Szerda

Későn keltem... Azért nem késtem el. (Bár aki jár az útépítés nyomvonalán, tudja, hogy gyakran a 40 km/óra egy szuper fénysebesség...)

Már hétfőn kipurcanok, sok órám van, 7-től 05.20-ig nagyon elfáradok. Kedden csak 5 órám van (ebből 2 összevont), viszont szinte minden kedden értekezlet vagy/és továbbképzés, mint most is (plusz most kedden még egy bemutató órám is volt). A szerda megint nagyon hosszú és tömény, 9 óra (3 összevont). Hazaértem és le kellett dőljek. Este fél 7-ig aludtam... Aztán (ásítozva) visszapakolás a fürdőszobába, takarítás.

Ma nagyon furcsa, de jó érzés volt, amikor B-ról átértem Sz-be, és a kollégák úgy fogadtak, hogy hallom, milyen szuper órát tartottál, mennyire le tudod nyugtatni a gyerekeket (...), én is szeretnék menni hozzád órát nézni és tanulni... Nekem az 1. és 2. osztály a kedvenc korosztályom. Velük tudom megtalálni a hangot, velük tudok megtanulni együtt gondolkodni, dolgozni. Elsős bemutató órám volt tegnap, amire nem készültem, mert csak meg szerettem volna mutatni, mennyit értünk el másfél hónap alatt, milyen ügyesek (mert tényleg nagyon ügyesek!), hogyan szoktunk dolgozni, gyakorolni, milyen sok német mondókát, versikét, dalocskát) tudnak. Ők egy kemény csapat, és volt, hogy októberben sírva vezettem haza, annyira nem bírtam velük. Aztán kialakítottuk a szabályainkat, és most már legtöbbször tudunk együtt gondolkodni, játszani, tanulni. Viszont a nagyobbakkal nehezebb nekem. Van egy negyedikes csapat, akikkel egyszerűen más bolygón élünk. Ma különösen "zizik" voltak, és félretettem a tananyagot, beszélgettünk. Kiderült, hogy mik állnak a háttérben. Az egyikük elmondta: arra ébredt, hogy a szülei ordítoznak egymással. Borzalmas a mai okt.a.tási rend.szer. Napi minimum egy óra kellene beszélgetésre, szociális fejlesztésre. De inkább 2-3-4. Mert ebben a világban (is) élni kellene elsősorban, nem "tanulni" (főleg nem totál felesleges dolgokat). Segíteni a mai gyerekeknek eligazodni önmagukban. (és ezt most nem tudom tovább kibontani, szörnyen fáradt vaygok.)

Tegnap B., a pedikűrös javasolta a talpbetétet. Ma M. hozott is. (Szegényt nem engedi még dolgozni az üzemorvos, végig kell csinálnia a rehabot a törött kisujjával. Tegnap bedurrant a válla is, hát jó lenne, ha vége lenne ennek a fájdalmi-orvosi sorozatnak, idén nagyon ránk jár a rúd...) "Lúdtalpam" van kicsi korom óta, és így 50 felett ez már komoly gondokat okoz. 

A foga(i)m sajog(nak), már nem is foglalkozom vele, járok fogorvoshoz, majd alakul...

Az energiahiányom sokszor volt már kemény, manapság egyszerűen félelmetes. Tudom, most azt mondod, csináltassak labort. Én pedig azt mondom: tudom, min/miken kellene változtatnom ahhoz, hpgy ez javuljon. És itt ülök és nem teszem meg... Ilyenkor mindig eszembe jut hospce Zs., aki azt mondta: mindenki maga választja a szenvedését... És eszembe jut R. Zs. is, akinél azt tanultam: felnőttként tudok segíteni a kis Timinek... De nem teszem... :(

A húgom roppant nehéz helyzetben van. Tudom, érzem, hoyg a vége jó lesz, most mégsem tudok segíteni neki, pedig elkelne neki a segítség. 

Közelednek az ünnepek, bizonyos tanórákon is foglalkozunk ezzel, de bennem semmi ünnepi hangulat, semmi "várás", "készülődés". 

És most jobban teszem, ha megyek aludni. (A délutáni alvás miatt van sztem, hogy sokáig fent vagyok. Aztán reggel győzök lelket verni magamba...)

Hétfő, kedd

Hétfő

Csak tegnap volt, de a hétfőm mindig annyira hosszú és tömény, hogy alig tudok visszaemlékezni, mi minden történt. A fotózott dolgok a galériában segítenek.

Kaptam:

Reggel 7-től 15.20-ig munka. Bolt. Haza. Főzés.

A tusolóban a szilikonnak még holnap délutánig száradnia kell...

Kedd

Kaptam:

Ma Sz-ben kezdtem. A 3. órám az elsőben németen bemutató óra, igazgató, ig. helyettes és alsós németes kolléga nézte meg, hogyan tanítok. Ez az a gyerekcsapat, akikkel kegyetlenül kemény volt október közepén a kezdés. Azóta elértem, hogy a csapat egy része már szereti a német órát, a másik része, akik eddig csak ordítottak, veszekedtek, káromkodtak, piszkálták-verték-harapták a társaikat, ettek, mászkáltak, kimentek (...), is bevonható több órarészbe. És tényleg ügyesek és sok mindent tudnak. (Nálam főleg elsőben nincs 45 perc ülés, én nem bírok annyit ülni, jövünk, megyünk, jelmezek vannak mondóka eljátszáshoz, más versikét elmutogatunk, miközben mondjuk (van hangerőgyakorlatos is...), felállunk, leülünk, pörgünk-forgunk, macival dalolunk, színezünk (... ... ...), ők még kis ovisok. De a nagyobbakkal is van mozgás. Nem tartanám büszkeségnek, ha 100%-ban fegyelmezetten ülnének a gyerekek az órámon és végrehajtanák az utasításokat. (Ezért néhány pedagógus biztosan "meglincselne".) Írtam már: Ron Clark (és Sommerhill, Gordon, Waldorf...) nagy hatással volt rám, és látom a szemléletváltásom után a gyerekeken a hatást és érzem magamon. Épp az alsós németes kollégám mondta ma a bemutató óra után, hogy mennyire nyugodt vagyok a gyerekekkel és órán (pedig elszállt az internet, volt, aki jött, hogy kössem be a cipőjét, volt gyerek "rosszalkodás", de intéztem...). Valahogy azt érzem, hogy a tanító feladata az, hogy segítsen a gyereknek. Ha emellett még tanul is valamit (főleg elsőben németből), az már egy másodlagos siker. (Na nem ilyen sarkított ez, de késő van, nem tudok már gondolkodni, fogalmazni.)

Sz-ből rohanás át B-ra. Ott az órák után bekaptam két falat ebédet, rohanás vissza Sz-be, ott értekezlet, közvetlenül utána (újabb) továbbképzés. Ami jó volt, de olyan fáradt voltam, hogy az első felén még bóbiskoltam is. Az eleje roppantul nem érdekelt, akkor eszembe jutott, mennyire szenvedhetnek azok a gyerekek, akiket nem érdekel az adott tantárgy vagy témakör, de kötelezően ott kell ülniük... Aztán felébredtem és jó és hasznos volt a téma, jó az előadó, de egyszerűen nem bírtam már ülni. Nem gondolkodtam, felálltam, nyújtóztam, hajlítottam, csavartam. Már nem érdekel, ki mit gondol. Mosdóba is kimentem (megittam egy üveg vizet addig). 

Továbbképzés után bolt, 5-re értem haza.

A tusoló-szilikon megszáradt, így végre november 17. óta először itthon tusolhattam! :)

Nagyon gyors evés, mert 6-ra időpontot kaptam (tegnap!!) B-től pedikűrre. Nem szépítkezős, hanem életbe-, avagy húsbavágó volt. A nagy lábujjaim körmei idén elkezdtek nem egyenesen előre, hanem a húsba nőni... Most már annyira fájt, hogy sokszor menni alig tudtam, muszáj volt B-hez elmennem (a múltkor is gyönyörűen megcsinálta és adott tippeket), nem szeretnék a sebészetre menni vele...

Fél 7 után végre itthon. 

Készítettem még egy olvasást segítő feladatlapot a b-i 2.-osoknak, aztán néztem ki a fejemből. Próbáltam lazításnak egy filmet nézni, de arra sincs már energiám...

Aludás. Holnap megint hosszú és tömény nap...

 

Csütörtöktől vasárnapig

Két éve ezen a napon (is) sűrű volt a program. És akkor még nem tudtuk anyu végső diagnózisát, csak tapasztaltuk, hogy gyorsan halad az útján a túloldal felé. 

(Gazdag vagy, ha egészséges vagy. Minden más luxus.)

Tavaly ezen a napon munkanap volt, ahogy visszaolvastam, most is írhatnám, a munka nem lett kevesebb (sőt!), a tempó nem lassult (sőt!), de maradj nyugodt, kiegyensúlyozott, táplálkozz értelmesen, légy egészséges... :(

Szerdai az utolsó blog. Mert egyszerűen nincs rá energiám. Fotókat is ritkán készítek. Pedig régen nagyon szerettem fotózni. 

Konkrétan nehezemre esik felidézni a hetet csütörtöktől. Csüt.ön elkezdtem délután a tanáriban pakolni-szanálni B-on. Mivel heti 3-szor ott kezdek és onnan rohanok át Sz-be, csak ledobom a cuccomat az asztalra és bevágódok az autóba, kétszer ugyan B-on végzek, de akkor már nincs energiám pakolni, minden csak gyűlt és már akkora volt a kupac, hogy semmit nem találtam meg. (Így maradhatott a múltkor ott a telefonom a kupacban.) Most már kénytelen vagyok magam rászánni, mert botrányos a rendetlenség. Sok időm nem volt, mert időpontra mentem fogorvoshoz. Még mindig a bal szemfogam, a gyökértöméscserés sztori. Újta tömés ki, újra tisztítás, újra átmosás, újra új tömés be, dec. 11-én folyt. köv.

Egyik nap aszaltunk (banán, narancs, dísz citrom keresztanyumtól, alma). Karácsonyvárásként.

Pénteken B-on kezdtem, onnan át Sz-ra, majd vissza B-ra: tanári cuccomat pakolni, órákra készülni. Haladtam is. Nem annyit, mint szerettem volna, de azért megveregettem a vállam: nincsenek fölösleges kupacok, megtaláltam csomó mindent, amit a héten kerestem. (Ezen a héten is bőven túlléptem a 40 óra munkát.)

Pénteken végzett a tusolóval a kőműves, dekorbeton (mikrocement) burkolatot kapott az anno nem csempézett falrész és a tálca is abból készült. Ezt több rétegben kell felhordani és mindegyiknek megvan a száradási ideje, ezért tartott két hétig. A vizesek hétfőn tudnak jönni. Remélem, amire holnap hazaérek a munkából, visszapakolhatunk és kitakaríthatunk. 

Szombaton M. ötletére elmentünk egy gyors temető-látogatásra Tamásiba, Hőgyészre, és ott keresztanyumhoz. Isteni ebéddel várt, és ha már ott van működő fürdőszoba, le is tusoltunk. :)

Ma van M. születésnapja, a szülei hívtak meg minket ebédre. Minden isteni volt (zellerkrémleves, rántott hús, krumplipüré, franciasaláta, gyümölcstorta).

Az idei Advent is minimalista itthon, a fejemben a Karácsony is így terveződik.

A vasárnapot az ebéden kívül konkrétan átaludtam... De friss és üde mégsem vagyok... Holnaptól újabb húzós munkahét, úgyhogy hamarosan megyek is aludni. :)