Ötzi sztori 15

Amióta kinőtt az első, problémám van a fogaimmal. Szegény édesanyám milliószor kérlelt, könyörgött, cipelt rendelésről rendelésre, de nem voltam hajlandó még  csak a "nyomdcsakleapoharatésfolyikbeleavíz" című fogorvosi rendelős játékban sem részt venni, meggyőződésem volt, hogy az a víz mérgezett, és el fogok aludni tőle, hogy aztán jól megkezelhessék a fogállományomat. Az iskolafogászaton sem voltam hajlandó kinyitni a számat, Marton doktor úr egyszer kiabálva és vizet rám spriccelve zavart ki a rendelőjéből, és az osztályfőnököm kénytelen volt minden alkalommal bejegyezni az ellenőrzőmbe, hogy "Tisztelt Szülők! Szíveskedjenek Timit ma délután a fogászatra visszavinni." . . . Gyakorlatilag 13 éves koromig tartott a makacsságom, aminek aztán a későbbiekben meg is lett az eredménye. De ma már van annyi eszem, hogy nem halogatok az ügyben, ha fogorvosi segítségre van szükségem.

 

Most viszont átkerültem a törénet másik oldalára: E-t kellene fogorvoshoz citálni. És ez már egy január óta tartó sztori. A dolog odáig fajult, hogy pépesen kívül nem tud nagyon mást enni (a cukor, csoki persze simán lecsúszik). A lányával tegnap megbeszéltük, hogy kér neki időpontot a fogorvosnál. Hogy én azóta miket élek át! E. hisztizik, mint egy kisgyerek. Pimasz, káromkodik, "felesel", csapkodja az ajtókat, nem akar enni, tüntetőleg tömi magába a cukrot, és tiltakozik, tiltakozik, tiltakozik.

 

Csütörtökön 11-re kapott időpontot. És nekem kell elcibálnom. De ha addig így folytatja, lehet, hogy összecsomagolok és hazamegyek. Bár anno édesanyám sem nyúlt a bőröndért . . .