2015. november 15., vasárnap

Vasárnap: hála, köszönet..., Magyarország 29.


"Tapasztalatom szerint az igazi boldogság legfőbb jellemzője a béke: a belső béke. Ez nem valamiféle "elszállt" érzés. Nem is az érzelem hiánya. Ellenkezőleg, a béke, amiről beszélek, a másokkal való törődésben gyökerezik, és nagyfokú érzékenységet és érzelmet foglal magába. (...) A boldogság legfőbb jellemzője tehát a belső béke. Ez megmagyarázza azt a paradoxont, hogy míg vannak emberek, akik minden anyagi jólét ellenére elégedetlenek, addig mások a legnehezebb körülmények között is boldogok maradnak."

 Dalai Láma

Meg kell érni arra, hogy megértsünk egyszerű dolgokat. És arra is, hogy értékelni tudjuk azt, ami(nk) van. Ehhez meg kell járnunk a magunk mélységeit. Hogy aztán emelkedhessünk, egyre csak felfelé.

Szerencsés vagyok, mert az alábbi dolgok nagyon nagy részét tapasztalom és vallom, hálás vagyok értük.


A Google ezt a szépséget küldte nekem.


Húgomék ma az Egy Csepp Figyelem Alapítvány éves rendezvényén jártak, ott készült ez a fotó Katus Attilával. Engedélyt kértem és kaptam, hogy feltehessem a blogra, amit köszönök, hiszen olyan jó másoknak is megmutatni, hogy mennyire tetszik nekem ez a kép és nekem ez egy büszkeség. 


A-nak köszönöm a trüffeles receptjét, mert azt olvasva tudtam, hogy AZONNAL megsütöm, persze azokból a dolgokból, amik vannak itthon. Jól sikerült a saját változatom, már tesztelték is, "csillagos ötöst" kapott, és vittem belőle D-éknek is kóstolót, akik épp utazni készültek, így vagy éjjel, vagy holnap lesz a teszt. De ami fontos: örültek a sütinek.


Ma rengeteg nehéz/pepecselős/amúgyhalasztaniszoktamavégtelenségig házimunkát elvégeztem és nagyon finomakat ettem.




Reggeli: 4 kis piskóta (a 'minyon' tésztája) vajjal és cukormentes lekvárral vékonyan megkenve, 1 kis alma, kávé 1 ek kókuszzsírral
Ebéd: csülökpörkölt, főtt krumpli, káposztasaláta
Vacsora: (előtt 1 kis szelet az új sütiből) rántotta (3 tojás, 2 ek kókuszzsír), saláta sóval és tökmagolajjal.


Sokféle boldogság létezik. 
Nekem ez is megadatik most:

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése