Kábé így ébredtem hajnali háromkor. Méghozzá arra, hogy valaki nagyon köhög. Füleltem, és mivel ketten lakunk a házban, és E. csendben volt, rájöttem, hogy én krehácsolok. Nem is kicsit. És hogy totálisan tele van az orrom. Felkeltem, tojilette, előkerestem a zsebkendőimet, názepucen. Aztán benyomtam egy bő adag C-vitamint és visszafeküdtem. Reggel hatkor ébredtem magamtól, viszonylag pihenten és mindenféle szimptóma nélkül. És kapásból tudtam, mi volt ez a hajnali mizéria: Tegnap kabát nélkül rohangáltam E. után, aki két nap után végre (a hótól megszabadított udvaron) -szintén kabát nélkül, papucsban- szó szerint gyermeki boldog mosollyal az arcán rodeózott a kis négykerekű kocsijával -szerinte Mercedes...- fel és alá, ki az utcára, majd vissza... És hát azért nyár még nincs, sőt tavasz sem igazán, és időközben a nap is lement, és éreztem is, hogy a gerincvelőmig ér a hideg... Szóval átfáztam, no...
Ma el kell mennem vásárolni a néninek, és kinéztem magamnak egy Steffi-testvért az egyik üzletben. Ugye Steffi az én kis csodaserpenyőm (akit ide is kihoztam, és használom is nap mint nap), és már vár rám Paganini, ha sikerül családtaggá fogadnom, bemutatom majd a blogon is :)
Már beszereztem a kis meglepiket a családtagoknak, a húsvéti ajándékokat a három keresztgyerekemnek és B-nak. Három nap még, és megyek haza. (Mivel tudom, hogy két hétig kell itt lennem, ilyenkor már nagyon várom, hogy jöjjenek értem. Amikor Olaszországban dolgoztam, márciusban mentem ki, és mivel tudtam, hogy novemberben mehetek csak haza, augusztusban még álmodozni sem mertem arról, hogy egyszer hazakerülök :))
Már két adag cuccosomat kimostam, és utazótáskába kerültek azok a dolgok, amikre már nem lesz szükségem hétfőig. Jó ez így, mert csomagolni nem túlzottan szeretek (nincs hozzá türelmem), és nem marad minden egyszerre az utolsó napra. Bár, ha belegondolok, hogy gyakorlatilag ingázó vagyok és egy hónapban négyszer kell csomagolnom, jobb lesz, ha megszeretem a dolgot. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése