Maminál

Két hete voltam maminál. Múlt héten Somogyvámos után is hozzá tartottunk, amikor Dombóváron defektet kaptunk. 

Nagyon sovány. Nagyon erőtlen. Nagyon gyenge. Alig lát, szinte nem hall.

Nem volt éhes, de bepuszilta a jó nagy adag barackbefőttet most is. Azt mondta, nagyon régen evett ilyen finomat. Ezt is ő tette el anno anyuval még Hőgyészen.

Neki már nincs jövő, régóta nincs jelen, a múltból is inkább a nagyon régi dolgok egy kis foszlányának a szövedéke él a fejében.

Nem tudta, hogy én én vagyok, csak érezni lehetett, hogy tudja: valaki, akit jól ismer.

P. mami ágyán anyu egyik plédje, amit adományként hoztam az otthonba. Jó volt látni, hogy használják. És így kicsit anyu is ott van mamival.

Anyut egyébként nem kérdezte, de amikor odaértünk és adtam neki puszit, egyből fordította a fejét a másik oldalra, ugyanúgy, mint amikor még anyuval jártunk hozzá.

Menni készül. Azt mondta, nem tudja, miért van még itt. "Tegnap voltam 100 éves, de nem mondtam senkinek." "Lehet, hogy megmaradok magnak."