Van egy álmom:
felkelni úgy, hogy
nem fáj a lábom...
Szombat:
Harmadik napja itthon, pihenéssel. Csütörtökön egész nap káó voltam. Pénteken sokat aludtam. Ma is. És nyújtottam. Irtóra fáj. De kell. Nyújtott lábbal előrehajolva nem érem el a cipőmet...
R: szokásos
E: tonhal saláta
Délután: mézes kenyér
Mozgás: 1.6 km
Vasárnap:
A délelőtt közepén M. jött és előállt az ötlettel: menjünk el Szigetvárra fürdeni. Ő (is) tisztában van az anyagi helyzetemmel (is), elvitt, megetetett (és nem válogattam), megköszöntem (többször) és remélem, lesz majd lehetőségem neki is és mindenki másnak meghálálnom ezt a rengeteg segítséget.
A bejáratnál óra, ami enyhén szólva máshogy méri az időt:
Minimum 30 fok volt, a délután közepéig napmentes medence és szigorúan árnyék.
Ebéd: az "Éhes vagy?" kérdésre a szokásos "Á, egyáltalán nem vagyok éhes" válasz után menü, gyorsan választottam, nem válogattam. Finom volt, főleg a rizs. És persze iszonyat tempóval mindent felfaltam az utolsó rizsszemig. Fájt a hasam, de finom volt és ettem.
Tényleg én ettem:
A fürdő épülete nagyon tetszett, olyan, mint egy kis kastély.
Bent is érdekes:
Ez a gyógyvíz nem volt büdös, és nagyon szerették a csontjaim!!! A könyököm egyszerűen imádta! Lehet, hogy a lítiumtartalma volt ilyen jó hatással.
M. sószobázott, én punnyadtam kicsit az árnyékban meg nézelődtem. Később lángost ettünk. Imádom a lángost, egy nyáron egyet szoktam engedélyezni magamnak. Ez nem tocsogott a zsírban, ami nekem jó (utálom az olaj ízű lángost), a tejfölt hiába imádom, nem mertem bevállalni, maradt a fokhagyma és a sajt. Mennyei volt és amíg ettem, örültem, mert úgy éreztem, nem lesz gond belőle. No de amint vízszintbe tettem magam a végre fátyolfelhőn átszűrődő napon, azt hittem, megpistulok, annyira, de annyira fájt a gyomrom. M. is szenvedett, ő sem tolerálja túlzottan a lisztes dolgokat. Jó darabig nyöszörögtünk...
Minden medencét kipróbáltunk. Volt kis úszás, kis szauna, vízsugármasszázs a gyógyvízben, mini séta. Bikiniben voltam, és már az első körülnézéskor megláttam magam az ajtó üvegében. Híztam. Nem keveset. Kábé úgy nézek ki, mint aki sosem figyelt az étkezésre és mint aki az életben nem mozgott öt percet sem. Lehet, hogy ez most furcsán hangzik: nem igazán foglalkozom most ezzel. Nem húztam be a hasam, nem törődtem vele. Örültem, hogy volt mit ennem, örültem, hogy ott lehetek, örültem, hogy végre tusolhattam egy hatalmasat és nem az otthoni víz fogyott a hajmosáshoz. Nem adtam fel a céljaimat, csak ez most egy ilyen időszak. Amikor nem a kockahas az álmom, hanem hogy ne fájjon a lábom... És még azt se bánom, hogy a hajmosás után bongyorka maradt a hajam. Pedig amúgy erre rendesen háklis vagyok.
(Ebben a kánikulában a reggelen kívül esélyem sincs a mozgásra. Fél 6-kor ébredtem, mehetett a gyors gyaloglás mini kis kocogáskákkal kiegészítve.)
R: 3 vajas-paprikás kenyér, keto kávé
E: gyümölcsleves, rizs, rántott csirkemell, mini majonézes kukorica
Délután lángos
Este kis marék mogyoró
Mozgás: 7 km
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
Helyettem is jól megfogalmaztad, ahogyan én is most érzem magam és ahogyan látom. "Nem adtam fel, de az élet most más". Szerintem alapvetően ez a különbség, a tudatosság! Tudjuk, hogy ez most nem a legolcsóbb, de elfogadjuk (!)- a magam részéről ez is előrelépés - hogy most már van fókuszban. :)
VálaszTörlésHiszem, hogy nemcsak test vagyunk, hanem lélek és szellem is. Butaság lenne csak a testtel foglalkozni. Szerény véleményem szerint ha ez a hármas egység egyensúlyban van, akkor mindhárom rész optimális egészet ad ki.
Törlés