2017. október 21., szombat

Hús-vér motiváció

 Csepregi József. Nem kommentálom, csak megemelem a kalapomat és szívből gratulálok!
  
"Sziasztok. Csak szeretném megosztani veletek a hat hónapos diéta eredményét. Igazából sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán megosszam-e. Aztán voltak akik bátorítottak, így most ti is láthatjátok mit lehet elérni kemény edzessel és helyes táplálkozással. Na nem világmegváltásról beszélek, de nekem azért nagy dolog. Az első képre nagyon nem vagyok büszke, viszont az eredményre annál inkább. Körülbelül 3,5 évig csak tömegeltem. Ami kicsit sarkítva azt jelenti, (laikusok kedvéért) hogy zabálsz mint az állat 🍗🍖🍳🥘és edzel mint két állat.🏋️ Itt igyekszik az ember minél több izmot építeni, 💪 persze a magamfajtánál ez csak zsírral együtt lehetséges. Aztán az az időszak amikor hazakoltoztunk Angliából sajnos nagyon sok szervezkedéssel és egyebekkel járt, (el sem hinnétek) így eltelt 3-4 hónap edzés nélkül, jó magyar koszton, ami +10 kilót hozott. Zsírban. Így alakult ki a bendő, mert ugye az étvágy az megvolt csak nem volt mellé mozgás. Ekkor készült a bal oldali kép. 😔 Aztán elkezdtem megint edzeni 💪 és rá 1-2 hónapra elkezdtem a diétát. Itt pedig igyekszik az ember minél több zsírt és felesleges vizet veszíteni úgy, hogy az évek alatt nehezen felépített izom lehetőleg ne tűnjön el. Nem egyszerű... Az edzés maradt heti 4 nap, csak utána általában 1 óra kardio. 🏃🏻🏃🏻 Na meg persze egy teljesen új étrend. Amire nem térnék ki mert reggelig írhatnám. De itt hatalmas köszönet illeti a kedvesemet, mert nélküle nem ment volna. 💑Ha nekem kellett volna minden nap megfőzni a csirkét meg a rizst, már lehet nem tudtam volna megenni.
Nehéz volt? Igen. De megérte. Természetesen még nincs vége a diétának. Még le kell dobnom min 8 kilót, hogy találkozzak a kockáimmal. 😀
Nagy köszönet még a barátoknak a teremből. Szabolcs Földi, Balazs Boni, Lajos Hegedűs. Sokat segítettek és sokszor belőlük merítettem a motivációt. "



További motivációk:

Dia itt

BBG itt
Izabella itt
Suzzy itt
Saci itt
Barbara itt
Hús-vér motiváció 52., G. itt
Hús-vér motiváció 51, R. itt
Hús-vér motiváció 50, Ábrahám Pál itt
Hús-vér motiváció 49, Jose itt
Hús-vér motiváció 48 itt
Eddigi Hús-vér motivációk itt
Keto motiváció:

LCHF: Susan itt

LCHF: Kat itt

LCHF: Amanda itt

LCHF: Fatima itt


LCHF: Frida itt



LCHF: Lindha itt


LCHF: Lisa itt

LCHF: Christine Cronau itt



LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt




Derek sztorija itt

Telaine története itt

Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt

Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt

Egy idősebb házaspár története itt




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése