A tegnapi írásomban örömködtem, milyen kegyes hozzám az endócskám. Ma reggel görcsre ébredtem... Nem vacakoltam: bevettem a gyomorvédőt, vártam, aztán jött a gyógyszer. Persze nem volt elég, szenvedtem, de kivártam, hogy elteljen 4 óra és jött a koktél.
Tegnap este fejben olyan szépen elterveztem, hogy mennyit fogok haladni (a pihenés mellett) a házimunkával, boltba is kell menni, főzni is kell, bele fog férni a szombatba. Mert egészségesen ennek a sokszorosa beleférne, de tisztában vagyok az állapotommal, tudom, hogy így mit bírok.
Igen, sajnos erről szólnak a napjaim. Az endó sokszor már ébredéskor a képembe röhög, hogy ugye tudod, ki itt a főnök?, máskor nap közben ébred a sziesztájából és állít csatasorba, gondolkodási időt sem hagyva.
Amióta szervezem a műtétet és az műtét körüli dolgokat, egyre inkább kezdek arra gondolni, hogy túl vagyok az egészen. Jó esélyem van rá, HA Dr Koppán odateszi magát (márpedig szinte 100%-ban dicsérik, és ő az egyik legjobb szakember az országban, bízom benne, és tudom, hogy mindent megtesz majd a legjobb tudása szerint), HA nem jön közbe semmi, hogy fájdalommentes életem legyen. A műtétig van még alig másfél hónap, a felépülést 6 hétre tervezem (persze meglesz a saját ideje, tart, ameddig tart, türelmes leszek), tehát van esély rá, hogy karácsonykor fájdalom nélkül ott ülhetek a Nagy Asztalnál anyuéknál a családi ebéden. Mindez nem elvárás, csak jó erre gondolni. (És szerintem hasznos is, jobb, mintha siránkoznék, hogy megint görcsölök, vagy hogy jaj, én szegény, meg leszek műtve. Na ennek semmi értelme és biztosan nem az épülésemet szolgálja.)
Annyira jó érzés, hogy miközben sokaktól, sokféleképpen kérek segítséget, kérnek tőlem is (főleg étkezés kapcsán) és legtöbbször tudok is segíteni vagy irányt mutatni. :) És annyira élvezem, hogy nincs már kora reggel 30 fok, nem tűz bántóan a nap, nem kell menekülni a hőség elől, éjjel lehet aludni. :)
egy hős vagy!
VálaszTörlés