108. nap (Ausztria)

Három nap teljes munkabeszüntetés után végre magához tért az emésztésem. Így aztán jól indult a nap. Jobban vagyok, de annyira még nem, hogy nekiálljak ugrálni vagy súlyokat emelgetni. Amíg teljesen jól nem leszek, nem lesz edzés. A kaját tartom, egyelőre többet nem tehetek magamért. Ha egy-két napig feküdhetnék, sokkal gyorsabb lenne a gyógyulás szerintem, de hát ez most nem az a történet...

Harmadik napja E. egy CD-t hallgat. Nem néztem meg a borítón, kik zenélnek, de képzelj el egy Első Emelet zenei stílust jódlival, osztrákos népzenei alapokkal megspékelve, mindez tiroli tájszólásban. Ja, és a hangerő... Régen voltam ugyan koncerten, de azt hiszem, ez ugyanaz a fül-feeling...

Reggeli: 3 pufi rizs, 80g lakt.mentes túró, kávé

Tízórai: alma

Ebéd: zöldséges tészta

Aztán eddig tartott a jól indult a nap kezdetű népi játék.
(Az Ötzi sztoriban megírtam.)

Uzsonna1: dió, bogyós gyümölcs

Uzsonna2: tojás saláta

Vacsora: sült hús 1 szelet sajttal, édesburgonya, saláta

És a délutáni óta képtelen vagyok megtalálni a belső nyugalmamat, de keresem rendületlenül, mert este 9-ig még ki kell bírnom E-tel ma. Most feljöttem 5 percre, egyszerűen képtelen voltam ott lenni vele. De csak a nagy csönd van, nem jönnek a szavak, így közzéteszem ezt a bejegyzést, aztán visszamegyek.

+1: 1 adag fehérjeturmix

Ötzi sztori 24

"Nincsenek kerülőutak. Ahhoz, hogy a dolgok javuljanak, saját magunknak is javulnunk kell. Ha nem teszünk erőfeszítéseket, akkor a jelenünk a tegnapunkhoz fog hasonlítani."

(Andrew Matthews – Élj Vidáman)

W. Margó, köszi a képet :)

Aki ismer, tudja, hogy becsületes vagyok.

Aki ismer, tudja, hogy nem szeretek általánosítani.

Aki ismer, tudja, hogy mindig becsületesen végzem a munkámat.

Aki ismer, tudja, hogy sokat foglalkozom a "belső csendem" megteremtésével. Úton vagyok, a kezdetén. Sok mindent megtanultam már, de sok minden van még előttem, amit meg kell tapasztalnom, át kell élnem, amiben fejlődnöm kell.

Amikor kijöttem ide dolgozni, csak otthoni, tanítói végzettségem volt. Bejelentett a munkám, és végzettség nélkül is elkezdhető, ebben az esetben meghatározott időközönként kijönnek szakemberek ellenőrizni. Nem csak ezt elkerülendő, hanem mert szeretek tanulni, elvégeztem egy idősgondozó tanfolyamot. Itt kaptam egy listát arról, hogyan kell viselkednem egy ilyen munkahelyen. Ennek az egyik pontja az, hogy nem kérünk kölcsön semmit a munkaadónktól, az ápolttól. Nem is szokásom, de ma megtapasztaltam, hogy ennek tényleg van értelme.

Tegnap elolvastunk E-tel egy fénymásolatot (egy 1918-as újságcikk volt), amit aztán letettem elé, oda, ahol ülni szokott. Ma ebéd közben kereste a lapot és nem találta. Ezzel nem is lenne gond, hiszen naponta többször keres olyan dogokat, amik nemrég még a kezében voltak. De előfordul ilyesmi velem is. Csakhogy elkezdte mondogatni, hogy hát igen, a külföldiek mind lopnak. Ez odáig fajult, hogy kijelentette: én elloptam azt a papírt. Újra elmondtam neki, hogy tegnap visszatettem elé, azóta nem láttam a papírt. Egyre dühösebb lett a külföldiekre meg rám, mert én igenis el-lop-tam. Felajánlottam, hogy jöjjön fel velem az emeletre és kutassa át nyugodtan a holmimat. De nem élt vele, csak hajtogatta a magáét. Majd néma csendben, iszonyatosan feldúltan és lassan megette az ebédjét.

Nagy haladás tőlem, hogy nem kaptam fel a vizet és nem kezdtem el felemelni a hangom. Viszont igazából nem tudok mit kezdeni ezzel a dologgal. S., a lánya mindig mondja, hogy bármi történik, ne vegyek semmit magamra, no de E. nem elmebeteg vagy Alzheimer kóros, hogy ne tudna magáról vagy ne tudná pontosan, miről hogy vélekedik, miről mit gondol.

Talán nevetnem kellene az egészen?

Talán tényleg nem magamra venni?

Talán úgy tenni, mintha nem is hallottam volna?

Fogalmam sincs...




(További Ötzi sztorik itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt (...), és az egyik kedvencem itt.)

Belső csend: érzelmi központok

 

 

 

 

 

 

Motiváció