Habár tényleg magam is ámulok azon, mennyire nyugodtak voltak -az eddigiekhez képest- az eddig eltelt napok, azért nagyon várom az estéket. Az este, amikor aludni mehetek, az sosincs 10 óra előtt. De akinek volt dolga demenciával, elbutult beteggel, az tudja, hogy nekem itt még óriási szerencsém van azzal, amennyit A. éjjel alszik. (A legelső két hetemen nem volt éjjel és nappal, A. nem aludt egy percet sem. Jómagam és G., az ügynököm közbenjárásával lett újra beállítva a gyógyszerezés, így A. most már gyakran az egész éjszakát átalussza.) Szóval várom nagyon az időt, amikor végre aludni mehetek. Legtöbbször csak ledobom a ruhámat, beállítom a telefont ébresztőre és már bújok is az ágyba. Hiszen olyan hamar reggel van, és mert sosem lehet tudni, kell-e kelnem és hányszor az éjszaka folyamán.
A. iszonyatosan változó időpontokban kel fel. Kelt már 6-kor, fél 8-kor (...), de 10-kor is. Mivel boltba se lehet menni, ha fent van, 6-kor kelek, hogy átsurranjak a helyi kiskereskedésbe. Ha tornázni akarok, még korábban. A. felkelése után mosdatás, reggeliztetés, gyógyszerezés, mosogatás, takarítás. Amíg cicomáz a fürdőben, gumikesztyű, ágyneműcsere nála, éjjeli edény ürítés, fertőtlenítés, felmosás (...). Délelőtt, ha nyugodt, akkor tudok nyugodtan főzni, söpörni, felmosni, mosni, vasalni, egyebeket megcsinálni. Ebéd, gyógyszerezés, mosogatás, elpakolás. Aztán be szoktam próbálkozni egy kis pihenéssel, azaz bejövök a szobába, lefekszem az ágyra, becsukom a szemem. A hátamon, mert úgy hallom, mit csinál A.. Persze ez sokszor nem jön be, mert nem tud egyszerűen meglenni egyedül... Délután sütiztetés, kávéztatás. Aztán kezd nagyon nyűgös lenni. Jön-megy, telefonál, éhes (állandóan éhes), tévézik, rádiót hallgat, társasozunk, fotókat nézünk, kimegyünk, beszélgetünk, kihúzzuk valahogy 6-ig, a vacsoráig. Nagyon gyorsan eszik, így hamar lehet újra mosogatni, elpakolni, takarítani. Megint ki, be, telefon... Ha jön a fia és kimehetek, az este nyolc. Tegnap nem jött. Mérges voltam, mert egész nap csak az udvaron tudtam futkározni, de hamar elszállt a mérgem: semmi értelme. Aztán ki kell bírni este 10-ig. Minimum. Akkor a szokásos, minden esti kalamajka a pelenkával, a gyógyszerrel, mert A-nak soha, semmi nem jó. Na, ezt már elengedem a fülem mellett. Ha belepistulok, ő akkor sem lesz más. Sőt.
Az első 2 bekezdést reggel írtam, amíg A. még aludt. Aztán felkelt. Húsz bal lábbal, nem kettővel. Attól kezdve, hogy kinyitotta a szemét, olyan volt, mint a legelső itteni napomon: ordított, szitkozódott vég nélkül, délután már egyszerűen nem bírtam, kint voltam leginkább az udvaron, de ott is visszhangzott a demencia.... Délután volt már, amikor azt mondtam: most elindulok haza. Gyalog. Úgy, ahogy vagyok. Mert ez kibírhatatlan, elviselhetetlen. Ez a gondolat után jelent meg A. lánya, elvitte magához a mamát, így kaptam 4 óra szabadidőt. Tuti, hogy az univerzum meghallotta, hogy ha nem tesz valamit, akkor én itt most feladom. Hát a segítségemre sietett.
Séta Aspersdorfba, aztán futi.
16km
Aztán végre -még A. nélkül- normálisan letusoltam és megmostam a hajam.
Az első 2 bekezdést reggel írtam, amíg A. még aludt. Aztán felkelt. Húsz bal lábbal, nem kettővel. Attól kezdve, hogy kinyitotta a szemét, olyan volt, mint a legelső itteni napomon: ordított, szitkozódott vég nélkül, délután már egyszerűen nem bírtam, kint voltam leginkább az udvaron, de ott is visszhangzott a demencia.... Délután volt már, amikor azt mondtam: most elindulok haza. Gyalog. Úgy, ahogy vagyok. Mert ez kibírhatatlan, elviselhetetlen. Ez a gondolat után jelent meg A. lánya, elvitte magához a mamát, így kaptam 4 óra szabadidőt. Tuti, hogy az univerzum meghallotta, hogy ha nem tesz valamit, akkor én itt most feladom. Hát a segítségemre sietett.
Séta Aspersdorfba, aztán futi.
16km
Aztán végre -még A. nélkül- normálisan letusoltam és megmostam a hajam.
Hálásan köszönöm a nyugis napokat és azt is, hogy már "csak" 5 nap van vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése