2023. december 21., csütörtök

Csütörtök reggel

Anyu egész jól ébredt 3/4 5-kor. Hulla fáradt volt, 300 évesnek nézett ki, de viszonylag tiszta volt a feje. Enni kért, ivott. Semmiben nem engedte, hogy segítsek, hát most kimondtam, amit eddig soha: mindig ilyen makacs voltál,inkább belehalsz, de nem fogadsz el segítséget. Én is ilyen vagyok, és ezen azonnal változtatnom kell. Később kávét kért, aztán cigarettát. M-nak, az ápolónak elkezdte mesélni az életét. Vicceskedett közben, jókat nevettek. Én kicsit hazajöttem szusszanni. Amikor elbúcsúztam, anyu bocsánatot kért, amiért így viselkedik velünk (sokszor morcos, keggggyetlenül makacs, akaratos). Anyukám, én így is szeretlek, mentem oda hozzá. Megfogta a kezem, magához húzott és ezer puszit adott. Sírva jöttem el (és most is potyognak a könnyeim, ahogy gépelek).

2 megjegyzés: