2022. október 8., szombat

Szombat

 

Nagyon tömör-zsúfolt volt ez a hét (is). (A következő két hét még durvább lesz...)

Munkába...


Munkában...


A-nál.


Erről külön bejegyzést terveztem, de többet ér az időm annál, hogy erre pazaroljam, így itt, röviden.

Az éves munkatervünkben az áll: a munkakezdés feltételei adottak. Nem írom az augusztusi előzményeket, azt sem, hogy elfogyott a papír kéztörlőnk (...). Reggel elindítom a kis irodai gépet, mert ott van színes nyomtató, amiben még akad valamennyi tinta (de nem kapunk már bele). Néztem: 12 perc, amíg bejött a gugli, addig odapakoltam a reggelimet. 


Ja, a tinta kevés. Dübörög a gazdaság, az oktatás minőségi...


Nincs internet. 20 perc után sem. Sebaj, előre megyünk... Közben betapasztom az ujjam, mert lenyúztam valahol... És nincs több idő, szállingóznak a gyerekek, mennem kell... De legalább a reggelit megettem.


Átlagos ebéd. A tanáriban. A héten minden nap 3 tükörtojás, 1 szelet kenyér. Idő erre sincs, közben készülök órára.



M. pénteken isteni vacsival lepett meg (magvas hal észt krumplisalátával).


Szombaton (ma) Hőgyész. Anyunál. És látogatás maminál. Fizikailag jól van, nagyon jól néz ki. Az agya folyamatosan gyártja a bődületes sztorikat a kis valóság (inkább emlék-)darabkákból. A falakból beszélnek hozzá, a padláson lévőkkel imádkozik hajnalonta, csatlakozik hozzájuk a postamester is; a postán papírbugyit lehet kapni, wc-papírt és cigarettát, ott minden olcsóbb; jöttek a rendőrök, a sírós rendőr is; a falból figyelik, hogy mikor pislog, beszél (...). Nyugodt volt, mosolygós és szörnyen "értelmetlen".

Csodaszép volt a naplemente anyuék lépcsőjéről.


És most hajcsi. Holnap itthoni ténykedés, aztán két kemény darálós hét...

2022. október 7., péntek

Istenem, kérlek, ne...

Három napja érzem. 

Á, az nem lehet. 

Biztosan elmúlik.

De tegnap is.

Folyamatosan.

Jaj, ne...

Az nem lehet.

Ma is.

Tompán, de fáj az alhasam. 10/2. Folyamatosan.

És hozzá ez az aránytalanul durva fáradtság.

Ne. Istenem, csak ezt ne.

Jövő héten lesz a műtét évfordulója.

20-án megyek kontrollra.

Akkor kiderül.

De ne. Könyörgöm, ezt ne. 30 év elég volt. Rengeteg.

Istenem, kérlek...

2022. október 6., csütörtök

Csütörtök

A napok szörnyen nehezen indulnak. Az időt nézve alszom eleget, korán fekszem, reggelente mégsem sikerül felébrednem. Már az egész lakótelepet felveri a telefonom ébresztője, én meg meg sem hallom... 

Tegnap éjjel olyan történt, ami tán még sosem. Fél 9 körül mentem aludni, szerintem még a szememet sem csuktam be, már húztam is a lóbőrt. Az éjjelek gyorsan eltelnek, tényleg szempillantás egy alvás. Kivételesen az ébresztő előtt fent voltam. Viszonylag frissen nyitottam ki a szemem és konstatáltam: kezdődik egy újabb nap. Ránéztem azért az órára: 22.10. 😮 Kegyetlenül nehezen aludtam vissza, mert hirtelen annyira fáztam, mintha egy hűtőházban feküdtem volna, pedig képtelenség: 21.8 fok volt, alattam vastag, meleg pléd, rajtam vastag, nagyon meleg takaró... Reggel persze a lakótelepen megint csak én nem hallottam az ébresztést...

Ez még hét eleji kép, ilyen szép napfelkeltékben járok dolgozni.



Aki nem csípi a peidagógoszokat, az ezt a bekezdést hanyagolja.

A suliban rengeteg a munka. Szó szerint levegőt venni sincs idő. A nyolc órába egyszerűen nem fér bele minden, azon kívül, hogy szeretem a gyerekeket, nekem ez egy munkahely, és ami kívül esik a fizetett nyolc órán, az nem fért bele. A kollegáim még otthon is készülnek órákra, ez az ő döntésük. Az, hogy én erről leszoktam, pedig az enyém. 6-7-8 órát bent vagyok az iskolában, és amire vége a tanítási óráknak, már totális a purc. 5 ember munkáját végezzük hárman, rengeteg az összevont óra és a "felügyeleti" a kollegáknak (nekem folyamatosan órám van), amikor egy osztálynak lyukas órája van, de nincs, aki vigyázzon rájuk, olyankor beülnek egy másik, órarendi órás osztály mellé... Nem panasz, csak tény, hogy az élet (valóság) és az elvárások közti szakadék szélére állították (már régen) a gyerekeket és minket is, és szinte naponta tolnak rajtunk egyet a mélység felé. Nagyon rebellis tanerő vagyok, ha felső ellenőr jönne hozzám, nagy dádát kapnék, de jöjjön, távolítsanak csak el, ha az a bűnöm, hogy amennyire csak lehetséges, a gyerekek érdekeit nézem. (Bárcsak lenne több idő és energia erre -is-.) Szeretek mosolyt, örömöt látni az arcukon, ma "meggyurmáztuk" az eddig tanult betűket németen.




És már találtam egy cuki ötletet az évszakok témához.


Ma voltam A-nál is, amikor végeztem, becsuktam minden ajtót, ablakot és antistresszeltem egy jó fél órát. Csak légzés, minimális nyújtás, átmozgatás, de az idegrendszerem mindig hálás ezért: legalább ez idő alatt nem pörög az agyam, ki tud kicsit kapcsolni az egész napos zaj, agyrém rohanás, ezer felé figyelés után.

Ja, tegnapelőtt fura szagot éreztem a suliból hazafelé a kocsimon. Minden teljesen jól működött, a műszerfalon semmi hibajelzés, mégsem mentem haza, hanem egyből a szerelőhöz. Ha tényleg van valami, jobb megnézetni, max semmi az egész, akkor én leszek a buta szőke nő. Aztán ott is kellett hagynom, a bal hátsó fékkel történt valami.

Ma reggel pedig, ahogy beültem M. kocsijába és csuktam be az ajtót, a bal kezem ott maradt és rácsaptam az ajtót... Csak egy helyen sértette fel a bőrt, akkor csillagokat láttam, de aztán megszűnt a zsibbadás, most, este már rendben van.

Holnap péntek. 9 órám lesz 5 óra alatt, hát kapja be mindenki, akire gondolok.............................

 

2022. október 5., szerda

Napi cuki


(A képek saját, tavalyi fotók.)



Első szünetben (is) ügyeletes vagyok. Óráról megyek ki az udvarra. Októberben még hűvös van ekkor. Az udvaron -szerencsére- sok a fa, de ilyenkor keresni kell az árnyék közt a melengető napsugarat. Találok egy napos helyet, ahonnan rálátok mindenkire, ott megállok. Hallom a hátam mögül:

- Hol van Timi néni?

- Hát ott áll! A fűtésen!

😆 

2022. október 4., kedd

Napi cuki

Kb 2 hete jöttek német gyerekek a sulinkba. Az egyik írta ma ezt a táblára és tőle kaptam a rajzot is. Unikornis eddig még sosem voltam. 😊 


2022. október 3., hétfő

Hétfő


Hát kábé...

Alig tudtam reggel feltápászkodni. A kocsi szerencsére már nélkülem is odatalál a suliba. 😆 Amint beér az ember, ott élet van, meg munka is, pörögni kell rögtön. (A gyerekek nagyon nagy része alapból pörög egész nap...) Nincs idő felébredni, mennem kell, dolog van. És nagyon hamar becsengetnek az első órára. Ahol kapásból két osztály van egyszerre (az 1. és a 4.) németen, unalomról szó sincs... Óra után azonnal udvar, ügyeletes vagyok. Onnan esek be a 2. órára. (Ez a csapat a legmelósabb, pedig ők vannak a legkevesebben.) Innen megint ügyelet, tízóraiztatás. Közben kijavítom a negyedikesek német füzetét. Innen esek be a 3. órára. Ezután már lehet menni wc-re, mert más az ügyeletes... És megy a pörgés 3-ig, a tanulószoba végéig.

Az órák végén szinte mindig ez az "értékelés" történik a gyerekek részéről, amíg így van, addig oké részemről.


Amire hazaérek, már semmi energiám mozogni, egyebeket csinálni.


Azért ma lementem a tárolóba pakolódni, van mit ott is...

2022. október 2., vasárnap

Jelen...

Egy hatalmas családi házból (padlás, pince, garázs, melléképület...) pici lakótelepibe költözni igazi kihívás. RENGETEG a cucc, rengeteg az emlék, de keményen szortírozni kell, mert egyszerűen nincs hely, nincs hol tárolni. (Persze ott a pozitív oldala is, hogy nem halmoz fel az ember túl sok szükségtelen dolgot.) Tegnap találtunk még egy díszüveges, két pohárnyi 1997-es villányi zweigeltet, kidobni nem volt szívünk, senkinek nem kellett, hát kibontottuk. Abból a pohárból ittuk, ami nem lett becsomagolva, pedig megvan mind a hat belőle, szép is... Hátha majd még valaki mégis elviszi.


A reggel fényei a kertben.




Délutánig még pakoltunk, aztán a telekocsimmal, mert mindig tele a kocsim, irány haza. Először A-nál álltam meg, hordtam fel cuccost (6 fordulóval) a másodikra, aztán haza, ott kétszer másztam meg a harmadikat. 

Este fél hat múlt, és most rám borulhat az ég is, én akkor is egy kicsit magammal fogok foglalkozni. Tusolás, hajmosás, kajakészítés holnapra- ilyen hatttalmas beauty-terveim vannak. (Miközben ahogy itt ülök és gépelgetek, majd' lecsukódnak a szemeim, irtó fáradt vagyok.)



 

2022. október 1., szombat

Múlt, jelen...

A múlt. Mami rokkája a padláson. 


A jelen, ami nemsokára múlt lesz. 

A következő képeket csak az érti, aki járt itt. Én 48 éve ismerem ezt a házat. Heten laktak itt, ma már hárman nem élnek, mami pedig az otthonban. Anyu pár hét múlva Mohácsra költözik. A ház változik, üresedik. 

Erről a falról hiányzik valami. Igen, rokonok, ismerősök, a kakukkos óra. Amióta élek, ott lógott. 


Opa (így hívtuk dédapámat) szobájának falán sincs ott az óra. 


És az "angyalkás szoba" sem a régi már, elrepültek az angyalkák... 


A jelen dobozolva, zsákokba zárva vár. 


Azt mondják, nem szabad ragaszkodni tárgyakhoz, helyekhez (...), nekem ez nem könnyű. Ez a ház és a benne lakók jelentették nekem a biztos pontot, a biztonságot, a családot. Én itt mindig otthon voltam. 

Hiányozni fog a hatalmas udvar. A meggyfa, aminek elődjénél lógott az imádott hinta. 


A mindig csodás virágoskert. 


Egyik kedvenc virágom, a szellőrózsa. 


A levendula, amit egy tihanyi kirándulásról hoztunk anyunak. 


A tér, a zöld, a levegő. 


A rózsa, amit még talán papi oltott. 


Hiányozni fog a rózsalugas is. Amikor kicsi voltam, ezen alul kertitörpék hintáztak. 


A kilátás a kert végébe... 


... a melléképület..., a góré, ami gyerekkoromban még kukoricával volt tele és ahol rengeteget játszottunk... 


... a garázs mögötti kis járat, ahol azóta is lóg egy létra a falon... 


... a műhely. Lassan kiürül... 


Itt nyulakat tartott anno Opa. 


Mögötte csodás kilátás a mucsi dombokra... 



Kutyusaink nyughelye... 


Mindez marad itt. Számomra nagyon lélekfacsaró. 

Voltunk mamikámnál. Fizikailag roppant jó állapotban van, értelmileg annál kevésbé. Hajmeresztő sztorikat ad elő. A fejében férjhez megyek, voltam jegyesoktatáson is. A házuk helyén repülőtér épül. A legnagyobb: a nővértől könyörög cigarettát, rá akar gyújtani. Az én mamim, aki sosem dohányzott, sőt minden bagósnak beolvasott, hogy szokjon le. ... 

Holnap is pakolás anyuval. Azért már kezd látszani a vége. 

 

2022. szeptember 30., péntek

Napi cuki

A negyedik óra végéig gondolatban már 20-szor felmondtam. Véletlenül pillantottam a tükörbe a folyosóra menet, a hajam kusza, az arcom tiszta ránc. Nehéz, de a fáradtság és az idegi cincáltság ellenére is igyekszem mosolyogni. Picinek, öregnek, durván kimerültnek érzem magam, megyek kifelé. Fogócskázik az udvaron az egyik csapat. Amikor elmegyek előttük, az egyik gyerkőc hozzám szalad, megsimítja a karomat és áhítattal mondja: - De szép vagy! 


2022. szeptember 29., csütörtök

Dobozolás


Dobozolgatok is ám, ez 2 nappal ezelőtti, csak nem mindig érek ide feltenni bejegyzésben. :)

 

2022. szeptember 27., kedd

Reggelem versbe szedve (hehe)

Pipi!- ébresztett hugyhólyagom hajnalok hajnalán,

ürítettem is sebtiben annak egész tartalmát.

Lehúzásra került a sor -és ez nem politika-,

nem töltődik fent a tartály, nincs víz, jaj, de mostoha


körülmény! de nem csüggedtem, alhatok még keveset,

ám ekkor a barna maci éledezni elkezdett.

Volt már nálunk mizéria, dugulás meg csőgörény,

kibéleltem -jer, te zacskó!- illemhelynek közepét.


Nem nagy dolog a nagy dolog, pont bele a zacsiba,

ám amikor azt kiszedtem, történt egy kis galiba:

kiszakadt a zacsek vége, fele maci odalett,

no de ezt én nem hagyhattam: bedugtam a kezemet


a kagylóba, sűrűn-bőven a papírva csomagolva.

Gyűjtőzsákba került így az én nagy mutatványom,

a maradékot ásványvízzel leküldtem a járaton.

Ügyes voltam, már-már büszkén tekintettem magamra,

amikor is konstatáltam: kezet mosni hogy fogsz, te bamba?!


A fertőtlenítő kendő jó szolgálat ilyenkor,

s nem örömmel, hanem szükséggel egy újabb ásványvíz kibontódott.

A fürdőben óvatosan lötyköltem a kezemre,

baci, bűz nélkül és tisztán mehettem munkahelyemre.


Lépcsőnek le kis csomagom magamtól eltartottam,

a tárolónál akkurátusan a kukába dobtam.

Pipi, mackó, búcsút intek, az ég áldjon titeket,

csőtörés most már megoldva,

nem kell vödör, nem kell szóda,

már rendesen, ember módra illemhelyre mehetek. :)


A portfólióm

 


2022. szeptember 25., vasárnap

Pihenés off

Reggeli után irány haza. Útba ejtettük anyut, aki hetek óta folyamatosan pakol, padlást, lakószintet, pincét, garázst, műhelyt (...). Szívet facsaró átnézni a régi dolgainkat és azt mondani: kuka. Hiszen a gyerekkori kedvenc-kedves játékaink is megvannak még, szuper állapotban. Ma ott volt A kávéskészlet, A kutya, A vödör, A mozsár, A puzzle, A kis szatyor (... ... ...). Egyszerűen nincs szívem kidobni, inkább elviszem a suliba. (Sajnos a mi lakásunk is nagyon kicsi, a tárolónk dugig...)


M-nak réteges kávét kreáltam.


Amúgy a helyzet? 

Pihenés ide vagy oda, szinte fáradtabb vagyok, mint előtte voltam.

A gerincem felső szakaszán allergiás kiütésnek látszó viszkető folt van.


Az egy hónapos szekrényberúgós lábujjam a mai napig sajog, még mindig duci és sötét lila...

Szóval az élet szép. :)