Évzáró B-on

Ma sem ez volt a lényeg:

(De nagyon szépen köszönöm mindenkinek.)

Hanem az, amikor beléptem az ajtón és "Timi néni!!" felkiáltásokkal megindultak felém a gyerekek és öleltek, lógtak rajtam, mint szemek a szőlőfürtön, kérdezték, hogy vagyok. A cuki műsor, a biziosztás utáni sütizés, beszélgetés. 

A. vitt (nagyon köszönöm itt is!) és M. jött értem (ezt is köszönöm). És hazafelé ajándékot is kaptunk:

Hja, kavics. Mondjuk az a csoda, hogy eddig még nem történt meg (lánycsóki útépítés), naponta minimum kétszer megteszem ezt az utat, amióta csak megkezdődtek a munkálatok (persze nem csak itt kaphatok kavicsot, csak itt nagyobb eséllyel). 

Lógott a levegőben, hogy tudok-e menni ma délután az évzáróra. Nem voltam a legfényesebben. Egész délelőtt feküdtem-aludtam (ittam, mosdóztam), és kellett fájdalomcsillapító is (az ampullás, gyorsa(bba)n ható verzió). És borzasztóan oda kell figyelnem az ürítésre, egy icipici plusz nyomás, és már görcsöl is a bal vesém. Megy itthon a klíma, a derekamat mindig átkötöm egy kis kardigánnal, nehogy (meg)fázzanak a veséim.

(Érdekes, hogy ha jön egy történés, például egy betegség, mennyire megváltoznak a prioritások.)