Vasárnap

Álomszép volt a reggel.

Összepakoltam...

... és reggeli után átautóztam Hőgyeszre, keresztanyumhoz. Most csak másfél órát voltam, indultam tovább.

Hőgyész, temető.

Tamási, temető.

Mielőtt indultam volna haza, eszembe jutott, hogy apu édesapja nem messze van eltemetve. Akkor irány Nagyszokoly.

Utoljára kislányként jártam itt. Méghozzá olyan kicsi voltam, hogy Ildi babámat is hoztam magammal. Emlékeztem arra, hogy a Skodával az út szélén álltunk meg. Arra is, hol mentünk be. A sírkő képe már nem volt meg, sőt azt sem tudtam, gondozza-e valaki, egyáltalán meg van-e még váltva.

Emlékeztem, hogy a sír egy nagy diófánál van. Végigjártam a temetőt, nem találtam. "Istenem, segíts megtalálni!"- sóhajtottam. Indultam előről, az emlékeim nyomán. És igen! A nagy diófa már nem áll, kivágták, de a sarjai ott vannak. Kis diófa most. Amint megláttam, a szemem sarkából egy magányosan álló sírkövet is észrevettem. Az apai nagypapám!

Ráborultam a fejfára és csak sírtam. 

Mivel szerszámom nem volt, kézzel kigazoltam egy kis részt és gyújtottam egy mécsest az emlékére.

30 évesen halt meg, apu pár hónapos volt, ő sem ismerte. De a nagyapám volt. A génjei itt vannak bennem. Tartoztam neki ennyivel.