Knittelfeld, 5. etap vége, újra itthon :)

Reggel még ez a látvány fogadott a knittelfeldi teraszomon:

 

 

Nagyon későn jöttek értem, már majdnem 11 óra volt.

Addig sem unatloztam: néztem a ház fölött gyakorlatozó harci repülőket. Imádom őket!

 

Majd útra keltünk, jöttek az autópályák, az autópályák és még autópályán is utaztam...

Sikerült megint eltévedni Eisenstadt felé. Eltévedni szép és jó meg izgi meg minden, ODAFELÉ, amikor a munkanapomból megy az idő. Na de hazafelé ! ! ! Ez a szabadnapom, hékás !

 

Iszonyat fejgörccsel már fent voltam egyszer hajnali fél 4-kor, de ittam, és gondoltam: elmúlik. Visszafeküdtem, 6-ig aludtam még egyet. Csillapodott a fejfájás, de nem múlt el. Az úton kénytelen voltam egy utastársamtól fájdalomcsillapítót kérni, ami 1 óra múlva kábé 20 %-kal csökkentette is a fájdalmat, no meg megittam egy liter vizet, ami után miattam kellett kétszer is megállni. . . A gyógyszer inkább arra volt jó, hogy Paksnál (na ja, a célvonal előtt. . .) sikerült elaludnom. Húztam is a lóbőrt majdnem hazáig.

 

Itthon ez a látvány fogad a teraszomról :)

 

Ahogy cuccoltam felfelé, a lépcsőházban összefutottam Margit nénivel, aki a múltkor megtalálta a kiutazáskor hajnalban a lépcsőházban elhagyott kispárnámat, és amikor hazaértem, felhozta nekem.

 

Aztán összefutottam a közös képviselővel, akivel kapásból egyeztettünk a hétre egy csótányirtást, és megdumáltuk a közös költséges dolgokat.

 

Amikor felértem, tojilette után megittam vagy 1 liter életmentő vizet. . . Csapvizet persze, mert ásványvíz egy csepp sincs itthon. . .

 

Amikor így kintről hazaérek, enni szoktam először pár falatot. Most is tervben volt, de kesun és mandulán kívül semmi nincs itthon. Így ettem egy marék kesut és egy marék mandulát.

 

Gondoltam: gyorsan kipakolok és kimosom (persze kézzel, mosógépem még mindig nincs) a pár mosanduszt. Megnyitottam a víz-főcsapokat: meleg víz nincs. Olyanképpen, hogy egy csepp víz sem jön a melegvizes cuccból. Hajrá.

 

Oké, kitolok én a technikával: melegítek vizet! A gáztűzhelyem alig akart engedelmeskedni. Na ja: totál kifogyóban.

 

Amíg imádkoztam a fazék mellett, hogy elég legyen a gáz a víz felforralására, gondoltam: iszok egy kávét. Kivételesen a mikrót használtam vízforralásra hozzá. Kész, bele kávé, eritrit, jöhet a fincsi kókusztej! Hoppá, hát az sincs itthon. Oké, lenyomtam a kávét szó szerint feketén.

 

Gondoltam: felhívom a közös képviselőt, hogy csak nálam nincs-e meleg víz, de a telefonom jelezte, hogy egyenlegemet felhasználtam.

 

. . .

 

Szóval hazaértem.

 

Jó itthon ;-)