Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
Tesós kép, olyan 3 éves. Siófokon, a szülővárosomban találkozott Budapest és Mohács.
A húgom csodaszép szemét 2 napja műtötték (sok k.ovid miatti halasztás után). 8 mm-es varrott sebe van. Azt mondja, úgy érzi most, mintha egy egész szempillasor lenne a szemében. Pihen, pihenteti a szemét. Ráfér a nyugalom.
Irdatlan a hőség. És évről évre rosszabb. Nem pesszimista vagyok, hanem realista: hamar rossz vége lesz ennek (is). A pénzért, hatalomért, elvekért egymást marók és bárkit tönkretevők, a most nagyon magasan lévők (magukat magasan érzők) gyerekei, unokái is ugyanúgy szenvedi-fuldokolni fognak, mint a többi, rabszolga közjószág, és semmit nem fog érni a pusztulásban a zsebüket lehúzó arany vagy pénzköteg. (Nem szeretnék gazdag lenni. Borzasztóan nehéz megélni a fizetésből, ez is szinte hétről hétre nehezebb, ahogy mennek felfelé az árak, mégse vágyom gazdagságra. Egy anyagilag nyugodt élet megfelelne, de ez illúzió. Igyekszem a meglévőből kihozni, amit tudok. Már ez sem tart sokáig.)
Hétfő hajnalra egész jó hűvöset mondanak. Ha a hasam is engedi, főzök pár napra. Ma -mivel fullra befagyott a kis fagyasztó rész és így lent már nem hűtött- kénytelen voltam leolvasztani a hűtőt. Két hétig biztosan bírja majd, így el fog állni, amit dobozolok.
Most még élvezem kicsit, hogy a 27-28 fokos lakásba be-belibben egy-egy 26 fokos légáramlat a mindenhol kinyitott ablakokon, aztán alvás.
Volt pár fájdalommentes napom júliusban, de tegnap kora este az én kis endometriózisom úgy döntött: elég a jó napokból, megmutatja, hogy itt virgonckodik a bal petefészkemben, és a semmiből totál hirtelen produkált egy 10/8-as görcsöt. A ma reggelt is gyógyszerrel kezdtem, de legalább hatott, 10/4-re levitte a fájdalmat, a következő koktél 10/2-re délutánra. Irtóztató, mekkora energiagyengeséggel (is) jár ez a betegség. Az éjjel végigaludt 7 óra után ma reggeli után visszafeküdtem (mert nem hogy ülni, a szemeimet nyitva tartani sem volt erőm), és délutánig aludtam... Most még szabin vagyok, megtehetem, de egyelőre elképzelni sem tudom, hogy fogok tudni így dolgozni...
A hormontablettától 4.5 hónap alatt 9 kilót híztam. Az elején roppant kétségbeejtő volt, hiszen majd 10 évig dolgoztam azon, hogy úgy nézzek ki, ahogy szeretnék. Kb. 2 hete tanácsot kértem Diától. Kaptam is. Azóta úgy eszem, és ma már -1.5 kilónál tartok. A hőség miatt nem nagyon főzök, de tartom a megengedett alapanyagokat és maximálisan betartom Dia tanácsát. A portfóliós ételek alapján magamnak tervezek. Mára vacsorára maradt 400 kalóriám. Ezt hoztam ki belőle: tökmagkrémes pur pirítós, banán, mini fekete és piros ribizli, egy adag saláta csöpp tökmagolajjal és sóval.
Ma sokat gondoltam a húgomra, akinek ma műtötték a szemét. Altatásban. És műtét után megy haza. Itthon vagyok, szabin, de az állapotom miatt képtelen voltam felmenni hozzá Budapestre, hogy segítsek legalább a műtét utáni pár napban...
Még 3-4 nap és vége ennek a hőségnek. Már nagyon várom.
Kép. Reggel láttam a szeméttárolóban. A címe az is lehetne: Gazdag nép a magyar...
Három napig nem fájt a hasam. Tegnap éjjel elalvás előtt elég erőteljesen jelezte az endo a jelenlétét, de aztán -legyőzve őt és a hőséget is- sikerült elaludnom.
Ma egész kora estig nem fájtam, itt volt M., kérdezte is, hogy vagyok, lekopogtam. Alig hogy ment, rá öt percre egyszer csak a semmiből 8-as. Na ne!- gondoltam. Vártam, javul-e. De nem lett jobb, így jött a koktél...
Ma nagyon kegyes hozzám a sors: nem fáj a hasam. Nagyon korán ébredtem ma is (4.00), így fél 6-ra már megvolt a séta, begyűjtve a magammal megbeszélt 6000 lépés.
7-re kész lett a tökmagkrém.
Haladgattam a házimunkával, de antistresszeltem is, volt itt M. kicsit.
Ebéd után aludtam egyet. Még a -szintén magammal megbeszélt- 20 perces tornám volt hátra, rábeszéltem magam, hogy nem is olvadok el ebben a hőségben... A 20 perces torna Pahlaval megint két részletben ugyan, de megvolt. Ömlött rólam a víz, pedig egyetlen egyet sem kellett ugrani.
(Robog az idő. Nagyon hamar itt lesz az, hogy reggelente ki kell majd ásnom a kocsit munka előtt a hó alól... Addig meg valahogy csak kibírom. Minden másra meg ott a mászterkárd.)
Mai vacsim: tökmagkrémes pur pirítós, paradicsom, saláta, körte.
- megjött a mammográfia eredménye: tele vannak a melleim cisztákkal.
Júli 3.
- kegyetlenül nehéz, görcsölős, hőséges, energiahiányos hét, a túlélésre játszottam...
Júli 9.
- a július 2. hete is tele volt görccsel, és már kibírhatatlan volt a hőség.
Júli 10.
- habár 2 hete szabin voltam, az endo és a hőség miatt fáradtabb-nyúzottabb voltam, mint amikor dolgoztam. Nem hagyhattam. Felállítottam egy "tervet": kajatartás, mozgás, antistressz. Heti legalább háromszor.
Júli 11.
- a héten (is) rendesen küzdenem kellett a hormontabletta egyik "jótékony" hatásával, a depresszióval...
Júli 15.
- elértem 4.5 hónap alatt a 9. kiló felhízását. "Salátaevés" mellett...
És ez egy nagyon finom, szuper menüsor, megjegyzem, lehet, hogy legközelebb is ez lesz.
- Dobozoltam, mert végre nem volt hőség, hanem esett, egész nap, nyitva lehetett hagyni mindent, nem volt gond a tűzhely használata.
- A héten 4 nap fájdalommentes volt. :)
Az év 29. hete (konkrétan az eheti összefoglaló témája) a szinte folyamatos, alacsony-közepes intenzitású hasfájásról-görcsről szólt, és a félelmetes energiahiányról. 2 nap kivételével. Ez a szerda és a vasárnap.
Hétfőn úgy gondoltam: energiahiány ügyileg ennél rosszabb nem lehet. Csütörtökön rájöttem: hétfőn még "fitt" voltam és "energikus"...
A héten szerdára könyörögtem, hogy legyen elviselhető, avagy jó has-napom, mert sétarepülni voltam szülinapi ajándékként.
Csütörtökön aztán az endo benyújtotta a számlát. Nemhogy ellátni nem tudtam magam, az energiaszintem nulla (!) volt, ülni sem bírtam, szinte az egész napot átaludtam...
Péntekre is nyugis has-napot kértem az endotól, mert hugis-anyus-mamis találkozó volt. 4-es-6-os görcsikével megúsztam.
Az endo (a fájdalom? a görcsök? ...) a memóriámra is nagyon rossz hatással van. Vannak dolgok, amiket rövid időn belül többször is megkérdezek. Legtöbbször egyáltalán nem emlékszem rá, hogy 2 perce már megkérdeztem, aztán a 3. kérdezésnél sem tudom, hogy már 2-szer ugyanezt kérdeztem... Vagy pl. fogalmam nincs, hogy egy dolgot x-nek már elmondtam-e vagy nem. És ami roppant kellemetlen: nem jutnak eszembe ismerőseimnek a nevei. Sokszor kétségbeejtő...
Amikor elértem a plusz 9 kiló hízást, kértem és kaptam segítséget Diától. Kalóriával a héten kétszer volt túllépés (mert éhes voltam és ettem), de most sem ettem szemetet.
Mozgás: a héten sokat antistressz-gyakoroltam, eszméletlenül jók a gyakorlatok, hihetetlenül jó hatással vannak rám. Pahlaval csak egyszer sikerült (ma, vasárnap) tornáznom. Félelmetesen plötty vagyok, a 20 perces, 50 felettieknek szóló, nulla ugrálásos tornáját megint csak két részletben és súlyzó nélkül bírtam, de jólesett és örülök, hogy megcsináltam.
Amióta nem írtam összefoglalót, a gyűjtött km-eket sem írtam fel, ma visszanéztem a telefonban. A magammal "megbeszélt" "heti 3x el kellene érni a 6000 lépést" teljesítve.
Átlagban heti 20 km-t sikerül megtennem, ami az állapotomhoz képest nem rossz (szerintem). Idén eddig 760 km-t sikerült haladnom.
Húgom Pestről indult busszal, én Mohácsról kocsival. Szekszárdtól együtt autóztunk anyuékhoz. Útközben megálltunk Zombán a Kávéműhelyben, bárki arra jár, nem szabad kihagyni.
Mondom a húgomnak: fél év alatt öt évet öregedtem. Szerinte nem, csak iszonyat fáradt-nyúzott vagyok.
Csajos nap Hőgyészen.
Évek:
46, 91, 68, 45.
A húgommal nagyon ritkán találkozom. Így, hogy az úton egy darabig kettesben voltunk, nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Szerintem most akár egy hétig is tudtunk volna beszélgetni.
(A hasam nagyjából nyugton volt, nagyon hálás vagyok érte.)
Este volt kis külön program: először egy kis denevért próbáltam nagy sikongatások közepette megakadályozni, hogy a terasz ajtaján berepüljön a lakásba, majd egy hatalmas sáskát láttam a szúnyogháló tetején, és mivel a háló lyukas (elette az idő), házi módszerrel megreparáltam, hogy legalább nagy állat ne jöhessen be. Nyitva kell maradnia éjjelre az ajtónak, hadd hűljön a lakás.
Éjjeli külön program is volt: buli H-éknál a szemközti házban. Igaz, hogy kicsit nehezítette a hangzavar az elalvást, de örültem neki, hogy azért vannak emberek, akiknek van energiájuk élni is.
A tegnapi csodás, hasügyileg is ajándék nap után ma reggel görcsölve ébredtem. Olyan 10/6-7-essel, ami aztán hamar 8-as lett. (Mintha a kis endo a tegnapra kialkudott nyugalom után kajánul röhögve, a kezeit dörzsölve benyújtaná a számlát...) Ez az az állapot, amikor minden másodpercben koncentrálok arra, hogy jól vagyok, minden másodpercben figyelem közben magam, hogy mozdul-e valamerre a dolog, kell-e gyógyszer, ki merjek-e lépni a lakásból. Ma hamar rájöttem, hogy állandó ez a fájdalom, nem nő, nem csökken, azaz, ha nyugton maradok, elleszek a lakásban biztonságban.
Megreggeliztem (ld. kép). Aztán jött, ami nagyon gyakran: az energiaszintem a kegyetlenül fáradtan ébredéses 10%-ról leesett nullára. A reggeli után ledőltem, másra képtelen voltam. Gondoltam: ha alszom egy órát, utána sokkal jobban leszek. Csakhogy délután negyed 3-kor ébredtem... Ez a sokadik eset, hogy egy végigaludt éjszaka után (és én este 9-10-kor már alszom) végigalszom a délelőttöt is, sőt lefekszem még délután is. Botrányosan a béka hátsója alatt van az energiaszintem, pedig 3 hete szabadságon vagyok, tényleg semmi megerőltetőt nem csinálok, voltam már rengetegszer szörnyen fáradt életemben, de ez mostanában egyre rosszabb. Lassan komoly nehézségekbe ütközik ellátni saját magam... Ma itt volt M., nagyon rendes volt, felsöpört a konyhában és elmosogatott. Arra sincs energiám, hogy szégyelljem magam, amiért ennyire paff vagyok. Elvánszorogtam a spárba pur kenyérért (500m-re van), aztán nagy szuszogások közepette kiteregettem, és ennyi volt a nap. Blogot is nagyon nehezen írok, de tényleg a legegyszerűbb művelet (pl. öltözés) is annyi energiát elvesz, ami sokszor egyszerűen nincs...
Holnapra is kértem az endotól egy nyugis napot, mert dolog van. Remélem, hogy hajlandó velem együttműködni.
Szülinapomra ajándékba sétarepülést kaptam. :) Imádom a röpcsiket. 2016-ban repültem először, azért vállaltam el egy német munkát, mert a család fizette a repülőjegyet. Sosem gondoltam volna, hogy valaha még esélyem lesz repülni. És tessék!
Budakeszi repülőtér.
A repülő. :)
A másodpilóta navigációs rendszere pont előttem, jó volt figyelemmel kísérni, mikor milyen magasan vagyunk. 3200 m-ig mentünk fel.
Pilis.
Duna és kanyar.
Visegrád után Esztergom.
Majd vissza.
45 perc. Izgi volt és nagy élmény. Kis géppel, ilyen alacsony magasságon repülni teljesen más, mint nagy, polgári utasszállítóval. Ott gyors az emelkedés, gyorsan átszeljük a felhőréteget, az utazás során "csak" a szikrázóan kék ég látszik, leszálláskor is viszonylag gyors a leérkezés. Ezzel a kis géppel pontosan azt az élményt kapni, ami a másikból "hiányzik": alaposan megfigyelhető a lenti táj, a folyó, a települések. És a le- és felszállás ebben is -számomra- a legjobb. Überelhetetlen szülinapi ajándék, itt is nagyon szépen és hálásan köszönöm!
Plusz ajándék volt, hogy a hasam nyugton volt. Ezért is nagyon hálás vagyok.
Végre két napja nincs hőség. Nagyban megkönnyíti az életemet.
Végre megint vannak napok, amikor nem görcsölök egész nap.
Elméletben ez nagyszerű. De ott van a "de", a "csak". Mert az energiaszintem egyenlő a nullával. Végtelenül fáradtnak érzem magam, kimondhatatlanul fáradtnak. Folyamatosan tudnék aludni. Ha nem fekszem le, akkor csak ülök és bámulok ki a fejemből. Pedig szabadságon vagyok, abszolút semmi megerőltetőt nem teszek. Mintha kifogytam volna az életenergiából.
Régóta nem volt már ilyen nap: nincs hőség, egész nap nyitva lehetett hagyni mindent, mert bent is olyan meleg volt, mint kint. Nem tűzött a nap egész nap, és esik, délután óta egyfolytában esik vagy szakad, jár a levegő, lehet végre levegőt kapni. Ahogy csökkent kint, bent úgy nőtt a hőmérséklet. A kint kicsit lehűlt panel falak befelé ontják a hőt... Ha még 3-4 napig ilyesmi idő lenne, mint ma, lenne esély, hogy kicsit kevesebb hőt tároljanak a falak.
Reggel nem tétováztam, dobozoltam 2 napra. Boltba is elugrottam (gyalog, a legközelebbibe). Amire mindennel elkészültem, elmosogattam, feltakarítottam, dél lett. Nem egyszerű még egy egyszerű főzés sem ilyen minimális energiával )úgy sem, hogy ma nem görcsölt a hasam).
Élvezem, hogy este fél 7, és még mindig esik, még mindig felhős az ég, még mindig jár és hűl a levegő.
(A képen a vacsora: tonhal fasírt, saláta, némi piros és fekete ribizli.)
Roppant nehéz nap lelkileg. Amikor már mintha két személy lennél: egy, aki itt van és egy, aki nagyon távol jár. Vagy mintha testben még itt lennél, de a lelked lehúzta valami a mocsárba. És amikor tényleg úgy érzed, a gödör alján vagy és nincs más hátra, mint hogy beszippantson az ingovány, akkor jön a démonűzés. Egy szinte lehetetlen feladat, amihez már nem kapsz levegőt, abszolút semmi energiád, mert mindennél könnyebb lenne engedni, hogy eltűnj lent a sötétben és végre vége legyen. A titok: csinálj valamit! Bármit! Hát most elővettem a hozzávalókat és sütöttem cukkini lángost.
Hétfőn volt, ami egyébként elég gyakran előfordul, hogy besokalltam. Elég volt ebből az egészből. Aztán a boltban összefutottam egy rég nem látott ismerőssel.
- Szia, majdnem nem ismertelek meg, csak a szemed...
- Szia - mondtam-, te semmit nem változtál, csak a hajad hosszabb.
- Híztál kicsit. Nem jársz már futni?
Beszélgettünk. Tényleg érdekelte, mi van velem, és adott néhány tanácsot. És egy kis hitet, hogy ne adjam fel, kutassak, keressek lehetőségeket a hormon és a fájdalomcsillapítók helyett.
Telnek- múlnak a napok és nem enyhül a hőség. Telnek-múlnak a napok és ez már a harmadik hét, hogy folyamatosan változó intenzitású fájdalmaim vannak. Ha bárki megkérdezi, mi a tervem aznapra vagy másnapra, nem tudok mit mondani, mert nem én döntöm el, hanem az a kis endo, ami befészkelte magát a bal petefészkembe.
Mindenkit megértek, aki nem hiszi el, hogy nekem tényleg iszonyatosan fáj, aki nem hiszi el, hogy egyik pillanatról a másikra iszonyatosan rosszul tudok lenni. Mindenkit megértek, aki nem szereti, ha erről beszélek. (Amíg az ember nem volt még egy bizonyos szituációban, nem egyszerű elképzelni, mit él át a másik.) Igen: gyakori témám, és nincsenek sokan, akikkel erről beszélni tudnék. Nem szégyellem, hogy ez van, nem tabu beszélnem az endometriózisról, de meg kell tanulnom, hogy ha csak nem végszükség, ne beszéljek róla. Mert látom, tapasztalom, hogy ez egy idő után terhes a másiknak.
Mindenkit megértek, aki már régen látott, akivel hosszú idő után összefutok, rám néz, és sokszor már a köszönés előtt elhangzik ugyanaz: "Jesszusom, te híztál!", finomabban is hallottam: "Alig ismerlek meg, kicsit híztál". És ezután: "Nem jársz már futni?". Már nem vág fejbe a dolog. Akit tényleg érdekel a hogylétem, annak elmondom, hogy hormonkezelést kapok, ettől hízom. Mert ez az igazság, ez van.
Elfáradtam. Végtelenül. A betegségtől, a fájdalomtól, az étrendtartástól, a mindenmentességtől, a mozgáskorlátozottságtól, a plusz kilóktól, a hormon egyéb mellékhatásaitól, az orvoshoz járástól, a lelki megterheléstől és az egyre gyakoribb mélypontoktól. Attól, hogy órákat lógok a neten lehetőségek után kutatva. Hogy próbálkozom, de mindig falakba ütközöm.
Mára kihíztam az egyetlen nadrágot is, amibe még belefértem.
A hasam délelőtt carakodott, délutánra pedig még a gyomrom is felpüffedt...
Ma rendesen küzdöttem a "negatív lelki hullámokkal". Ami mostanában segít: ha tudatos maradok. Amikor például kinézek az ablakon és megállapítom, hogy milyen szépek a fák a ház körül és elsírom magam, nem megyek bele a negatív érzésbe, hanem tudatosítom, hogy ezt a gyógyszer teszi, ez nem én vagyok, ezek "nem az én érzéseim". Két perc múlva elmegyek a mosogató előtt, látom, hogy üres, örülök, hogy megcsináltam és elsírom magam. Ekkor megint jön a tudatosítás. Ma szinte egész nap ez ment, és nekem elhiheted: iszonyú energiát emészt fel...
