Még decemberben írtam a blogon, hogy megkerestek a Konyhafőnök című műsortól: új évadot forgatnak, szereplőket keresnek. Kis gondolkodás után belementem a dologba. Fel kell menni Pestre, vinni egy előkészített ételt, ott befejezni, aztán beszélgetni néhány emberrel, akik eldöntik, beleillek-e a koncepcióba.
Ma felmentem Pestre (vagyis pontosan Budára) a boros lazac kreálmányommal, készre főztem, tányérra tettem. A fine dininghoz kicsit nagy adag lett, de ez van.
A beszélgetésen kicsit izgultam, de önmagamat adtam: a kicsit izgulós, vigyorgó, viccelődő Timit, aki büszkén beszélt arról, hogy szeret és tud főzni, és a blogjáról is.
A panír az volt, amit itthon is használok, nagy sikere volt :)
Annyira átfagytam (40 perc BKK oda, 40 perc vissza, aztán várakozás a buszra), hogy szó szerint a csontjaim is jéghidegek voltak. A buszon hazafelé nagyjából kiolvadtam, de a csontvelőm is remegett, sőt még mindig remeg. (A fővárosban irtózatos tömeg, egy órán keresztül jöttünk ki, én még nem láttam ennyi autót erre egyszerre, fotóztam párat, olyan szép színek-fények voltak, mint Karácsonykor.)
Amire indult a busz, már nagyon éhes voltam. Reggel edzés, tusolás, öltözés, castingra előkészület, bepakolás a hátizsákba, gyors reggeli (2 vajas-paprikás kenyér, kávé). Amikor az indulás előtt újra lecsekkoltam, minden megvan-e, akkor vettem észre, hogy magamnak nem raktam a napra ételt. Időm már nem volt, így gyorsan bedobtam egy kis dobozba két marék mogyorót. Ezt ettem meg, amikor indult haza a járat.
Otthon forró vízbe tettem a csülkeimet. A lábaim egy idő után át is melegedtek, de úgy egészében vacogtam tovább. Jó: -11 fokban indultam, a fővárosban -8 volt, -10 fok volt, amikor hazaértem. Ha valaki ismer olyan téli lábbelit és kabátot, amelyik melegen tartja az embert, vagy mondjuk például fűtött, szívesen fogadom a márkát, beszerzési helyet. (Komolyan!) Nem lennék jó hegymászó, sosem hódíthatnám meg a Himaláját, mert mert már a hegy lábánál megfagynék! :)
Ha jó, amit csinálsz és hiszel benne, vágj bele és csináld! Napoleon Hill
Visszatérve a castingra. Ott is megkérdezték, miért jelentkeztem. Amellett, hogy szeretek főzni, kreatívkodni a konyhában, újabb finom ételek receptjét kikísérletezni, tudok is főzni. A családomban mindenki jól főz. Apai nagyanyám a húsok mesterszakácsa volt (na nem szakmában, de én felruházom ezzel a címmel). Teljesen máshogy főzök mint ők, de jól. Sőt szinte mindent el tudok készíteni glutén- és tejmentesen, meghatározott szénhidrát mennyiségre kiszámolva is. Tehát a dolog főzős része miatt nem volt semmi félnivalóm.
"Kövesd a reményt és az álmokat, amíg lehet, amíg ég a tüzed, amíg esély jelzi az utad. Ne legyél veszteglő hajó, ami a biztonságos dokkban áll, és nem himbálja más, csak a "talán"-ok és "majd"-ok vize, a lagymatag apály. Nem várhatsz egy egész életen át, hiszen a "majd" és "talán" nem csinál csodát. Ha úgy érzed, hogy későn jött a szél, akkor is vágj bele; a hajónak a szél az élete; légy bátor, bonts vitorlát és remélj!..." forrás
De amiért belementem ebbe a kis játékba az leginkább az, hogy mindazt, amit az előbb leírtam, ki tudjam mondani. Mentem, hogy vadidegen emberekkel találkozzak. Hogy nekik beszélni tudjak magamról, hogy magamat adjam úgy, ahogy vagyok. Aki ismer vagy olvassa a blogot, tudja, hogy tavaly ilyenkor még felejtős lett volna ez az egész. Valószínű, hogy a telefont sem vettem volna fel, nem hogy elmenni egy válogatóra.
A válogató előtt kiötlöttem, mit fogok majd készíteni. Megfőztem, jól nézett ki, meg is ettem, nagyon finom volt. A nagy nap előtt két nappal éppen indultam volna megvenni hozzá a friss alapanyagokat, amikor jött egy telefon a szerkesztőségből, megkérdezték, mivel készülök. Nagy boldogan elmondtam. Az étel neve alapján azonnal stornózták. Mert hogy snassz. Nem estem kétségbe, időm nem volt, így felöltözve, kabátban leültem, becsuktam a szemem és két perc alatt megvolt, milyen alapanyagokat fogok használni. Elmentem a boltba és -szó szerint- az utolsó fillérjeimen megvettem. Hazafelé már láttam a "művemet", tudtam, hogy fog kinézni a tányéron. Megfőztem. Szép lett. És finom. Amikor ezt a kis sztorit elmeséltem a húgomnak, azt mondta: "Téged aztán kemény fából faragtak!".
Summa summarum: kaptam egy lehetőséget, éltem vele, ott voltam, magamat adtam, megcsináltam. Nekem ez nagy élmény volt és nagyon örülök, hogy bele mertem vágni, hogy hajlandó és képes voltam megmérettetni magam, mindenféle elvárás nélkül. Részemről ennyiről szólt a casting, és most van két napom, hogy az utolsó simításokat elvégezzem egy nagy álmom megvalósulása előtt. Csütörtökön ugyanis életemben először repülővel utazom! Juhééé!
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Benne leszel a TVben? Drukkolok! Írd ám meg mikor leszel adásban, nézni foglak!
VálaszTörlés