2018. december 14., péntek

Keszekusza

A csütörtöki kezelésen -is- kérdezte Dr D, hogy vagyok. Csak mosolyogni tudtam és a hüvelykujjamat felfelé tartani. Tényleg klasszisokkal jobban vagyok, visszakaptam a régi Timit, akinek hatalmas étvágya volt és folyamatosan tudott enni egész nap.

Ahogy egyre jobban lettem, a dolgok úgy kuszálódnak össze körülöttem. Például először a wc-vel volt gond, majd a csappal, aztán feladta a nagyszoba világítás, majd a mosógép lába szakadt ki. Ma M. meghívott kávézni, kis fapálcát adnak a keveréshez. Ülök, kevergetek, mire egyszer csak hopp! egy szálka beleáll az ujjamba. Majd közvetlenül ezután ki akarok szállni a kocsiból: nem megy. Úgy beletekeredtem a biztonsági övbe, de úgy, hogy Houdini is irigyelte volna a kiszabadulásomat. A kibogozódás után indultam volna a boltba, de szakad a hó órák óta, rajtam meg az a kis csizmám volt, ami fullra alkalmatlan a téli közlekedésre, mert sima a talpa, tehát nagyon csúszik, és plüss, azaz azonnal átázik...

No sebaj, minden megoldódott.

Otthon hív anyu. Visszahívom. Jön haza busszal Pestről, de rosszul jöttek ki a fővárosból, nem éri el a csatlakozást Hőgyészre, viszont Mohácsra, hozzám el tud jönni. Szuper, mindig hívom, jöhet bármikor. Aztán kiderül: csak Szekszárdig jutott el. Sebaj, van kocsim, elmegyek érte- gondolom. Igaz, hogy minden havas és szakad is a hó, no de vezettem már így. Ja, gondoltam. Megyek lehavalni az autót, puff, kiég a jobb fényszóró. Ilyen is volt már, menjünk. Közben M. hív, beszélünk: eljön velem. Nagy hősiesen indulok. Csúszik. Nem kicsit. Úgy szakad a hó, hogy szinte semmit nem látok. A kis bal fényszóró pislákolása bakfütty. Kiérek a városból: másodikban. Ahogy elfogy az utcai világítás, úgy szűnik meg az általam látott út is. Eltűnt. Se a sávot nem látom, de még az utat sem. M. rábeszélésére megfordulok és hazajövök. Az utolsó kanyar előtt frissen a szántásba vetődött autó. Az autósnak szerencsére nincs baja, épp kiszáll, telefonál. Autó hazakínlódás, aztán telefon anyunak: jöjjön a következővel, este negyed 11-kor. Én ilyen tempóban (20) akkor értem volna Szekszárdra, amikor a következő busz már Mohácsra. Szóval marad a késői busz. Majd megyek anyuért, ha ideér. Az utakra pedig csak a bátrak és a nagyon tapasztaltak merészkedjenek ki. Nem érdemes hősködni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése