111. nap (Ausztria)

Frenetikusan szép reggelre ébredtem. A hófoltos hegyoldalak fölött ezernyi színben pompázott a napfelkelte. :)

Reggeli: 3 pufi rizs, 3 szelet sonka, kávé.

Tízórai: 1 alma.

Ebéd: szendvics, mint tegnap, kávéval. Ma is imádtam :)

Uzsonna1: 1 kiwi, 3 szem dió.

Uzsonna2: 125g lakt.mentes túró, fél adag fehérjepor.

Majd sétálni indultunk. Ahogy Kern Andris mondaná: a hangulat a tetőfokára hágott (ismered a nőnapi mulatságos számát?), E. vagy bal lábbal kelt felt a délutáni szunyókából, vagy csalánra pisilt, esetleg valami rémálom gyötörhette meg, hogy ennyire ... és ... és ... módon viselkedett. Nem részletezem,  nincs értelme. A lényeg: másfél órán keresztül mentünk. Odafelé fél órát, visszafelé 1 órát vett igénybe ugyanaz az útvonal. Hazafelé E. már szó szerint vonszolta magát. Volt, hogy akkora tempóban "haladtunk", hogy arra eszméltem fel, hogy folyamatosan egy lábon állok, és ha nem figyelek oda, elvesztem az egyensúlyomat... Fotóztam párat közben, csodásak voltak voltak a színek, a fények.

Mintha csak tavasz lenne. Az egy-két hópamacs emlékeztet csak arra, hogy hullt nemrég egy kis hó.

Postbus buszparkoló. A Watzke mellett ezek a buszok viszik a munkásokat és az iskolásokat.

Mohács is szép város, de azért itt egészen máshogy hat a kilátás a Spar elől :)

Ez a hegy látszik a fürdőszoba ablakomból, csak kicsit más szögből. Innen is szép.

Ez pedig a teraszomról látszik. Szintén más szögből.

Vacsora: tonhal saláta.

Az, hogy jobban vagyok, abból nagyon jól lemérhető, hogy vacsora előtt olyan éhes voltam, mint egy közepes farkas. Úgy faltam a tonhal salit, mint aki egy hete nem kapott enni. És ma nagyon, nagyon kevésnek tűnt, pedig pontosan annyi volt, amennyi mindig szokott lenni...

És nem volt kérdés, amikor este feljöttem, hogy kell-e a +1 étkezés. Simán benyakaltam a csokis fehérjét :)

Ja, mai aranyos sztori: itt volt -ebéd közben- Ew., E. nagyon jó ismerőse, Valentint köszönteni (itt virágot adnak egymásnak azok, akik kedvelik a másikat). E. szép virágot kapott, és én is kaptam -meg is lepődtem- valamit. Csokit. Ezért a fajtáért sosem voltam oda, de nem mondom, hogy a két évvel ezelőtti énem nem falta volna fel iziben... Persze megköszöntem, de marad a csomagban. Egy pikanériája van a dolognak: le is fotóztam (2. kép). Két napot még tutko mobili, hogy kibír, és az én kis Koalám nagyon fog örülni neki otthon, holnapután. :)

Bizony, már csak  egy nap :)