Csak egy pislogás az este. Munka és otthoni/anyunál műszak után csak éppen becsukom a szemem, és már reggel is van. Munka... Mókuskerék.
Ma, amikor kinyitottam a szemem reggel, ez a dalszöveg visszhangzott a fejemben:
"A fák is siratják az elveszett lombokatMit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?"
A dal: https://www.youtube.com/watch?v=RqtvJ1StsRc
Ma nem mentem anyuhoz, iszonyatosan fáradt vagyok.
Aki pedig szanálásra adná a fejét, annak segítség:
Én is pakol(gat)ok... A gyerekkori lakást. Anyu 18 éve, Apu négy hónapja nincs már. El-el sírom magam, és végtelenül nehéz a gyerekkori életemet összecsomagolni egyedül, nélkülük, ahol még hárman voltunk (mert Anyu halála után az ő holmijainak elrakásán kívül semmi más nem változott igazából), és mikor kirepültem, akkor hazajártam, és tekintettem továbbra is az otthonomnak, még akkor is, ha már teremtettem sajátot. Amit vasárnap a húsleves illata lengte be, amit Anyu csinált a legfinomabban, a sütőben sülő sütié, ahová biciklizések után futottam fel a lépcsőkön és várt engem Anyu, ahol a legszebb Karácsonyfák várták a Jézuskát, ahol mindig biztonságban éreztem magam, ahol az Édesanyám imádkozott értünk délben... Tudom, hogy eljön a pillanat, amikor üres lesz. Éppen olyan üres, mint amikor beköltöztünk, amikor még Anyu és Apu eltervezte, hogy mi hol lesz, mit kell venni, örömmel teli várakozással. Ez az üresség más lesz. Ez ordító üresség lesz, nélkülük. Át kell majd adnom a következő lakónak a kulcsokat és soha többé nem fogok belépni az ajtón. A bútorok, és sokminden, mások lakásában fognak örömet szerezni, mert elajándékozom azoknak, akiknek szüksége van rá, így legalább tudom, hogy nem vesznek el örökre, nem kerülnek a szemétdombra. Sajnos lesz olyan is, ami igen, és lesz olyan, amit el tudok hozni. Most még kilátástalannak tűnik, hogy eljön ez az idő, mert rengeteg minden van, és nekem is az jutott az eszembe, ami neked, hogy ennek nyomán rádöbbentem, hogy a saját lakásomban is el kell kezdeni megnézni, hogy mi az ami valóban kell és mi az, ami nem, csak van és sok helyet is foglal. De a kilátástalanság után mégis eljön majd az üresség. A lelkem nem lesz üres akkor sem, tele lesz az otthonunk emlékeivel, de már csak ott lesznek. A lelkünkben, szívünkben rengeteg hely van, bele fog férni minden. Elhelyezkednek szépen, és élni fognak velem, addig amíg én élek...
VálaszTörlésNem tudom, hogy miért jelent meg "névtelenül", és most sem tudom átállítani, Betty voltam az előző, hosszú hozzászóló.
VálaszTörlés