Anyu egy éve és majdnem kerek négy hónapja halt meg. Ez már a második anyák napja nélküle. Tavaly vittem neki virágot.
Mamikám tavaly ilyenkor még élt, így ez az első anyák napja nélküle. Tavaly voltam nála.
Most nézem a blogon a két évvel ezelőtti bejegyzést. És még mindig fejbe vágnak az akkori, és azóta nem látott képek. Anyu mohácsi lakása. A terítője. A régi asztal és székek...
(Na eddig nem sírtam ma, csak kemény lelki napom volt, de most már potyognak a könnyeim.)
A csoda finom ételei... Az edényei... Az a mérhetetlen szeretet... Minden nagyon hiányzik...
Az emlékek fontosak, gyűjtjük magunk köré, megnézzük, kezünkbe vesszük, elrepülünk velük a múltba. Egyetlen kép elég ehhez. Én a Nagymamád kezéről készült képeidtől mindig elsírom magam. Eszembe jut a Nagymamám és az Édesapám "öreg" és imádott keze, és az, hogy az Édesanyám kezét nem láthattam így, mert nem élte meg... Most már csak a temetőbe tudunk virágot vinni nekik. Mit nem adnék, ha igaziból adhatnám át... Betty
VálaszTörlésIgen, egy hatalmas, szoros, hosszú öleléssel...
Törléshttps://www.youtube.com/watch?v=2hA7VnvNxo8
VálaszTörlés