A hétfői strandolás,
a keddi kisvasutazás,
a szerdai eszéki kirándulás fantasztikusan nagy élmény volt. Mindannyiónknak.
 |
| Bolond Boszi 35 fokban a Dráva partján :) |
Ma reggel M. 14.3-as vércukorral ébredt (ébredt?! szegényt én ébresztettem fél 7-kor mérni, mint minden nap), amire csak ennyit mondott: Már Budapest gondolatától magas a cukrom! :) G. is átjött, és a nappaliban összegyűlve nagyon jót beszélgettünk még a pakolódás közben az utazás előtt. Élményekről, lakodalomról, kis kirándulásainkról, régebbi közös élményeinkről. Nagyon-nagyon ritka, hogy így összejövünk, és nagyon-nagyon jó is.
Majd irány a pályaudvar, a húgomék a Geresd expresszel elszáguldottak haza, a fővárosba.
Üres lett hát a harmadik szoba, csak a gyerekek nyaralós ágyneműi és a mosott ruhával-törölközőkkel teleaggatott fregoli árulkodik arról, hogy néhány órája még mekkora élet volt ebben a lakásban.
Életemben először nyaraltattam cukorbeteg gyereket. Teljesen őszintén bevallom, hogy nem féltem a kihívástól, hanem teljes tudatában voltam annak, hogy M. maximálisan profi a betegsége kezelésében, hogy most én vagyok érte a felelős, és csak arra koncentráltam, hogy minden rendben lesz. A nyaraltatást megelőzte egy pontos, részletes egyeztetés a húgommal: megvolt az étrend, tudtam, mikor kell mérnie, mikor kell inzulint beadnia, melyik étkezésre mennyi szénhidrátot kell ennie. Tudtam, mely ételek nem emelnek nála vércukrot. A húgom listája alapján megvettem minden szükséges élelmiszert neki is, a fényevő P-nak is. Megtanultam, hogy kell -vész esetén- alvó gyereknek vércukrot mérni. A programokat most G. állította össze, pontosan tudva, hogy mindkét gyereknek rengeteg mozgásra van szüksége. Lulu, a konyhai mérlegem napi használatra készen állt. Jégakkuk mindig voltak a fagyasztóban (az inzulin magas hőmérsékleten megbuggyanhat). Mindig vittünk magunkkal elegendő folyadékot. Maximálisan figyelembe vettük M. napirendjét, ahhoz igazítottuk a programokat. Mindez jelentett valamiféle plusz odafigyelést, de valahogy úgy érzem, hogy ez -legalábbis számunkra- teljesen természetes. M-nak is elmondtam: szerettem a betegsége előtt is, és szeretem most is, cukorbetegen. Régen is mindent megtettem érte, és ezentúl is a legjobb tudásom szerint mindent meg fogok tenni. (Fontosnak tartom, hogy őszinték legyünk a gyerekekkel -én tanítóként is az voltam-, és ne tartsunk semmit magától értetődőnek. Igenis azt is el kell mondani, hogy szeretjük őket. Akár minden nap. És M-on is láttam, hogy jólesett neki, hogy ezt szemtől szemben elmondtam.)
Nagyon jó kis csapattal, nagyon jó programokkal, szerencsés jó idővel, végig szuper vércukor értékekkel nagyszerűen telt ez a pár nap.
Csak az albérlet üres, a szívem nem. Az csordultig van most élménnyel, élettel, hangokkal, nevetéssel, emlékekkel.
Ebéd meghívás G-tól :)
Aztán alvás, bóbiskolós, de legalább vízszintben lehettem.
Majd takarítani akartam, de ma nem visz rá a lélek. Inkább megírtam a bejegyzést és megpróbálok felskiccelni egy dolog-, mozgás és étkezési tervet az elkövetkező három, utolsó szabinapomra. Mert bizony aztán újabb két hét Ausztria következik...
R: kávé
E: pulykamell steak rukkolás salátával
V: mandula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése