2023. június 11., vasárnap

Kés a fejben

Már lassan két hónapja fáj a fejem. Folyamatosan. Ezt kiegészíti már szinte napi szinten, több alkalommal egy bal oldali, kb. 2 tenyérnyi, késszúrás szerű, szinte elviselhetetlen fájdalom. Általában pár óráig tart, mozgásra, még a szemgolyóm mozgatására is erősödik. Közben lezsibbad a fejem bal oldala, főleg a fülem, az arccsontom, az arcüreg, a homloküreg, az orrom. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy egy késdobáló szórakozik: kegyetlen fájdalom. És nem múlt el, egész nap gyötört, a zsibbadás folyamatos. A szemhéjam lent, kicsit homályos látás, mozgásra még szörnyűbb, a lépcsőn többször meg kellett állnom, akkorákat belehasított, hogy azt hittem, ott ájulok el. Próbáltam Quarelint, Algoflex fortét, Xiloxot, Skudexát (ezt mind ma, ezek vannak itthon), egyik sem hat. Nem szoktam erről beszélni, mert még el tudtam viselni, de a mai már ijesztő- sajnos a környezetemnek is. Utánanéztem, lehet, hogy "csak" fejfájás (annak is ezer változata van), de lehet más is. Ha nem múlik, orvoshoz megyek, persze. (Talán 30 év múlva kiderül, mi ez, addig szabad a kínlódás-gazda, mint az endomertiózissal...)

A húgom küldte ma reggel ezt a majd' 10 éves képet.

 Van még néhány a "kőkorszakból", emlékfelidézősnek teszek ide párat.






3 megjegyzés:

  1. Azért ez nem vicces...lehet "csak" a stressz okozza, de persze lehet ezer más oka is. Az a baj, hogy a jelenlegi eü.rendszerben nem fogod megtudni, mert 6 hónap várakozási idővel adnak időpontot, vagy elmész maszekba sok-sok pénzért. :( Ha nyugtalanít a dolog, akkor kérjél fizetős MR-t, hogy kizárt a legrosszabbat. Ölelésem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is nyugtalanít, inkább ijesztő, ahogy akár egy apró mozdulattól is úgy belehasít a fájdalom a fejembe, hogy azt sem tudom, hol vagyok. És hogy nemhogy múlna, hanem egyre rosszabb. Holnap elmegyek háziorvoshoz...

      Törlés
    2. Majd írd meg mi volt, nagyon érdekel. ♥

      Törlés