Népismeret kiránduláson Székelyszabarban, a Német Házban.
Mesés. Nekem mindenképp. Az itteni légkör, a tárgyak: én ebben nőttem fel. A minták, a színek: én vagyok.
Itt velem van Papi, Mami, Anyu (...), tényleg megnyugtató, otthonos, boldog, jó érzés.
Nagyon jól sikerült a délelőtt, a gyerekek (is) nagyon élvezték.
Aztán anyu lakásába: pakolás, garázsvásár. Sok dolgát elviszik, mindig örülök, ha valaki tovább használja. Sokan boldogok az egy-két talált kinccsel, ez nekem is nagy öröm. Még Sződligetre is kerül ez-az. :)
(A memóriám BOTRÁNYOS. Ma lett volna egy otthoni program, siettem -volna- haza. Később értünk a suliba vissza, egy kislány beteg lett a kircsi alatt, az anyukáját próbáltam elérni telefonon, de ne maradjon egyedül, de jött X, szólni Y-nak... A falu végén kocsiztam, amikor eszembe jutott, hogy a -teli- éthordót a suliban felejtettem, megfordulás, vissza, parkolás, éthordóért, indulás újra... De tankolnom kéne, de holnap nem lesz bolt, fogalmam sincs, mi van otthon, mi nincs... A húgom beteg, fel kéne hívni... ... ...)
Irtó fáradtan este 6 körül esek haza.
És most nem megyek bele a dolgaimba, nagyon (NAGYON) fáradt vagyok.
Sok(k) most (is) minden. Valamit tutira rosszul csinálok.
