt a fájdalomcsillapító. És fájt a beszorult széndioxid. Vállban, oldalt, rekeszizomnál, mindenhol. 


Vacsora:


Ebéd:


A műtét éjjele folyamatos vérnyomásméréssel, fájdalomcsillapítással, kis alvásokkal telt, szinte félálomban. Reggel elkezdtünk a nővér segítségével felülni, felállni. Nem volt kellemes. De estére már kapaszkodás nélkül sétáltam a folyosón. Reggeli:


A műtét

A szobában feküdtem a csodás mecseki napsütésben, amikor felgyorsultak az események. 

Visszahozták Sz-t, a szobatársamat a műtőből. Jött az aneszteziológus, röviden egyeztettünk. Jött a műtős fiú, ágyra fel, lift. A 2 műtő közé tolt be. Hideg volt és büdös. Pár perc múlva nyílt a balos ajtó. A saját lábamon mentem be és ültem-feküdtem a műtőasztalra. Mindent mondott G., a műtős, mit csinál, miért. Ugyanígy a műtős hölgy is.  Rögzítették a lábaimat, kanül szúrás és pulzoximeter felhelyezés után a karjaimat. Hideg volt. De amint ezt konstatáltam, a műtős hölgy  már kapta is az infót az anesztestől: 200... És 3 másodperc múlva már aludtam is. 

Arra emlékszem a műtét utánról, hogy átraknak az ágyamra a zöld lepedőn és nyöszörgök a fájdalomtól. Hirtelen ott terem Koppán prof és Szántó doktornő, elmondják mindkettőnk műtétjét röviden, amiből semmire nem emlékszem, majd elhangzik: vasárnap délelőtt mehetünk haza. 

2021. október 15., péntek

Műtét napja- már a kórházban

 




2-re kellett jönni.
Rengeteg papírt alá kellett írni, befizetni a díjat, készült egy antigén teszt, aztán felvittek az osztályra. Megkaptam az ágyat, meg kellett fürödni a kórházi betegfürdető szerrel. Jött egy nővérke, megmérte a vérnyomásomat: 110/69, pulzus 89.

A szobatársamat még nem láttam, a műtőben van/vagy már az intenzíven. 

Azon kívül, hogy szörnyen éhes vagyok, fáradt, álmos, most kezd bennem tudatosulni, hogy bakker meg fognak műteni... De nem akarok parázni, meg akarok gyógyulni. 

Alszom egyet, amíg sorra kerülök. 

A műtét napja-még a műtét előtt, otthon

Köd van és fagy. Csodaszép idő. Igazi ősz.

Nagyon jól aludtam. És önmagamhoz képest sokáig. Nagy elánnal keltem fel és néztem rá a listámra, hogy mi az, ami még kell, ami apróságot még itthon meg kell csinálni. És kezdtem volna. Addig jutottam, hogy ráálltam a mérlegre. Mert az anesztesnek meg kell adni az aktuális testtömeget. Tegnap 1.6 kiló ment le a hashajtással. Ez rengeteg. Amint leszálltam a mérlegről, éreztem, hogy gyenge vagyok. Nem kicsit. Nem erőltetek semmit. Nem harcolok. Az endocskám ficereg: szúr, feszít, jajong mindkét petefészkem, az egész kismedencém fáj. Napok (és egy év...) óta ezt teszi, mintha érezné, hogy most már az órái is meg vannak számlálva. 

A legrosszabb az éhség. Ölni tudnék egy falat (vagy egy tál 😁) bármiért. A legjobban a műtét utáni első étkezést várom. 😆😇

A pulzusom 80 (önmagamhoz képest magas), és nagyon erőteljes a szívverésem. Pumpálja az életet ebbe a nagyon fáradt és meggyötört testbe. De jól vagyok. És nem izgulok. A dolog orvosi részéért főleg nem. Koppán prof kezei között maximális biztonságban érzem magam, teljesen megbízom benne, tudom, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy segítsen rajtam. Kis félelem az ismeretlen tényezők miatt van bennem. És hogy hogyan ébredek a műtét után. De nem rugózom túl, hiszen szépen sorban, órákon belül minden kiderül. És van rá esély, hogy holnap este már itthon vagyok, ha nem, akkor vasárnap biztosan. Onnan pedig már csak felfelé vezet az út.

2021. október 14., csütörtök

Műtét előtti nap


A műtét előtti nap teljes menüje:

reggelire 1 tasak hashajtó por+3 liter víz,
uzsonnára 1 tasak hashajtó por+3 liter víz. 😂😶

Tegnap 2 liter vizet sikerült egész nap leerőszakolnom a diétám mellé, megfordult a fejemben, hogy akkor ma hogy fog menni a 6 liter?! Aztán el is döntöttem: most ez a dolgom, ezt meg kell inni, kérdés nincs.

A hashajtó por első adagján vagyok túl (kora délután van). Eddig semmilyen görcsöt nem okozott. Az első adag megivása után 3/4 órával már el is foglaltam a lakás legkisebb részét, és a mellette lévő konyhánál messzebb nem volt célszerű letáborozni. 😌😶 A por csodálatosan tette (teszi) a dolgát, olyan 15-ször. Én meg csak ittam (iszom) rá a vizet és a sót. Délelőtt 10-kor már éreztem, hogy gyengít is rendesen, le kellett feküdnöm, majd még egyszer, és a képzeletbeli ebéd után is aludtam egyet. Egy mellékhatása van eddig: jég hideg vagyok, úgy érzem, megvesz az isten hidege. Na erre is jó az ágyikó. Szinte mármit meg tudnék enni. Ugye egy hete már eleve műtét előtti diétán vagyok, tegnap este ehettem utoljára (finom, naagyon finom húsleves leve volt főtt krumplival, itt is köszönöm K-nek), ma már egy falatot sem ehettem és holnap sem szabad. Emellett a beleimben tanyázó mindenféle maradékot, amiből még felszívhatnának némi tápanyagot a bélbolyhaim, kipucoltam. Szóval már elkezdtem fejben összegyűjteni, mi mindent fogok (meg)enni a műtét után, amint csak lehet. Komoly lista, de szép sorban majd meg is (t)eszem! 😁😇

Vár az uzsonna. 😂 Ha lesz még erőm, este jelentkezem itt, frissítéssel.

.......

Este negyed 9.
A második adag por után sem voltak görcsök, a hashajtó csodaszépen végezte a dolgát. A rengeteg víztől akváriumnak érzem magam. És roppant éhes vagyok. Meg fáradt. Legyengített annyira ez a nap, hogy nincs energiám idegeskedni, és ez jó. :) Holnap ilyenkor már nagy valószínűséggel túl leszek a műtéten. Amint tudok, jelentkezem.
Addig is szívből köszönöm mindenkinek, akik eddig is segítettek, támogattak, lelkiekben velem vannak. :)



 

2021. október 13., szerda

Műtét előtt: az endometriózis műtét laparoszkóppal

"Nagy laparoscopiás műtét: méheltávolítás (részleges vagy teljes, függelékkel együtt vagy anélkül), myoma kiágyazás, súlyos endometriózis (mélyen infiltráló, hüvelyt, húgyvezetéket, húgyhólyagot, bélrendszert érintő), medencefenéki műtétek (süllyedések, kismedencei szervek előeséseinek kezelésére)" (forrás)

"Laparoszkópia menete:

Fontos a műtét megfelelő időzítése, általában a menstruáció utáni napokban, a ciklus első felében szoktuk tervezni a műtétet.

A minimálisan invazív módszer ellenére szükségesek elővizsgálatok a diagnosztikus vagy operatív céllal tervezett laparoszkópos beavatkozás előtt. Ezek a vizsgálatok egy belgyógyászati szempontból egészséges személynél:

  • labor
  • vércsoport-meghatározás, ellenanyagszűrés
  • mellkasi RTG-vizsgálat
  • EKG
  • altatóorvosi vizsgálat (leletek birtokában egy általános fizikális vizsgálat)
  • egyéb kiegészítő vizsgálatok a páciens állapotának megfelelően

Laparoszkópos műtéteket általában ún. „egynapos ellátás” keretében el lehet végezni, ami azt jelenti, hogy a műtét napján reggel jelentkezik a beteg éhgyomorral (előző este még lehet vacsorázni, de aznap már inni sem szabad).  Ha az operáló orvos vagy az altatóorvos korábban speciális előkészítést nem javasolt, akkor különösebb tennivaló nincsen. Fontos az ékszerek és főleg a testékszerek eltávolítása, szájban lévő piercing az altatást, köldök vagy intim piercing a műtétet akadályozhatja és szövődményforrást jelenthet. Műtét megkezdése előtt a húgyhólyagot ki kell üríteni. A műtét kezdete előtt a beteget műtősfiú a műtőasztalra fekteti a kivitelezni kívánt műtéthez optimális testhelyzetben.  Ezt követően az altatóorvos és asszisztense az alkar vénájába vezetett vékony csövön keresztül altatószereket és izomlazító szereket ad be, a beteg elalszik, fájdalmat, kellemetlenséget egyáltalán nem érez. A megfelelő lélegeztetés biztosítására ezután tubust vezetnek be a légcsőbe. Ekkor a műtétet végző orvos és asszisztense fertőtleníti és izolálj a műtéti területet. A műtősnő addigra előkészíti a steril műszereket, melyek az elvégzendő beavatkozáshoz szükségesek. Ez az előkészület laparoszkópos műtét esetén hosszabb folyamat, hiszen a hasüreget gázzal fel kell tölteni, hogy legyen hely a műtét elvégzéséhez, fényforrást kell alkalmazni, hiszen nem nyílt technikáról van szó, ahol közvetlenül műtőlámpa tudná megvilágítani a kérdéses régiót. Ugyanez a magyarázata annak, hogy az operatőr nem látja közvetlenül a szervet, amelyen a beavatkozást végzi, a képet a hasüregből videokamera továbbítja monitorra. A speciális technika azt jelenti, hogy a műszerek is speciálisak, a hagyományos sebészeti eszközök nem alkalmasak laparoszkópia elvégzésére. Ezért szükséges a műtő és az eszközök előkészítése jóval azelőtt, hogy a beteg a helyiségbe megérkezne.

Fontosabb műszerek, eszközök:

  • insufflator készülék (hasüregbe a gáz beáramoltatásáért felelős)
  • fényforrás, fénykábel, videokamera, amelyek az endoszkópos eszközhöz illeszthetők
  • monitor
  • trokár (ezen keresztül visszük a hasüregbe a laparoszkópot és a műtéti eszközöket)
  • szívó-mosó berendezés
  • coaguláló eszközök
  • daraboló eszközök
  • sebészi eszközök

Az előkészületeket követően az operatőr a köldökgyűrű alsó részén 10-15 mm-es metszést ejt, itt vezeti be a trokárt, amelyen keresztül a hasüreget gázzal feltölti (CO2), vagy történhet a feltöltés úgy is, hogy egy vékony speciális tűt (Veress-tű) szúr be először a hasfalon keresztül és a trokárt csak akkor vezeti be, amikor a hasüreget a gáz már feltöltötte. A trokáron keresztül bevihető a laparoszkóp, amellyel a hasűri szerveket meg lehet tekinteni. Ha a műtéthez szükséges, 2-3 segédtrokár is bevezethető a „bikinivonal” magasságában a bőrön ejtett kb. 1 cm-es metszéseken keresztül. Ez a művelet már láthatóvá tehető és ellenőrizhető a monitoron.

FORRÁS: AFP/BORIS HORVAT

Ezután a beavatkozás az adott kórkép műtéti technikájának megfelelően folytatódik tovább.

A műtét végén az operáló team gondosan ellenőrzi, hogy nem maradt-e vérzés a preparációnak megfelelő területen, vagy nincs-e sérülés a környező szerveken. Ha ilyen nincsen, akkor az eszközöket eltávolítják, a gázt a hasból kiengedik. A pici bőrmetszéseket egy-egy öltéssel megvarrják.

Az altatóorvos a beteget felébreszti, a légcsövéből eltávolítja a tubust, és ha stabil az állapota, a műtősfiú a kórterembe szállítja. Diagnosztikus műtét esetén a beteg akár aznap hazamehet, operatív laparoszkópia után általában egyéjszakás megfigyelés indokolt. " (forrás)

Műtét előtti 2. nap

Amikor borul a program.


Reggel üzenet várt K-tól: ír beutalót a vércsoport laborra, menjek be érte a rendelőbe.

8-kor PCR teszt (eredmény emailben holnap).

Rendelő: beutaló.

Labor. Iszonyatos embertömeg. Kb 10 perc múlva tudok beszélni laborossal, beveszi a beutalót. Rá pár percre már mehetek is. A tegnapi bal után ma a jobb vénámat szúrják. Megkapom a kémcsőt, azzal át kell menni a Véradóba. Ott leadom, holnap délelőtt lehet menni a leletért.

Haza: reggeli.

Vissza a városba: bank, telószámla befizetés, bolt.

Haza: főzés, ebéd.


Hulla fáradt vagyok: alvás.

Telefoncsörgésre ébredek. Persze szemüveg nélkül nem látom, véletlenül kinyomom. Szemüveg föl, visszahívás, mert Kinga telefonját várom a kórházból. Tényleg ő keresett.

És akkor itt egy kis fordulat, ami igazán jól rímel az első képpel, amit feltettem. Mert hogy változott a program.

- Már csak ma ehetek.
- Műtét előtt 1 nappal, azaz holnap, csütörtökön egész napos itthoni hashajtás. A felhőbe lőttek nekem receptet, azt ki kell ma váltanom (Picoprep) és holnap reggel egy tasakkal meginnom, utána 3 liter vizet, majd kora este egy másik tasakkal kell innom és aztán 3 liter vizet. Mást enni vagy inni tilos.

- Pénteken, a műtét napján délután 2-re kell bemennem a kórházba. Előtte csak vizet ihatok délelőtt 11-ig. Aztán még azt sem.

- A kórházba érkezés után kifizetem a műtéti díjat, csinálnak egy antigén tesztet, ha ez negatív, akkor mehetek fel az osztályra.

- Ami nem változott: műtét után 1-2 nap múlva jöhetek haza.

Úgyhogy most fogom a patyerkámat és bemegyek a gyógyszertárba és veszek még bubomentes vizet.

(Habár változott a program és nagyon szerettem volna pénteken korán a műtőben lenni, végül is jó ez így, hogy tudom, mikor, mit, hová, hogyan. Megnyugtató. Kemény két napom lesz. De ezt mind magamért teszem. Minden másra meg ott a mászterkárd.)




 

2021. október 12., kedd

Műtét előtti 3. nap


Délelőtt labor (Pécs). Az eredményt emailben küldik.

Kora délután EKG és táppénzre vetetés.

Az EKG papírra tekintve egyetlen dolgot tudok megállapítani, de azt biztosan: élek. 😂 És ez egy elég megnyugtató észrevétel. A rányomtatott adatokból kiderül számomra, hogy a pulzusom 67 volt, a többi adatot még az internet segítségével sem sikerült megfejtenem. No de nem is az én dolgom, majd 3 nap múlva az aneszteziológus kiokoskodja.

Kora este volt már, amikor rájöttem, hogy a laborból kifelejtettem a vércsoportot. Már pedig ez nem lényegtelen. Tudom, hogy A+ vagyok, de bemondásra nem fogadnám el én sem, ha orvos lennék. Jött át M., kigondoltuk, hogy oké, elbaltáztam, akkor holnap mohácsi labor, 11 ezerért megcsinálják a vércsoport meghatározást. Úgyis nyertem múltkor a sorsjegyen, hát így "ingyen" lesz. De nem hagyott nyugodni a gondolat, elkezdtem újra átnézni a leleteimet, hátha valamelyiken rajta van. Szerinted? Pedig amikor egyszer el akartam menni vért adni, akkor ott ujjbegyből meghatározták a vércsoportomat, de persze erről papírt nem találok. Sebaj, hol lehet még meg? Hát a születési anyakönyvimben! Kerestem, kutattam (nem nehéz, mert gyönyörűen rendszerezve van minden hivatalos iratom egy fedeles dobozban), és meg is találtam: a gyermekegészségügyi könyvecskében hivatalosan szerepel az A+ vércsoport. Hálát adtam az égnek, hogy nem kell még egy bökés, nem kell "fölösleges" pénzkiadás, nincs fölösleges izgalom. (És 41. hétre születtem, 3300g-mal.)

A diéta ma is ment, már a hashajtás bevezetése is, mellette a 3 liter víz... A 2 liter lesz meg, de a vizeletem így is szinte víz színű. Azért igyekszem.

Frissítés, este 10:

Kell a friss vércsoport+ellenanyag (köszönöm J. és A. a segítséget!), úgyhogy reggel korán megrohamozom a mohácsi labort...
 

Műtét előtt: szervezés

A műtét előtt szervezések:

- a professzor kimondta: műteni kell (aug. 23.)

- annak eldöntése részemről, hogy TB alapon (akár 1.5-2 év várakozással), egy idegen, nem specialista orvos műtsön, "ingyen", vagy a saját orvosom, aki endometriózis specialista, magán úton (viszonylag gyorsan), kemény pénzért

- ajánlatkérés a magánklinikától (aug. 24.)

- az ajánlat megérkezik (aug. 25.): időpont 2 hónapon belül, kölcsönkérhető (és nehezen, lassan, de visszafizethető) összeg

- döntés (aug. 25.): Da Vinci Magánklinika.

A műtét időpontja: október 15.

- munkáltató értesítése

- helyettes keresése

- az őszi szüneti szabadság átütemezése

- háziorvos asszisztensével értekezés: mehetek a műtét előtti 3. naptól táppénzre

- műtét előtti 7. napon helyettessel megbeszélés, 4. napon jön velem órákat nézni

Az időponttal egyszerre megkaptam a műtét előtti előkészületek listáját is.

- A műtétet megelőző héten könnyű diéta. Semmi puffasztó, semmi teljes kiőrlésű, semmi gyümölcs, semmi zöldség, semmi mag (...). 5. napja megy a diéta, hát nem mondanám egyszerűnek. És a 3 liter bubomentes víz sem csúszik le minden nap... A műtétet megelőző napon már csak leves levét ihatom, aznap éjféltől se ételt, se italt nem vehetek magamhoz.

- Megkaptam az elvégzendő vizsgálatok listáját is: labor, EKG, PCR teszt. A labor nem lesz TB-s, mivel október 28-ra tudtak volna időpontot adni a mohácsi kórházban, az meg ugye már a műtét után van... A teszt eleve pénzes, az EKG viszont TB alapon megy.

        - PCR tesztre időpontfoglalás.

        - EKG megszervezése.

        - Laborba időpont foglalás.

- A műtét előtt 4 napig fokozatos hashajtás is kell, ezt is leírták, mikor, mennyi, mivel. (Ezt is nekem kellett beszereznem.)

- A műtét hetén (azaz ezen a héten) hív majd Kinga (a klinika kapcsolattartója), hogy pontosan melyik nap (valószínű pénteken) és hánykor kell megjelennem a kórházban.

Ez volt a dolog hivatalos része. A többit nekem kellett kiderítenem, a család, néhány endo csoportos tag pedig sokat segített. Abban, hogy mit kell vinni a kórházba, mire számíthatok a műtét előtt, utána, mire készüljek itthon és mivel (sebkötözés, haskötő, sebkezelő krém, meddig lesz szükségem éjjel-nappal felügyeletre...).

Kölcsönkértem a műtét árát.

Elkészítettem a kórházi csomagomat: bő hálóing, papucs, víz+szívószál, törlőkendő, bő ruha hazautazáshoz, némi ropogtatnivaló, betétek, fájdalomcsillapító a hazaútra, a műtét díja, leletek.

Előkészítettem a hazaérkezés utáni cuccokat: haskötő, bő hálóing, nagypárnák pluszban (mert nem biztos, hogy tudok majd vízszintben feküdni), sebtapaszok, sebkezelő gél, fájdalomcsillapító, lázmérő.

Megvannak a cuccosok a rám vigyázóknak. Mivel gyakorlatilag nálam fognak lakni, ágynemű, kávé, a kért ásványvíz, kenyér, vaj, joghurt, tej, néhány alapvető alapanyag főzéshez, némi nasi. A bolt szerencsére közel van, még az is odatalál, aki nem ismerős errefelé.

Megvan a rám vigyázók beosztása október végéig. Persze ez függ attól, mennyire gyorsan megy a felépülés. Én rajta leszek, de türelmesnek kell majd lennem és megadnom a testemnek (a lélek még majd pluszban lesz) az elegendő, kellő időt a gyógyulásra.