2012. december 27., csütörtök

Hús-vér motiváció 30

Tegnap egész nap éhes voltam. Délelőtt még úgy-ahogy elvoltam, de délután, és főleg este 6 után olyan éhség tört rám, hogy majd' megvesztem. Döntöttem magamba a folyadékot, de nem nagyon segített. A célomra gondoltam: el szeretném érni az 57 kilót, ez pedig nem megy, ha nekiesek a hűtőszekrénynek. Újra kiszámoltam a napi engedélyezett bevitelt, találtam 95 kalóriát, amit még megehettem, így jött képbe egy banán. A helyzeten nemigen javított, mert kicsi egy banán, hamar elfogyott. És az éhség csak gyötört, gyötört. Halasztgattam a délutáni edzést, inkább megettem az uzsonnát, akkor kicsit jobb lett. Megcsináltam az edzést is, de éééhes voltam... Nem ettem mellé. Tűrtem, bírtam, fegyelmeztem magam. Mert TUDOM, hogy máshogy nem megy. Azt is tudom, hogy ha ilyenkor csak egy kicsit eszek, abból sosem lesz csak egy kicsi, hanem eljutok a sokadik falattal oda, hogy akkor mára már mindegy. De ide nem akarok eljutni. Arra gondoltam: itthon vagyok, és itthon mindig nagyon jó vagyok az önkontrollban, de ma elutazom, ahol mindig terülj asztalkám van, na és ott aztán fokozottan, folyamatosan ki vagyok téve a kísértésnek, márpedig a "nem" egy csodás varázsszó, amit ma majd sűrűn kell magamban gyakorolnom.
Nem éhezem, tegnap is volt gyümölcs, zabkása, palacsinta, husi, sütemény... Csak egy nőcinek, aki imád enni, és aki régen élt is ennek a szenvedélynek, nem mindig egyszerű nemet mondani. De ez a nőci azt is tudja, hogy nem olyan hülye, hogy feladja az álmait.
Ha más is megcsinálta, nekem is menni fog!

Hús-vér motiváció 1-10 itt
 11-20 itt
21 itt
22 itt
23 itt
24 itt
25 itt
26 itt
27 itt
28 itt
29 itt

 
 
 
 
(képek: itt)

2 megjegyzés: