Barátokkal, kollégákkal, régi és új ismerősökkel.
(A képek megint fordított sorrendben, a bejegyzés végén kezdd, kérlek...)
Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
Barátokkal, kollégákkal, régi és új ismerősökkel.
(A képek megint fordított sorrendben, a bejegyzés végén kezdd, kérlek...)
Csütörtök
A 13. munkaórám megkezdésekor már nem volt őszinte a mosolyom...
Reggel B., 2 órám volt.
Aztán átautózás Sz-ra, ahol 3 órám volt, egy szünetben ügyelet (így a 4. szünetben eljutottam végre mosdóba). Kis pihenő helyett készülés holnapra (fél óra), aztán kezdődött is a tankerületi teammel a megbeszélés egy szakmai napról (ami jövő csütörtökön lesz).
Autózás B-ra, 4-től szülői értekezlet.
Autózás Sz-ra, ahol fél 6-tól szülői értekezlet.
Onnan haza.
Este fél 8 után 3 perccel sikerült felbattyognom a harmadikra. Negyed óráig csak ültem. Szerencsére otthon van klíma, a sulikban ugye nincs, de minek is. "Csesszék meg!"- idéztem a tévében hallott -ugye- felelős beosztású emberkétől, oldjuk meg ezt IS.
Kiszámoltam: mivel holnap is 8 órát leszek bent (VÉGIG órákkal, sok ügyelettel), a héten laza 44 órás lesz a munkaidőm. Amiben bent vagyok. Ebben nincs benne a készülés, csak minimálisan, a javítás, az értékelés, a sok-sok minden.
NEM panasz, hanem TÉNY.
Péntek (de ezt már szombaton írom)
Ma aztán még tovább voltam bent, így majdnem 45 órás lett a munkahét.
Tegnap jeleztük a tanker képviselőinek, hogy a 4. nap ment le és készen vagyunk, nem fogjuk így bírni (nem csak én, mindenki így van ezzel), se fizikailag, se pszichikailag. Délelőtt kaptuk tőlük telefonon a hírt: mindkét iskola kap egy pedagógiai asszisztenst. Ha ez azt jelenti, hogy ő majd besegít mindenbe, akkor tudok környezeten kooperatív technikázni, tudok időt szakítani arra, hogy az eszközöket előkészítsem a kísérletekhez, talán a Krétát is be tudom írni időben, talán lesz időm arra, aminek a legfontosabbnak kellene lennie egy iskolában: a gyerekekre, beszélgetni velük szünetben pár percet, meghallgatni őket, készülni órára. Nem mellesleg legalább valamennyit enni, inni, mosdóba menni...
Szombat
A túlterheltségről annyit, hogy a húgom (óvónő) tegnap már orvosnál volt, ma a sürgősségin, beutalója van MR-vizsgálatra, táppénzen, iszonyatos fájdalmai vannak. Jelzett a szervezete nagyon régóta, hogy váltson, hogy itt kikészül, most aztán olyan jelzést kapott, hogy a fal adja a másikat... Tanult belőle.
Nem aludtam ma sem végig az éjszakát (hja, ez nekem -stílusosan- álom...) Tegnap írtam egy meglehetősen terjedelmes listát mára, ezek mind határidősek, nem halaszthatók, máskor nem mindegyik megoldható. A piacon kezdtem, bolt, kocsimosás, tankolás, egyebek, 11-re értem haza. Kipakolás, főzés, teregetés, egyéb házimunka. (Készült zöldségkrémleves, tökfőzelék, pörkölt, egy rakat bundáskenyér.) Ettem (fél 2-kor először), aztán le kellett dőljek. Nem tudtam aludni, de bóbiskoltam. Aztán alig tudtam lelket verni magamba, pedig haladnom kellett a listával. Este 3/4 8-ra végeztem.
...
A héten egyáltalán nem volt időm semmire. A munkában olyan mértékben elfáradtam, hogy minden nap mosogatórongyként értem haza. Fél kilót fogytam, a hajam borzalmasan hullik, az arcom a tükörben 60 éves képet mutat.
Már körvonalazódik a fejemben a változás szele: meglátjuk, mennyi könnyebbséget hoz a pedagógiai asszisztens.
Vasárnap:
Ma is álmodtam. Az álmoskönyv szerint ne akarjam túl gyorsan a változást, tartsak egy kis szünetet.
Hétfő:
Megkezdődött az iskola gyerekekkel. Babarcon évnyitó. Cukik voltak a gyerekek, a pici elsősök meg főleg 😍 Aztán át Szajkra. Mindkét csapattal (1.-3., 2.-4. összevonás) egy kis ismerkedés. A kicsiknél A. kollégám azt mondta, játsszuk azt, hogy elmondom a gyerekek nevét. Csakhogy én még csak nem is láttam őket. Így egyszer mindenki bemutatkozott, aztán jöttem én, hogy visszamondjam a neveket. Régen nagyon jó fejem volt, szinte mindent első hallásra meg tudtam jegyezni, de ma már a memóriám nem a régi, nagyon nem. Amikor rám került a sor, szó szerint bepánikoltam. Szabályosan rettegni kezdtem, hogy nem fog egy név sem eszembe jutni. Már kezdtem volna mentegetőzni, de hát ott ültek velem szemben a csillogószeműek, csupa kíváncsi, mosolygó gyerkőc, nem okozhattam rögtön az elején ekkora csalódást. Nagyon, nagyon koncentráltam, és a végére... minden nevet el tudtam mondani. Volt ám tapsvihar, nevetés, éljenzés (én pedig örültem, hogy örülnek, hogy az első élményük velem kapcsolatban nevetés, apró kis boldogság-szikra).
Majd vissza Babarcra, a nap végéig ott, főleg a nagyokkal, a 3.-4. osztállyal. Őket már évek óta ismerem, megnéztem a tolltartóikat, az új táskásat, a színeseket, a füzeteket, a vonalzókat (...).
(Babarcon 31, Szajkon 34 fok volt bent...)
Itthon három óra házimunka, aztán purc. Főztem krumplifőzeléket, készítettem holnapra rántottát paradicsommal, egy szendvicset (egy szenyó maradt még máról Babarcon), sütöttem M-nak muffint.
És akkor zárójelben: