Csütörtök, utazás előtt

Már tavaly szent elhatározásom volt, hogy megpróbálok itthon boldogulni. Nem jött össze. Egyáltalán. Katasztrofális anyagi helyzet, kölcsönökből "éltem", bizonytalan volt minden nap. Decemberben szereztem magamnak egy állást Németországban. Nagyon jól fizetett, így megnyugtató volt a tudat, hogy februárban minden tartozásomat rendezhetem.

Idén is maradt a cél: itthon munkát találni és maradni, de januártól márciusig megcsináltam Hartheimban két, három hetes etapot. Anyagilag sikerült helyrehoznom a dolgokat, de amúgy teljesen kikészültem (nem-alvás a munka alatt).

Munkakeresés.

Éhség.

Nehéz volt nagyon.

Madison.

Felszolgálás.

Éhség.

Elkezdtem így egy új szakmát tanulni élesben. Nagyon hálás vagyok a tulajoknak, a munkatársaknak mindazért, amit tettek értem.

Aztán a magasabb(nak ígért) fizetés miatt munkahelyváltás.

Felszolgálás.

Éhség.

Itt két hónap.

Mesésen szép hely volt.

Majd elköszöntem.

Nem fogok panaszkodni az anyagiak miatt, mert nem ez a legfontosabb dolog az életben, viszont annyit elmondok, hogy nem egészséges ez a fajta (lét)bizonytalanság. És nem kellemes állandóan éhesnek lenni és ha meghívnak, úgy enni (M. szavaival élve), mint az etiópok.

Sokat kínlódtam. Szinte egy éve folyamatosan állást keresek itthon, vagy sikerül iszonyatosan kevés fizetésért, vagy vissza se jeleznek. Nagyon nem akartam megszakítani az itthon maradás iránti "akarást" és próbálkozást, de kénytelen vagyok: ősztől jön a fűtésszezon, minimálbér alatti fizuból pedig fizikai képtelenség még azt is kifizetni. Így amikor eljöttem az utolsó munkahelyről, riasztottam K-t, a volt kinti kolleganőmet, hogy ha tud valami beugrós melót, szóljon.

Egy hét sem telt el: most hétfőn kaptam egy munkát, Münchenben. Minden lezsírozva, megjött az utaztató cégtől is az sms: a buszra 20.35-re kell lemennem a ház elé. Aztán az indulás előtt pár órával a munkát visszamondták. De még aznap kaptam egy új ajánlatot: péntek (holnap), Ausztria. Ma megjött az utazási sms is: holnap hajnali 3.35 az indulás. Eddig még nem mondták vissza a melót. ;)

Ez a csomag még Münchenre készült hétfőn. Benne a futószerkómmal, mert ott lett volna rá idő.

Az osztrák helyről, ahova elvileg hajnalban indulok, szinte semmit nem tudok. Csak annyit, hogy 47-es születésű nőbeteg. Persze, hogy izgulok, de bízom is abban, hogy minden rendben lesz a három hét alatt. 

Eddigi tapasztalatimra alapozva viszek magammal egy pár napig elég elemózsia csomagocskát. Hogy ott milyen étkezési lehetőség lesz, nem tudom, de az eheti egy vajas-paprikás zsömi kávéval reggelire, majd ugyanez ebédre, aztán ugyanez vacsorára után nincsenek nagy igényeim. (A képen a mai reggeli, ez dőzsölős, az úti szenyóba vettem -akciós- szalámit, abból ettem ma mindhárom zsömimhez.) (Abba most nem mennék bele, mennyire tiltakozik a táplálkozásom ellen a szervezetem, az emésztőrendszerem, minden sejtem.)

Néztem ma egy filmet. Az eredeti címe Jenifer. Ott tanácsolja egy nővér a beteg főszereplőnek, hogy tegyen egy befőttes gumit a csuklójára, és valahányszor negatív gondolat közeledne, feszítse meg, engedje el, így csípje meg magát, akkor egyből elfelejti a sötét gondolatot. Én már feltettem. Remélem, nem kell sokszor használnom.