Hétvége Sitzendorfban

Utolsó munkahelyemen meghalt a beteg, I.. A család meghívott a búcsúztatójára. Én pedig mentem. Kocsival, egyedül. Egy kikötésem volt magammal szemben: autópálya kizárva, mivel ott tutira eltévedek. Megnéztem az útvonaltervezőn. 7-8 órás út. Nem gond. Aztán néztem részletesebben. Átmenni rengeteg településen. Mindenhol dobni balos kanyart, jobbost, ezen az utcán be, a másikon ki... Na ne. Megnéztem az autópályás menüt: Véméndnél felmegyek a pályára és a cél előtt 9 km-rel lejövök. Oké. Akkor mégis autópálya. Nagyon felkészültem. Amellett, hogy kértem kölcsön GPS-t, betanultam az útvonalat. És fel is írtam, főleg a bécsi dolgokat. Mert nagyon sokszor utaztam már dolgozni ezen a szakaszon:

... de más úgy, hogy egyedül vagyok a kocsimban és magamra vagyok utalva, hát félelmetesnek tűnt. Nagyon.

Izgultam, aludni sem tudtam az út előtt. De mentem, és 5 és fél óra múlva ott voltam.

Ott voltam I. házában. Újra.

H. meghívására nála kaptam szállást. A kicsi kocsim motorja rendesen be volt fűtve, amikor odaértem, H. cicája ki is használta a hőt.

I. búcsúztatója különleges volt, mint ő maga is. A házában, általa meghívott pappal és vendégekkel. Egyszerű volt, rövid, személyes, egyedi.

Testvére még engem is megemlített a kis beszédben, mert hogy én voltam I-del utolsó két hetében és utolsó perceiben is, és képes voltam 500 km-t utazni, hogy részt vegyek a búcsúztatón. Meg is lepődtem rendesen.

Azon is, hogy G. kifizette a benzinköltségemet, amint odaértem.

A búcsúztató után A-ék pincéjében volt a vacsora. Ő az az A., akiről a két hetes munkám során is írtam, aki sokat segített. Mesés a pincéjük, mesésen egyszerű és nagyszerű vacsorát hozott össze.

Hidegtál volt, felvágottak sajtok, pékáru, mustár, torma.

Ez az enyém.

Volt kávé a vacsora után, borok és víz.

A nap már lement, mi még beszélgettünk. Irtó aranyos a család és a rokonság is. Sorba jöttek oda hozzám, mindenkinek el kellett mesélnem, milyen volt I. utolsó két hete, mit éltünk át a barátja miatt és hogy pontosan hogyan halt meg. És sorba a kezemet szorongatva köszönték meg, hogy ott voltam I-del és nem egyedül kellett  meghalnia. Névjegykártyákat kaptam, telefonszámokat cseréltünk. És beszélgettünk, nevettünk. Későn mentünk vissza H-hoz, hulla voltam. Eleve nem aludtam előtte, levezettem 500 km-t, végigcsináltam a napot, nagyon fáradt voltam.

H-nál aludtam (vagyis bóbiskoltam, egyszerűen nem tudtam elaludni), ott reggeliztem, beszélgettünk még, aztán 9-kor elindultam, újabb ismeretlen útszakasz várt rám, de Stockerautól megint fejből tudtam az utat. Szakadt az eső, de Bécsben már a nap is kisütött. És ahogy odafelé, visszafelé is úgy éreztem: valaki segít fentről és másfelé irányítja az autósokat, ugyanis nagyon kellemesen autózható volt a forgalom, az eső után mesés autós idő lett, minden adott volt ahhoz, hogy az útvonalra koncentráljak. 5 órán belüli időt futottam. Mondjuk ehhez hozzá tartozik, hogy az M6-oson teszteltem kicsit magam és az autót is, már ami a sebességet illeti. Khm...

Nagyon féltem az autópályás úttól, és büszke vagyok magamra elsősorban azért, mert nem engedtem eluralkodni magamon a félelmet és nekivágtam az útnak. Sokszor tényleg csak ennyi kell, az első lépés, a többi pedig vagy megy magától, vagy megoldódik.

Nem tudom megmagyarázni, miért mentem ki a búcsúztatóra, de nem is akarom. I. különleges volt. Az ottani két hetem is. Rövidnek tűnik az idő, mégis sok mindent megtanultam ott, és mennem kellett. Egyszerűen -a család is azt mondta az I-től való hazautazásom előestéjén és én is- úgy éreztem: most oda tartozom, ott kell lennem. 

(Azt még hozzáteszem, hogy G-ék a búcsúztató idejére rendőri felügyeletet kértek. I. barátja miatt. Egy rendőrautó cirkált a faluban, amíg mi I-től végső búcsút vettünk.)

Sok mindent mondanak az osztrákokról és nekem is van tapasztalatom, de amit ebben a faluban, ezzel a családdal megéltem, az tényleg különleges. Nagyon emberi, nagyon közvetlen, nagyon barátságos, bensőséges. És mindezt hálásan köszönöm.

Iszonyatosan fáradt vagyok, de még csomagolnom kell, holnap reggel ugyanis újra útnak indulok, csak most keletre. Vár a következő 500 km-es etap.

...

Történetem I-nél:

1. nap itt

2. nap itt

3. nap itt

4. nap itt

5. nap itt

6. nap itt

7. nap itt

8. nap itt

9. nap itt

10. nap itt

11. nap itt

12. nap itt

13. nap itt

14. (Isten által választott utolsó) nap itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha