Péntek (Mo. 14/5.)

Mindenki csak önmagát tudja kiolvasni a könyvből. A saját szerelmét, a saját emlékét és a maga tapasztalatát. (...) Mert hiába olvasol valamit, azt még a saját képzeletedben is meg kell teremtened. A te valóságodban, amely más, mint az enyém vagy bárkié. Minden olvasás: újrateremtés.

Müller Péter

Tegnap szerettem volna írni a bejegyzés végére, hogy van, akit "zavar", hogy a blogon írok arról, hogy érzem magam, hogy élem meg a dolgaimat, miken elmélkedem... Mert hogy egy életmód blognak nem erről kell szólnia. Lehet, hogy így van, de ez a blog a személyes naplóm. Gyakorlatilag magamnak írom le az aktuális dolgaimat és megtisztelő, hogy sok kívülálló (és ismerős) is olvassa. A jobb oldali sávban egyébként van egy címszavas kereső, ha valakit csak a receptek érdekelnek, oda kell kattintani. Viszont vannak, akik szívesen olvassák. Sőt olyanok is, akik megköszönik, hogy a negatívumokról is írok. És ma kaptam egy üzenetet Sz-től, ez volt az utolsó mondata a levélnek: 

"Köszönöm Timi, hogy megemlékezhettem a cikked kapcsán, hol jártam a saját poklomban és hol járok most!!!". 

A szerdán este felskiccelt "kérdés nélkül túlélni" tervem megint csak terv maradna, ha elmaradna a cselekvés. És megint segget csinálnék a számból magam előtt, azaz nem lennék őszinte magammal, márpedig elvileg ezt (is) tanulom. Így a mai nap is fogtam a kis tervet és haladtam vele. MINDEN megvan, ami a mai napnál szerepelt. Sőt.

Hetek óta kínlódok azzal, hogy a laktató kaják után is rághatnékom van. Igaz, hogy fogyni már nem akarok, no de hízni (zsírosodni) sem kéne. Így aztán -bármennyire is imádom- a sózott-pörkölt mandula kilőve. Állandóan sült szalonnát sem ropogtathatok. A gluténes-cukros kekszek ugye alapból a vicc kategóriába tartoznak. Minden nap a kolbász sem igazi nasinak. Viszont gyakran kívánom az édeset. Így ma nagyon hirtelen ötlettől vezérelve ebédkészítés közben gondoltam egyet: én most csinálok egy "somlói galuskát". Fogalmam nincs, hogy készítik, viszont emlékszem még az ízére. Fogtam magam, a tojásokat, a magliszteket (...), sütöttem egy "piskótát", készült "tejszínhab" és egy kis csokis massza, ebéd után már lehetett is belőle nyalakodni.

Nem fogok szenvedni: jót tesz a lelkemnek, nem "bűnözős" kaja, jöhet.

Étek:

R: kolbászos rántotta, cékla (anyu készítette, cukormentes és mennyei)

E: sült vadlazac (aji, köszönöm!), krumplipüré, saláta.
Desszert: egy adag hamis somlói (a recept majd jön).

Este: egy újabb adag hamis somlói.

És a mai napra tervezett mozgás is pipa: 3.6 km tempós séta, 55 perc.

Egyébként gyorsan elaludtam és nem emlékszem, hogy álmodtam volna. Remélem, ma is így sikerül...

(És még este is gyűlnek, gyűlnek az üzenetek.)

Többen hiányoljátok a boszis képeket a blogról. Azaz hogy miért nem teszek fel magamról képet. Nagyon egyszerű a megoldás. Az évvégi lélekösszegzős bejegyzésemben van egy kép a végén rólam. Egy búvalbélelt nőről, aki csak ül szomorúan és bámul ki a fejéből. Azóta is csak ilyen szelfit tudnék magamról készíteni. Csak más-más öltözékben. Nem látom értelmét. Majd lesz kép, ha tudok mosolyogni, nevetni. Megígérem, akkor teszek majd fel újra magamról friss fotókat.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha