Egész nap te jársz a fejemben. Mindenről eszembe jutsz.
Tamási, legkisebb unokáddal, P-val.
Szintén Tamási. De itt én már Mohácson éltem, te Hőgyészen. Gy-ékkel és az unokáiddal kiruccantunk Hőgyészről Tamásiban, a fürdőbe.
Hőgyész.
Ma 8 óra munka után hazamentem, vittem M-nak az ebédet, hogy ha hazajön, tudjon enni edzés előtt. Képzeld, terembe jár. Csoportos edzésre. Igen. És én olyan büszke vagyok rá! Tudom: te is az lennél. Úgy szeretted, mintha a saját fiad lenne. És ő is úgy szeretett téged, mint második anyukáját.
Kipakoltam gyorsan a mosogatógépet, leszedtem a fregoliról a száraz ruhát és elpakoltam, összeszedtem a szemetet a zsákba, levittem. Fogtam a hátizsákot és szatyrokat, indultam át hozzád.
Az angyalka Hőgyészen...
... és nálad. Ő vigyázott rád a haldoklásod alatt és ott volt veled egészen a legvégéig. Még most is ott van, ugyanúgy, mint -lassan- két hónapja, a szobádban, a polcon...
Pár napja járok minka után pakolni hozzád. Kidobni, ami már nem kell, megnézni, mi az, amit szeretnék elhozni tőled. Hát nagyon nehéz.
Egy szatyorban megtaláltam a keretes képeidet. Emlékszel? Azt terveztük, hogy a belső folyosó falára kerülnek majd. Aztán maradtak a szatyorban... Bátyád, F., és te, kisgyerekként. Már mindketten a szivárványon túlról figyeltek, vigyáztok ránk... (Hihetetlen.)
🙏💓💞💖🖤
VálaszTörlésNem tudtam nem észrevenni, hogy Anyukádon angyalos nadrág van! ♥♥♥
VálaszTörlésIgen. (Ez volt az egyik kedvence.)
TörlésAz első mondatot mintha én írtam volna. Az én férjem hirtelen halt meg január 16-án, írtam egyszer róla. Bármire nézek, bármire gondolok mindig eszembe jut. Most pl. ahogy kávét főztem, a kávépárnákról, mert ezek új ízek, de már nem kóstolhatta meg. Az eszem egyik fele tudja, hogy nem jön haza többet, de a másik fele nem hiszi el... Nagyon, nagyon nehéz.
VálaszTörlésIgen, emlékszem, hogy írtad. :( És igen: nagyon, nagyon nehéz... :(
TörlésAz emlékekbe kapaszkodunk, az emlékek azok, amik az elmúlás után is bizonyítani tudják a létezést, az örömet a boldogság érzését. Talán ezért is mondják, hogy nem hal meg az, akire még emlékeznek, mert bizonyítékok arra, hogy volt valaha az akkor és ott. Az emlékek visszavisznek az életébe, és jó, hogy bár mindenki tudja, hogy mindenkinek eljön a pillanat, amikor átköltözik egy másik világra, amikor az emlékek megszületnek, mint valóságos történetek, akkor nem gondolunk arra, hogy ezek majd egyszer emlékek lesznek és nem történhetnek meg újra és újra, nem lehet visszahozni az időt, és így a miénk lehet felhőtlenül ezeknek a pillanatoknak a varázsa. Milyen jó lenne elérni azt, hogy a veszteség fájdalmát át tudjuk alakítani annak a boldogságnak az érzésére, ami akkor és ott a miénk volt, ha tisztán csak az öröm maradna, és nem a szívbe markoló hiány érzése...
VálaszTörlésIgen, ez a konvertálás szuper lenne.
Törlés