2021. október 27., szerda

Szerda

12 napja műtöttek.

Az étvágyam óriási, és rákattantam a tojáslevesre. Na ja, ha anyu főzi, az ugye eleve ad a dologhoz Michelin-csillagot. ;)

Reggeli: tojásleves, bundáskenyér.


Ebéd: csirkegulyás, kenyér...


... és tejberizs.


Uzsonna: kis kapucsínó, pufirizs.


Vacsora: naná, hogy tojásleves. :D


Volt ma is séta, ami közben ma nem fájt ott belül semmi, és a lábaim is jobban bírták, mint tegnap és előtte.


12 naposan a sebeim gyönyörűek. Csont szárazak, semmi váladékozás. A jód is szépen kopik a testemről. A sebeken a kis barnás csíkok az összehúzó tapaszok. Azok is szárazan, stabilan tartják össze a sebeket. Kell is, mert egy-egy kis tüsszentés, nevetés, köhögés is rendesen megfeszíti a hasfalat, egészségesen nem is gondolná az ember, hogy minden apró mozdulathoz is milyen nagy szükség van a has-, a törzsizmok mozgására.


Hordónak még hordó vagyok, de a hasam már puha, jól betapintható, úgyhogy távoznak a gázok, csak rettenetesen lassan.
(A hasamon a képen a jobb oldalon a fehér ferde csík a 30 évvel ezelőtti vakbél műtét helye, 14 cm hosszan díszíti a hasamat...)

És roppantul nem mellékes, hogy ma végre vége a reggeli önbökdösésnek, ugyanis ma beadtam magamnak az UTOLSÓ vérhigító szurit. :) Komolyan: el sem hiszem, hogy képes voltam bökni magam. Ezzel sokezer km-re kiléptem a saját komfortzónámból. :)

2 megjegyzés: