Csütörtök, péntek, szombat

Hosszú munkahét volt, tömény. Csütörtökön a sze-i kollégák voltak a sulinkban megnézni, hogy tanítunk összevontan, hogyan differenciálunk. Nekem egy 3.-4.-es németem volt, németes tanítótársam ült be. Nem készültem extrával, az életszerű mindennapokat mutattam meg.

A péntek úgy alakult, hogynem kellett B-ról átmennem Sze-be. Így két órám volt, utána mehettem volna haza. De maradtam, mert rengeteg a dolog, a szanálást is folytatom, és így végre volt lehetőség arra, hogy a másik (Sza-ra) ingázó kollégámmal is tudtunk kicsit beszélgetni. (Két éve még egy suliban dolgoztunk másikba mászkálás nélkül, most csak akkor találkozunk, amikor én megyek át B-ról Sze-be, ő jön Sza-ról B-ra, útközben integetünk egymásnak...) Végül 3 után indultam haza. Egy kisebb nagy bevásárlás, és amire hazaértem, totálisan purc voltam.

Szombatra (mára) temető körutat terveztünk. Habár mást sem kívántam, mint ágyban maradni, pihenni, aludni, muszáj volt megnézni a sírt, ezer éve voltam már. Mohács-Nagyszokoly-Tamási...

... Hőgyész. 

(Hőgyész belterületén a fél falu főútját újraaszfaltozták, hát nem hittem a szememnek, a kocsi is boldogságban suhant!)

Keresztanyum mennyei ebéddel várt minket, itt is nagyon köszönöm! Elvittem hozzá azokat a virágaimat, amiket tőle kaptam és amik még éltek, de "szenvedtek". Sokat beszélgettünk. Nehéz, komoly dolgokról is. És a virágok kapcsán azt mondta (nem tudom pontosan idézni): keresni kell olyan növényeket, amik szeretik/bírják azt, ami nálatok van: kevés fény. Azaz: a meglévő feltételekhez igazodó lehetőséget kell kutatni. És ez nem csak a virágokra igaz. "Ott fogta" a vitt növénykéket és kaptam helyettük másikakat "próbára" (egyik szebb mint a másik). Már a helyükre is kerültek, kíváncsi vagyok, bírják-e majd.

Végig én vezettem (nem száguldozva -max 130 a pályán-, mert fő a biztonság), nagyon fáradtan értem haza. Megéztem a FB-os "Emlékek"-et, ez volt az egyik, anyukámtól.

Borzasztóan hiányzik.

Hétfő, kedd, szerda

A fura hétvége után hétfőn hulla fáradtan mentem dolgozni. Egész nap ásitoztam, bármikor el tudtam volna aludni. Ráadásul a hétfő a(z egyik) legnehezebb napom, hosszú, tömény, hát örültem, amikor hazaértem...

A kedd kicsit konszolidáltabb volt: időben mentem aludni, ez is nagy mértékben hozzájárul a nap véghezviteléhez.

A mai (szerda) nap is hosszú volt és tömény. Nem egy óra volt, amiről legszívesebben kirohantam volna... Október-november körül még azt gondoltam: nem tudok már tanítani, nem értek a gyerekekhez, öreg vagyok már ehhez. Mert hogy úgy láttam, hogy csak én vagyok így ezzel (hogy az óra nagy része fegyelmezés, hogy én a fejem tetejére is állhatok, mert semmi, de semmi nem érdekli őket...). Azóta sok kollégával beszéltem, egyre többen érzik így magukat. De ma meglepődtem, amikor egy roppant tapasztalt kollégával beszélgettem, aki aztán igazán ért a gyerekek nyelvén, és mesélte, hogy egyszerűen nem tudta elmondani, amit szeretett volna órán, mert  mintha a falnak mondaná, senki nem figyelt rá, hát kiment a teremből és legszívesebben elsírta volna magát. Mindig mondom azoknak, akik aaaannyira irigylik a pedagógusokat: csak egy hetet csinálj végig velem, nem helyettem, és sikítva fogsz menekülni. Ma beszélgettem egy csajszival, aki szokott bölcsikben-ovikban-sulikban fotózni, ő mondta, hogy sosem gondolta volna, mennyire megterhelő idegileg főleg az iskolákban a folyamatos zaj... És az csak a zaj...

Holnap a sze-i munkatársak jönnek B-ra hospitálni, jövő héten B-on nyílt nap (1.-2. osztályos németet kell tartanom), közben szinte minden napra külön program, á, nem ragozom.

Ma a (suli)nap végefelé átsuhant egy gondolat a fejemben, nem rossz, nem rossz, ízlelgetem. Ha megvalósítom, szinte mindenki jól jár.

 

Megfontolásra

"Gloviczki Zoltán A holnapután iskolája című könyvében arról ír, hogy a kiegyensúlyozott emberi működéshez kapcsolatokra, tiszteletre, önbecsülésre, flow-élményre, a hatásgyakorlás tapasztalatára és a jelentés érzésére van szükség.

A 21. századi pedagógia nem a tudástartalmak átadását jelenti.

Hanem, a közös gondolkodást,
a kapcsolódást,
a reflektálást,
az alkotást,
tartalmak közös létrehozását,
a tanultak közös használatát, adaptálását.
És közben megéljük azt is, hogy hatással lehetünk egymásra és a saját szakmai közegünkre."

forrás

 

Öröm(ök)

M. a hétvégén folyamatosan lett jobban, szinte óráról órára. Így ma -habár én ennek épp nem örültem- motorral tudott hazajönni. És jól haza is ért. Én más útvonalon jöttem vissza mint amin odafelé mentem pénteken, most Cece felé, így Németkér után fel tudtam menni a pályára és 90 km-en nem kellett valaki után battyognom (és nem sorolom, mert nem szeretném a negativitást szétszórni a blogban és így köztetek), tempomat 130 és hadd szóljon. 

Habár sokszor megálltam (pisilni és mert nagyon fáradt voltam), jól hazaértem.

Itthon kipakolás, aztán alvás.

Kis evés, alvás.

M. sokkal jobban van, ennek igazán örülök.

forrás

Megnéztem az appot: hazafelé 4.5-öt futott a kis Swift, tehát a Mohács-Szentantalfa-Mohács kört 4.35-ös átlagfogyasztással abszolváltam.

És minek örültem a hétvégén a legjobban? Hogy M. nem a Zemplénbe ment motorozni. 

Nem mindegy

 Amikor -már majdnem két éve- autót választottam, az első 3 legfontosabb szempont között szerepelt a fogyasztás. Megnéztem, hogy értem ide tegnap:

Nem mindegy.

Szombat: kicsit javuló helyzet

Kevés alvás után viszonylag korai ébredés.

Kisbolt. Tényleg roppant pici, de mindent megkaptam, ami a listán szerepelt. 

Csodásan kisütött a nap.

Én otthon éreztem magam 🤣, ebédet főztem: főtt krumplit és főtt répát.

M. nagyon lassan, de javulgat. Úgy döntöttünk, hogy maradunk ma még itt, holnap meglátjuk.

Délután kis napozás.

Az élet mindenhol élni akar.

Délután is punyi, és újra este van.

M. fekszik, legalább ma már evett kis főtt krumplit és főtt répát és némi sós kekszet és a tegnapinál több folyadék is sikerült. Holnapig még gyógyulhat.

Derült égből Káli-medence, mert helyzet van

M. motorozni ment szerdán, 3 napra indult. A 2. éjjel hasmenése lett gyomor és bél fájdalommal, az a durva fajta. Semmi evés, kortyolgatós ivás, fekvés, mert másra nem képes. Estére sem lett jobb, se innivalója, se keksz, se gyógyszer, nem gondolkodtam tovább: gyorsan legszükségesebbek összekészít, tankolás, GPS beprogramoz, este 6-kor irány a Káli-medence.

Majd' 300 km, sötétben, egyedül, pénteken, hulla fáradtan..., de letoltam. Éjjel 10 előtt értem ide Szentantalfára.

Folyt. köv.

Kedd és cukik

 "Ha azzal, hogy kiállok magamért, felégetek egy hidat, akkor dobd ide a gyufát." (Molnár Mónika)

Nagyon sokáig (túl sokáig) még a gyufásdobozt sem akartam látni, sőt tudni sem akartam a gyufáról. A lehetőségéről sem. Mert nem ezt láttam, nem úgy szocializálódtam, hogy kérhetek segítséget, vagy hogy odaállok olyan dolog mellé, ami nekem segítség, ami számomra fontos. Mostanában sikerült egy hidat azzal a Timivel felégetnem, aki akkor sem kért segítséget, ha már belepusztult. Hónapok óta volt egy nehézségem. Egy részleges megoldást tudtam rá, de nem mertem szólni. Ma pedig eldöntöttem: nem teszem magam tönkre főleg úgy, hogy van lehetőség a másra. Odaálltam, megkérdeztem, pozitív választ kaptam. Holnaptól megvan a segítség.

Ma egy volt tanítványom szülőjével beszélgettem az egyik sulim udvarán reggel (nagyon örültem neki, sokat töltődtem általa, a kollégák meg is jegyezték, hogy mosolyogva mentem be az épületbe, vele kapcsolatban lesz egy cuki is), szóba került, hogy amikor hazaérek munka után, annyira fáradt vagyok, hogy lefekszem és alszom. Ő mondta, hogy a gyereke sulijában is ezt látja: túlterheltek a gyerekek, a pedagógusok, hogy ez az egész rendszer embertelen, car. Ma is úgy mentem dolgozni, hogy beszélgettem magammal a kocsiban: menj be a fizetésért, a gyerek viselkedése nem téged minősít, maradj nyugodt, ne stresszelj, mert nem éri meg... És beszélgettem a gyerekekkel. Mint mindig. És ma is sok dolog ez alapján letisztult bennem. 

A szanálást-pakolást folytatom mindkét iskolában, ma nem tettem, mert M. írt, hogy hozott nekem ebédet (mára csak reggelit dobozoltam), így siettem haza. Isteni volt a gombaleves, a tökfőzelék pörkölttel.

Megjegyzés: állandóan éhes vagyok. Reggel 3/4 8-kor megettem a körtés zabkásámat, de már 10 perccel utána korgott a gyomrom. Ismerem magam, így dupla zabkását vittem, első szünetben meg is ettem a másik felét (és ez nem "diétás" adag volt). Negyed óra múlva betoltam egy müzliszeletet, mert hangosan korgott a gyomrom... Az ebédre megevett előbb említett menü után még ettem egy nutellás kiflit, de utána is éhes voltam. És mindegy, mit eszem, éhes vagyok. Pedig mostanában sokat eszek.

.......

Cukik.

Ma nagyon kedves visszajelzést kaptam egy volt tanítványom szülőjétől. Hogy minden héten emleget a gyerkőc, szívesen jönne hozzám "korrepetálásra", ami inkább a beszélgetésről, a lelkének az ápolásáról szólna. 

Egy mostanában nehéz gyerekcsapat óráján megint kezdődött a "zsizsgés", amikor megszólal az egyik nebuló: Ezt ne. Megígértük Timi néninek, hogy visszafogjuk magunkat.

Az egyik kicsinek beírtam tegnap egy fekete pontot (úúútálok ilyet csinálni, de néha megteszem). Tőle kértem azt is tegnap, hogy legyen szíves megkeresni azt a X-et, aki azelőtt volt, hogy elmentek telelni a családdal, és visszahozni a suliba. Ma óra elején felállt ez a picike: Elnézést kérek a viselkedésemért, a szemtelenkedésért, a feleselésért, visszahoztam a régi X-et. És tényleg úgy volt, ma kapott is egy krétás dicséretet.

Kis elsős: Timi néni, aaaannyira jó ez a pólód is, nagyon, nagyon, nagyon! 

Péntek és hétvége

Most pénteken a rövid napom volt- egy dupla napközivel megtoldva. Legalább órák után tudtam egy kicsit pakolni a napköziig (és nem mellékesen nyugodtan ebédelni a dobozaimból). A képen a zöld csomagolású doboz a "mindenem" itt az elsős németen, abba paszírozom be a kis kellékeimet, feladatlapokat, színest, nyomdát, matricát, Taddy-t, táblai gyurmaragasztót, csipeszt, ragasztót (...). És mivel ide )is) úgy esek be órára kabátban, szatyrokkal és úgy is távozom, havonta egyszer összerendezem a dobozt, amibe mindent csak beledobálok-nyomkodok, ha vége az órának.

A napis teremben láttam, hogy a kollégám használja órán a feladatlapot, amit tőlem kapott. (Én nagyon szívesen megosztom az anyagaimat, a tudásomat, és ugyanilyen szívesen tanulok is.)

A napközi vége az udvaron telt. Ilyenkor az összes napis gyerek és felnőtt kint van, nagyon szeretem, mert van lehetőség beszélgetni a kicsikkel is, a nagyokkal is. És ahogy jönnek a szülők értük, velük is. Jó volt látni, ahogy az elsősök napközise bánt a gyerekekkel: totál nyugodtan, kedvesen, a saját szabályaikat gyakoroltatva. Az egyik kis elsős (az ő haja is olyan színű, mint az enyém, és ugyanolyan kuszán hullámos is) készített nekem frizurát. Így is maradtam a nap végéig.

Hosszú hét volt folyamatos gyomorfájással (ami nem is csoda, csak egyetlen eset: pénteken egy 3.-os leordította a fejemet...), kisebb hasmenésekkel, fejfájással és sok beszélgetéssel önmagammal. Elég sokat vezetek egy nap, ilyenkor beszélem meg magammal a mit és hogyant. A héten ez egészen jól sikerült, a szerda és a csütörtök különösebb nehézség nélkül telt. Szóval nagyon hosszú és fárasztó munkahét után hazafelé bolt, majd beültem egy kapucsínóra, egy sorsjegyen pedig nyertem 800 Ft-ot.

Elkezdtem a teraszt tavasziasítani, 3 balkonláda kész.  A fotón a jobb alsó sarokban a növényke tavalyi ültetés. A nyár nagyon meggyepálta, szinte az egész barna lett. Ősszel kiszedtem belőle a totál halott részeket, a többit -gondoltam- majd tavasszal kiveszem. Nem is tudtam, hogy évelő, és már hozza is a sötét bordó bimbókat!

Szombaton voltam a barkáért és sokat pihentem. 

Ma, vasárnap reggeltől délig pörögtem. Takarítás, de most olyan helyeken, ahova nem jut el az ember minden héten: hűtő alatt, ágyneműtartó alatt, asztal mögött (...), és lekezdtem a tusoló üvegfalát. Negyed 11-kor lóhalálában nekiálltam az ebédnek. Levest főztem tegnap, ma pedig muszáj volt elkészíteni a csirkemellet, mert megromlott volna, rántott csirke lett, készült egy krumplipüré, úgyhogy finom ebéd kerekedett.

Ha már el kell pakolni ebéd után, egyből dobozoltam is magamnak holnapra.

Tea, reggelire pur pirítós, tökmagkrémem, paradicsom; ebédre leveske, krumplipüré, rántott csirkemell (már előre falatra vágva, így nem kell kést használnom és elmosnom a suliban), csalamádé.

Mosogatógép bepakol, de akkor már feltöltöttem a kapszulás ládikát, és mivel kifogyott a szalvétatartó, abba hajtogattam. (Egyébként mindig így vagyok: pici ez a lakás, de még itt is 0-24-ben lehetne takarítani, pakolni...)

Pihentem-bóbiskoltam egy órát, aztán készültem feladatlapokkal a jövő hétre. Már csak nyomtatni kell a suliban és vinni órákra. 

Este negyed 8, irtó fáradt vagyok. Pedig zsúfolt lesz a jövő hét is, na ja, melyik nem az (most olajcserére kell időpontot kérnem és vinnem a kocsit, csütörtökön fogorvos...). A fejem sajog... Sebaj, ez is elmúlik egyszer.

 

Egy csokor barka

Tegnap olvastam egy mohácsi csoportban, hogy Monostori ádám megsegítésére jótékonysági barkavásárt szervezett D. a szomszéd utcában. Írtam neki, hogy ma megyek. (Érdekes, hogy csütörtökön suhant át az agyamon, hogy jövő hétvégén temető körutat kellene tenni és vihetnék barkát is, hiszen nagyon hamarosan itt a húsvét. Pénteken megtaláltam a hirdetést, ma pedig itthon a barka.)

Nem rólam szól ez a bejegyzés. Hanem egy pici gyerekről, aki beteg lett, és akinek a gyógymód több mint egy milliárd (!!!!!!) forintba kerül, egy éve gyűjtenek már és 91 milliónál tartanak. Arról szól, hogy amíg mások milliárdokat lopnak-csalnak el más pénzéből büntetlenül, addig -sajnos nem csak egy- kisgyerek megmentésére civilek fognak össze és adogatják az 1000-10.000 Forintjukat annak, akinek létezik gyógymód, csak éppen a pénz rá van máshol... Ide linkelem Ádám oldalát, aki adakozna, itt minden infót megtalál. 

adamreménye.hu

Csütörtök és cuki

Nehezen szedem össze magam. Nehezen visz rá a lélek bármire is. Folyamatosan fáradt vagyok. Úgy érzem, semmi más nem történik, mint hogy reggel szól a vekker, kinyitom a szemem, munka, este becsukom a szemem, de olyan rövid az éjszaka, hogy szinte egy pislogás után már reggel is van, munka... 

Zs. a szomatodrámán (juj, ott is kihagytam egy alkalmat...) azt tanítja, hogy gyógyítsam a belső gyermeket, hallgassam meg a kis Timikét és vigyázzak rá, segítsek neki. És a dolog működik. A héten konkrétan elkezdtem vele (a kis Timivel) beszélgetni. Óvodás, és durcás, dühösa világra, ketrecben érzi magát, azt mondja, hogy nem lehet ilyen a világ. A jelenlegi felnőtt Timi hasonlóan érzi magát, de bizonyos keretek között képes túlélési technikákat alkalmazni, ami már egy lépés előre. Pár napja megbeszéltem vele, hogy csak menjen az oviba, ne legyenek elvárásai, csinálja végig a napot és keresse benne a jót. Én is így teszek a munkában. Láss csodát: jobban érzem magam a munkahelyen. (Nem megyek bele most, mert nincs rá energiám, hogy mennyire feltétele az életnek a munka...)

Kaptam:

(Megjegyzés: a picike elsős. Azóta megtanulta helyesen leírni németül.)

(Megjegyzés: a kicsik a lap másik oldalára a kolléganőm nevével rajzoltak ugyanilyet, mindig megfordítják annak megfelelőlen, kivel van órájuk.)

Cuki:

- Jaj, Timi néni, ez az óra is aaaannyira jó volt! Olyan jó lenne, ha egész nap csak német óránk lenne!

(Megjegyzés: az 1. osztályban nálam "laza" a német óra, sokat mozgunk, énekelünk, mondókázunk, mutogatunk, van jövés-menés, soha nem ülnek 45 percet, persze, hogy -sokaknak- tetszik.)

Azért a reggeli indulásomat leírom. Le a 70 lépcsőn, gyaloglás a garázshoz, kulccsal kiskapun be, távkapcsolóval garázsajtó kinyit, kocsikulccsal autó nyit, cuccok hátsó ülésre be, Timike előre be, indítás, kitolatás, garázsajtó távkapcsolóval lecsuk. Nyomom a kapu gombját a távkapcsolón, semmi. Közelebb gurulok, nyomom, semmi. Hátretolatok a másik kapuhoz, hátha. De nem. Persze sehol senki. Oké, kell a pót távkapcsoló. Visszaállok a garázsba, lakáskulcs elő, távkapcsolóval garázsajtó le, indulás haza. Mivel M.-nál van a pót távkapcs, felhívom (már dolgozik), az autójában van. Fel a 70 lépcsőn az ő kocsikulcsáért, pót távkapcs ki, irány a garázs. Persze a kapu nyitva, ketten isvoltak már ott... Így kicsit későn értem a suliba, ahol az volt a terv, hogy reggelizek... 5 percem volt, benyomtamegy félkiflit és uzsgyi órára...

Tegnap éjjel megnéztem Lovas Rozi új filmjét (roppant ütős, csak ajánlani tudom), így megint keveset aludtam... Tervben volt a -már tavaly- elkezdett szanálás a tanáriban, de utolsó óra után megtámasztottam a fejem az asztalomnál és elaludtam, így jöttem haza inkább. Az itthoni, szintén tavaly elkezdett szanálás nagyon jól halad, és korábban sosem gondoltam volna, mekkora könnyebbséget jelent, ha kevesebb a tárgy, a ruha.

Tavaly óta a hőháztartásom is stabilizáltabb. Nem a régi, de talán sosem lesz már az. Ha kialudtam magam, akkor teljesen oké néhány kisebb hőhullámmal. Inkább melegem van általában, régen mindig fáztam. Most nehéz öltözni: a tavaszi reggelek hidegek, délutánra viszont sok a kabát kardigánnal, de hát így megy ez. És szerencsére elmondhatom, hogy nagy részben jól alszom. (Tavaly ilyenkor kezdett megoldódni az alvásproblémám.)

Na, ez megint jó kusza lett, de nincs enerdzsím újraolvasni, közzéteszem így. Este fél 9, ideje aludni, mert egyet pislogok és megint reggel van...

Hja...

 

Cipelem...

Reggelente induláskor minimum két szatyrot akasztok a vállamra és úgy indulok az autóhoz. Hétvégére kint hagytam a kocsit a parkolóban, ez várt hétfőn reggel:

Úgyhogy munka után ha tetszett, ha nem, mentem a mosóba. Hát igen: tavasz: kezdődik... (Tanulság: ha már bérelsz garázst, állj be...)

Szóval felpakolom induláskor a szatíraimat, irtóra nehezek. Ha megkérdeznéd, miket cipelek bennük, tutira a felét sem tudnám elmondani. Viszem, mert szoktam, mert hátha kell, mert talán pont arra lesz szükség (...). És ugyanezt érzem az életemben is. Hogy vonszolok dolgokat, amiket talán nem kellene, amikre talán nincs is szükségem, amik nem fontosak, nem hasznosak... 

Hosszú, hosszú hétvége

Méghozzá olyan hosszú, hogy februárban indultam és márciusban érek haza.  😁

Tegnap délelőtt indultam Budapestre. A vese-kalandom óta először busszal.

Kicsit tartottam attól, hogy kevesebbet ihatok, Szekszárdon mosdózhatok, aztán a végállomásig nem, de megoldottam.

Ebéd, aztán húgoméknál.

Sok beszélgetés, sok Kesuka. 🤗

Éjjel nem sokat aludtam, éjfél után hasmenésem lett, háromszor is mennem kellett. Reggelre elmúlt (hála az égnek).

Március első napjára hazaért húgom nagylánya és párja L. is. Van izgalom, mert L. lányai Dubaiban rekedtek...

Márciusi Kesu:

Az idő gyorsan elrepült, most már hazafelé tartok a busszal. Ide is, haza is M-val utaztam, legalább találkoztunk.

Ez még a budapesti Duna, három óra múlva már a mohácsi Dunánál leszek. Holnaptól újra mókuskerék...