Hétvége/fél

 

Nyolc órás, tömény munkanap.

L. arany minősítést kapott a német népdaléneklési versenyen. Azokkal a dalokkal indult, amiket mami énekelt fel nekem és benne vannak a könyvemben. Számomra ez nagy boldogság, és tudom: mami is tapsikol ott a Holdon túl.

M. foglalt szállást Gunarason, így munka után hazaugrottam érte és már jöttünk is. Vacsorára értünk ide. (A képeket persze fordítva töltötte fel...) Minden isteni, mint mindig. Bár nem szeretem a húst, az oldalast igen. Hármat ettem.

Szerda-csütörtök és cukik

Szerdán kaptam 💗

Hazafelé, amikor a két sávos úthoz értem, láttam, hogy leszáll a mentőhelikopter. Ugyanebben a pillanatban megállt az előttem lévő autó. Megnéztem a neten: hát itt álldiga és várdiga lesz egy darabig.

Meglehetősen nagy útépítési munkálatok zajlanak Mohács és a babarci autópálya-felhajtó között, erős a forgalom, korlátozások, kézi irányítás, követ, földet szállító teherautók, sár, por, araszolgatás. És egy szervizút, szűk, nagy kanyaros... Valaki elnézte, felborult. Amikor engedtek minket, akkor vágták ki a tűzoltók az autóból. Még sosem láttam ilyet, borzalmas látvány volt...

Próbálkozom teákkal javítani a helyzetemen.

Csütörtök.

Kegyetlen ébredés volt. Hajnalban aludtam el, és épp egy álomban voltam, amikor megszólalt az ébresztő. Úgy keltem, mint amikor valakit a víz alá nyomnak, aztán már nagyon oxigén szűkében elengedik és feljön a felszínre, hatalmas levegőt véve. És maradtam is ebben az energiaszegény, létezésért kapkodó állapotban. Amikor hazaértem, ettem, aztán tudtam: ha nem teszem magam vízszintbe, elájulok. Ledőltem. Aludni nem tudtam, de bóbiskolgattam két és fél órát. Aztán olyan rosszul lettem, ahogy már régen nem voltam. Vert a víz, remegtem, alig bírtak el a lábaim, de mennünk kellett J-hoz szülinapot köszönteni, össze kellett szednem magam. Ittam egy csomó vizet, kimentem a teraszra a levegőre. Félelmetes az ilyen fáradtsághullám.

................................

Cukik:

X: - Láttam D-t a tévében.

én: - Mit csinált?

X: - Eszett meg iszott.

...

Y: - A D. hazudgál!

...

én: - Szerinted is gyorsan telik az idő?

Z: - Nem. De tudod, mit csinálj? Állj sokáig egy helyben, akkor az már fájni fog és akkor majd úgy érzed, hogy nagyon lassan telik az idő!

...

Anyám tyúkja: "Válogat a tengermagban...".

...

Talán...

Talán túl sokáig hagytam, hogy bántsam magam, hogy bántsanak.

Talán túl sokáig néztem el, ahogy átnéznek rajtam, ahogy semmibe vesznek, ahogy azt teszik velem, amit akarnak.

Talán túl régóta hagyom, hogy levegőnek nézzenek, hogy a jelenlétemben elvesszenek az internetben, másokkal chateljenek, miközben ott vagyok, ne szóljanak hozzám, ignoráljanak, tegyék kényükre-kedvükre, amit csak szeretnének.

Talán túl sokáig vártam azzal, hogy jelezzem: nekem ez így nem jó, hogy meghúzzam a határaimat. Amiket azután ugyanúgy semmibe vettek. 

Talán nem tudom, miért nem szeretem magam, miért nem szeretem magam annyira, hogy elmenjek onnan, ahol nem vagyok fontos, ahol egyre kevésbé szeretem magam.

Talán túl önző vagyok...

Kedd (azt hiszem)

Este 3/4 8. 

Nem merek a tükörbe nézni, sem belegondolni abba, mennyire fáradt vagyok...

Ma 9 órát voltam a suliban (nagyon töményen, kb 20 perc "nyugalommal", amíg ebédeltem: adminisztráció, 8 gyereknek vers keresés német szavalóra, sulis gépem megmutatása a rendszergazdának, vers kikérdezés, L-vel gyakorlás a német népdaléneklési versenyre, 5 tanóra összevontan (azaz 10), feladatlapok készítése ...), aztán itthon este 6-tól online továbbképzés. A nevemet nem tudom...

Igen, kaptam ma is, és tényleg örülök neki, de elhiheted, ettől nem leszek kevésbé hulla fáradt (és elhavazva, hogy annyi lenne a dolog, hogy szó szerint azt sem tudom, melyikhez kezdjek hozzá... Azért a mai napi 10 munkaóra után már se energiám, se agyam, se hátsóm nincs a folytatáshoz... És aki most azzal jön, hogy a munkámról negatívan vélekedtem, az jöhet velem magyar órára szövegértést gyakorolni: a saját érzéseimet írtam le a munkámmal kapcsolatban, nem a munkahelyemet pocskondiázom. (Csak mert nem egy felszólítást kaptam már a törvény -nem nyilatkozhatok negatívan a munkahelyemről- betartásáról.)

(Közben két napja bedurrant a letört fogam, aztán mára egész jó; a jobb nagy lábujjamon függőlegesen betört a harmadánál a körmöm, ma már gondot okoz a járás, mammográfiára kellene új időpontot kérnem, két hét múlva vissza kellene mennem kontrollra az alvásklinikára, pulmonológia kontroll lenne, de mikor, ha dolgozik az ember... Lassan évek óta már, amióta nem aludtam végig egy éjszakát sem... És mindez nem panasz, csupán tény. És aki csak a nem-alvást nem élte még át, elképzelni nem tudja, mekkora kínlódás így minden egyes nap, minden egyes kis koncentráció, a vezetés, a gyerekekkel érdemben ott lenni... Dolgozom rajta, és dolgoznék rajta többet is, de itt jön megint a kérdés: mikor. Elég nagy vihar dúl bennem. Nehezen élem meg a sokak gép-függőségét és azt, hogy inkább én is menekülnék a netes világba, mert úgy könnyebb. Hiányzik a beszélgetés, a nem-rohanás, a legalább minimális nyugalom, a természet. Nem jó felé megy így a világ, nem jó felé megyek így én sem... Lassan ágyikó, muszáj kicsit legalább csukott szemmel pihennem...)

(Mamikám ma tapsikolt örömében a Holdon túl. Népismereten a nagyokkal elkezdtük a régi öltözködés témát, és bevittem nekik sok pacskert, amiket még mami kötött. Felpróbálták, mászkáltak benne, tetszett nekik, hogy milyen puha, mennyire kényelmes. Egy régi textilpelenkát is vittem, volt nagy csodálkozás, hogy ezt ugyan hogyan használhatták. (Rengeteg dolgom van mamitól, népismereten nagyon jól jön, hogy megfogható, sőt használható, nekem pedig szép emlék.)

 

Hétfő

Leültem, hogy írok, de nem megy.

(Népismeret 1.-2. osztály, összefoglalás csoportmunkában.)

 

Vasárnap

Reggel óta sajog (!!) a majd' 1 éve letört fogam. (Eddig semmi gond nem volt vele, nem fájt. Az egyik fogorvos azt mondta, azért ki kellene húzni, a másik azt,hogy stabil, építeni is lehetne rá.) Vettem be gyógyszert, mert valamennyit aludnom kellene, holnap munka... 

Csüt-pént-szombat

Csütörtök. Munka. Bolt. Utána ebéd.

Péntek. Munka. Bolt. Új lakótársak:

Szombat. A 12 napos "munkahét" után reggel 6-kor keltem fel. Már régen ébren voltam, de vízszinteskedtem még kicsit.

Temető-körút.

Nem sokat fotóztam, a sírok szerencsére rendben vannak.

Apai nagypapám sírja Nagyszokolyban (akit nem ismertem, de még apu sem, aki egy hónapos volt, amikor az apukája meghalt (30 évesen...)).

Anyai nagyszüleim sírja Hőgyészen. Érdekes: itt még van hó.

Keresztanyum isssteni ebéddel várt minket.

Náluk is megmaradt a hó.

Itthon, majd' 300 km vezetés után. Lassan végez a mosógép, teregetés, aztán alvás. Nagyon fáradt vagyok.

Megfontolásra

 “Életem legnagyobb tévedése az volt, hogy sokáig azt gondoltam, hogy akkor vagyok igazán jó ember, ha mindenkit magam elé engedek. Ha minden vágy, óhaj, sóhaj prioritást élvez az enyémmel szemben. De az igazság az, hogy nagyon sokszor kell kiszorítani magad, kispadra ültetni és akárhányadiknak pozicionálni, hogy az ember rájöjjön, amit csinál, attól nem jó emberré válik, hanem egy idiótává. Ebből a tévedésből lett aztán a legnagyobb ajándék önmagam számára: az ígéret, hogy mostantól jó leszek magamhoz, jó ember leszek saját magam számára.”

(Lőrinczi Emese)

Az összes reak

Mai cuki

💗

(2. osztályos, SNI gyerkőc)

 

Szerda

10. folyamatos munkanap...

(Rajz órán.)

A cipekedést nagyjából megoldottam.

Minden nap üres hátizsákkal megyek le a garázshoz és 2 szatyorral, hazafelé a csomagtartóból felhozom, amennyit "kényelmesen elbírok" vagy/és ami éppen kell. Úgy, hogy munkából hazafelé a ház elé megállok, kirakom a lépcsőházba az aktuális felcipelendőt, elviszem a kocsit a garázsba, hazagyalogolok, felveszem a lépcsőházban a cuccost és felcipelem. (Ha nagy ritkán minden nélkül megyek valahova, nem tudok mit kezdeni magammal, "hiányzik" a csomag, a súly.)

.......

Keményen tolja elém az élet a leckéket. Kisebbeket is, nagyobbakat is. És csak tolja, tolja és tolja. Annyit elért, hogy az apróbbakat hamar megtanulom. A nagyobbaktól viszont félek, halogatom. Ötven elmúltam, ha változtatni szeretnék, már nem kellene sokáig húzni. A vicc az, hogy mindegyik csakis rajtam múlik.

 

Hétfő

Nyolcadik munkanap zsinórban. Pöppet fáradt vagyok...

 

Tyű... A mostani hét

Eszem.

Főzök.

Pakolok.

Dolgozom.

Valentinra kaptam.

Voltam alvásklinikán.

Voltam továbbképzésen.

Farsang szombaton B-on.

(A kolléganőm mesés műsorral készült a gyerekekkel.)

Farsang szombaton Sz-on.

A 64-essel megnyertem a fődíjat. 🙈

Éjjel életem egyik legrosszabb alvását produkáltam: villanykapcsoló: 5 perc alvás, 5 perc fent. Végig. Komolyan: kínzás.

A 7 munkanap után még 5 jön.

Borrrzasztóan fáradt vagyok...

 

Megfontolásra

 Annyi sz@rsággal foglalkozunk...

Idegeskedünk, szorongunk, bánkódunk olyan dolgokon és dolgokért, amiknek az égvilágon semmi jelentőségük ahhoz az aprócska tényhez képest, hogy

az időnk véges.

Tudjuk jól és mégis úgy élünk, mintha mindig lenne majd egy új holnap. Pedig valahol mélyen, jól eltemetve - hogy ne is kelljen tudomást vennünk róla - pontosan érezzük, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is lesz.

És akkor, ott a végén nem számít majd,

majd igazán semmi.

Csak az olyan dolgok, minthogy éreztük-e elégszer a nap melegét a bőrünkön vagy áztunk-e bőrig a nyári esőben? Csodáltuk-e a szivárványt, hallgattuk-e a madarak énekét?

Jártuk-e az erdőket, szagolgattunk ezernyi virágot a réten, hallgattuk a szarvasok bőgését? Éreztük-e egy háziállat, gyerek, családtag, barát, (bárki) őszinte szeretetét?

Vesztünk el egy ölelésben? Csókoltunk hosszan, sohavégetnemérősen?

Hát éltünk mi egyáltalán?

A végén csak ez számít majd.

Ahogy most is csak ezek a dolgok számítanak igazán.

Hiszen annyi csoda van az életben,

csak meg kell tanulnunk észrevenni őket.

Horváth Szilvia

- Lélekhatár blog -

Az összes reakc

Kedd (alvásklinika) (és "hirdetés")

Van időpontod az orvoshoz, de korán érdemes menni, mert a recepción sorszámot kapsz, bár nem is az alapján hívnak be...

A lényeg: a második kör kék zónában (olcsóbb) parkoló keresés után találtam egy 3/4 helyet, oda a "kis" kocsim befért. Újabb ezres csak a parkolásért... Órákig várakozás. Az első óra után annyira fájt az üléstől a hátsóm, hogy muszáj volt kimennem sétálgatni kicsit. Azt hittem, egy csokival elleszek, amíg végzek, nem jött össze. Így megkerestem a büfét. (Szürreális, alagsor, csövek, egyebek, viszont friss szendvics, iható kávé, roppant konszolidált áron.) Dél után kerültem be az orvoshoz. Írt gyógyszert és magatartás-terápiát javasolt az ágy-alvás kontextus megváltoztatására. 

Hazavezetés, bolt(ok), felcipekedés, ebéd. (Fél 3-kor.)

Majd egy kis pihenés. Avagy majdnem, közben munkahelyről telefon (délelőtt is kerestek az anyaiskolából), házimunka. Este tusolás.

A gyógyszernek utánaolvastam. Kösz: nem. Magatartásterápia: nem tudom. Mert nem tudom, mikor tudnék pszichológust keresni. Holnap fél 7-kor indulok és munka, miegymás, mammo után kábé 7-fél 8-ra érek haza....

Hirdetés.

Mivel R., az osztálytársam, aki novemberben meghalt (és nagyon hiányzik 😥) a könyvelőm is volt, keresek könyvelőt. (Adókedvezmény az endo miatt és anyu lakásának eladása miatt adóznom kell.)

És akkor szükség lenne egy pszichológusra, lehetőség szerint Mohácson, aki segíteni tudna az alvásterápiában.

Kérlek, ha tudtok valakit, jelezzétek!

Emellett ma eldöntöttem, hogy váltanom kell munka-ügyben. Nem bírom a mai tanítósággal járó stresszt, felelősséget, a képtelen felkészülést a majd' 50 heti tanórámra, a programokat, a versenyeket, sorolhatnám. A fizetésnek sem kell ennyinek lennie (senki ne gondolja, hogy milliókat keresek, és habár borrrzalmasak az árak mindenhol, az sem érdekel, ha minimális ételre és rezsire telik). Ha maradok itt, ahol vagyok, rámegyek. Tuti biztos (sajnos).

Nem tudok jó befejezést a bejegyzéshez, holnap munka (és baromi hosszú nap), muszáj megpróbálnom aludni...

Hétfő

Ébredés: 5.14. Szokásos rutin. Mivel az illemhelyen gyorsan végeztem, maradt fél órám. Így leszedtem a megszáradt ruhákat, elpakoltam, meglocsoltam a virágokat. 6.30: indulás dolgozni. 7.00: reggeli a tanáriban (rántotta, paprika), közben Kréta beírás, egyebek. B-on kezdtem, a 3. óra után mentem át a sz-i suliba, ott fél 3-ig órám volt. (Mindkét helyen kaptam sok ölelést, sztori-mesélést, kedvességet, matricát...) Közben röpke ebéd (rántotta, paprika) a tanáriban, közben készülés órákra, Kréta-írás.

Munka után bolt. Két dologért mentem (és a visszaváltós üvegek ügyében), azt a 2 dolgot pont nem vettem meg, viszont találtam 50%-kal leértékelt olyan dolgokat, amikből (szintén) kifogyunk, ezt nem lehet kihagyni (zöldség, balzsamecet...), úgyhogy hátizsákkal és két szatyorral felmálházva másztam meg ma is a Mount Everestet harmadik emeletet. (De most nem bántam.) Kipakolás. Gyors kajcsi (tegnapi maradék: spenótos-sajtos tészta, friss saláta)... 

... kötényhúzás, főzés.

Tárkonyos zöldségleves, pörkölt, babfőzelék.

Kézi mosogatás+mosogatógép indítás, pult és tűzhely takarítás. Este fél 8-kor sikerült letennem a hátsómat. Indítottam Mimit (robotporszívó), közben lejárt a mosogatógép. Ki is pakoltam és betettem a maradék edényt a mosogatóból.

Közben hívott a kolléganőm, hétvégén sulifarsang, azt szervezzük.

És nincs nap, hogy ne gondolnék anyura, mamira, kegyetlenül hiányoznak. Ma B-on a harmadikosok kérték, hogy énekeljük el a két évvel ezelőtti német anyák napi dalt. Hát szólt. Nagyon nehéz volt visszatartanom a könnyeimet...

Farsangi időszak van, de lehet bármilyen, mamitól tanultam a német hagyományokat, minden alkalommal eszembe jut. A szeretete, az odaadása, a türelme, a tudása... Ahogy például februárban minden hétvégén másfajta fánkot sütött és tanította a fortélyokat...

És borzalmasan hiányoznak a Nagy Asztalok...

Viszont még 11 nap folyamatos munka vár, úgyhogy ildomos lenne vízszintbe tennem magam...