Kedd (Mo. 14/2.)

Tegnap este biztosra akartam menni, már ami az alvást illeti. Lefekvés előtt egy órával kikapcsoltam mindent, bevettem egy nyugtatót (Frontin 0.25mg). Még pakolásztam kicsit, aztán lefekvés előtt negyed órával bevettem egy egész szem altatót (Sanval 10mg). Az ébresztőt a telefonon reggel kilencre állítottam, hátha sikerül 10 órát aludnom. Megcsináltam az ágyam (a szokásos, plusz 3 takaró), bekuckóztam. Hogy miért a 3 takaró? Nyitott ablaknál alszom itthon, fűtetlen szobában. Zokni, meleg pizsama, így egyáltalán nem fázom az általában 16 fokban. Szóval bekuckóztam és vártam a Nagy Gyors Elalvást. Nem volt olyan nagy, nem volt olyan gyors, de birkaszámolás közben egyszer csak ott volt. Nagyon mélyen durmoltam, amikor is egyszer csak pittyegést hallottam nagyon messziről. És ez a pittyegés egyre közeledett. Először azt hittem, álmodom, aztán ahogy ébredt a tudatom, rájöttem, hogy ez bizony a vekker. Kicsomagoltam magam a takarók alól és mentem a hang irányába. Ugyanis ezt a vekkert utoljára két hete láttam, amikor kiutaztam itthonról. Fogalmam nem volt, hol lehet. Aztán megtaláltam: a csomagomban volt (nem pakoltam ki este a hazaérkezés után). Ránéztem: 2 óra 5 perc. Végigfutott az agyamon, hogy igen: akkor állítottam be így, amikor két hete hajnalban kelni kellett a kiutazáshoz. És mivel a vekker a csomagomban volt, ezek szerint kivittem Ausztriába, viszont nem is tudtam, hogy nálam van és ott két hét alatt egyszer sem szólalt meg. Ráadásul kedd hajnal van, tehát nem is lehetett semmiképp úgy beállítva, hogy minden hétfőn jelezzen. Mindegy, ez tán pár másodperc volt. Kikapcsoltam a vekkert, visszakuckóztam magam és nagy nehezen visszaaludtam. Reggel 8-kor ébredtem. Végre aludtam (egy aprócska megszakítással) 9 órát majdnem egyhuzamban.

Egy órát biztosan ellézengtem pizsamában. A folyosó tele a csomagjaimmal. A konyha üres (úgy volt, hogy festés lesz, amíg kint vagyok, ezért kipakoltam, most így üresen várt). És üres volt a fejem is. A pizsamás tözörgés után eszembe jutott, hogy ma délután pszichológus. Szuper, megvan egy biztos pont. Aztán, hogy pénzt kell váltanom. És trenírozni az agyamat, mert irtózat, milyen összeszedetlen és feledékeny vagyok mostanában, így nem írtam fel a listát, hanem úgy döntöttem, az első három tennivalót megjegyzem. Sikerült, bementem a városba és el is intéztem a három dolgot.

Ezután ettem csak, tízkor. Éhes nem voltam ugyan, de tudtam, ha nem eszem, ebédre már nagyon-nagyon éhes leszek. Így reggeli gyanánt ment egy főtt tojás.

Fél egykor ebédeltem: káposztás húst. Úgy kaptam, hagyma, káposzta, lapocka, csülök, nagyon finom volt. Igen: a kép serpenyős. És ebből is ettem, ennyivel is kevesebb a mosogatnivaló.

Majd fél 2-kor indultam Pécsre a pszicho megbeszélésre. Ma egy másik doktornőnél voltam (az én dokim vonta be), akitől a múltkor kaptam egy kitöltendő tesztet, ezt meg is csináltam és elvittem neki. Ma pedig a családról kérdezett párat, aztán mutatott pár képet (ez egy személyiséget vizsgáló teszt), letelt az 50 perc, kifizettem 10 ezer Forintot (!) és hazajöttem. A hazaúton az autóban azon gondolkodtam, hogy

- imádok vezetni és nagyon szuper, hogy két hét után újra autózhatok,

- embertelenül jólesik, hogy a fűtést a lábamra is tudom irányítani, mert azok mindig jég hidegek,

- elmegyek pszichológusnak,

- ha ez így megy tovább, tényleg minden kajapénzt pszichológusra fogok költeni,

- avagy nem tudom, meddig bírom anyagilag, lehet, hogy a jövő évtől magamat kell majd megpszichologizálnom...

Vacsora: 2 főtt tojás, saláta tökmagolajjal, avokádó, sült szalonna. Ezt megettem, aztán sütöttem még egy adag szalonnát. Aztán persze jóllaktam, de rágcsálhatnékom támadt. Nem ehetnékem, hanem szó szerint arra vágytam, hogy valami haraphatót ropogtathassak a fogaim alatt. No de hol van ilyen egy ketós konyhában?! Hát akadt: találtam kesudiót. Megörültem, mert ropog, és mert nem szeretem, tehát tudtam, hogy nem fogok belőle többet enni a kelleténél! Egy kis maréknyi elég is volt.

Ma írtam egy bejegyzést az alvásproblémáimról. És sok dolog elgondolkodtatott.

Az Árkádon keresztül jöttem és mentem a pszichodokihoz. Szeretem figyelni az embereket, de ma ugyanúgy jártam, mint a múlt héten Knittelfeldben: az emberek egyformák. Kint mindenkin az aktuálisan kapható lidlis steppelt kis kabát, egyen sapka, kikes cipő. És itthon is mindenkinek a nyakában az ugyanolyan kötött sál, egyforma nadrágok, egyforma sapkák, egyforma lábbelik, táskák. Valahogy elszomorít, hogy ennyire menő a trendi. A háundemmes és társai. Hogy mindenki egyformán öltözik. Igaz, hogy az én ruhatáram nagy része gagyi, viszont az tuti, hogy nem szeretnék trendi lenni. Amíg anno nem vágattam le a hajam, egyetlen csajt ismertem, akinek hasonló frizuja volt. Levágattam, azóta minden harmadik nőnek ilyen a haja. Így én most növesztem (télen amúgy sem árt, ha védi a hajam a nyakamat), aztán ha már nem mindenkinek ilyen szőr lesz a fején, levágatom megint.

Az üres konyhám láttán az suhant át a fejemen, hogy egy nap alatt irtó kevés dologra volt szükségem. Miért áll akkor mégis halomban a kipakolt cuccos? Annyi de annyi fölösleges dolgot felhalmozunk, eltesszük, hogy talán majd egyszer kell, jó lesz majd egyszer valamikor (...), aztán sosem kerül a kezünkbe. Bronnie Ware írta az egyik könyvében, hogy annyi dolgot szeretne csak, ami befér a kicsi kocsijába. Ha belegondolok, a biciklin és a kocsi váltó gumijain kívül gyakorlatilag az én cuccom is befér a kicsi kocsimba. (Főleg, ha a Garázsvásárnak egyszer vége lesz.) És még így is sok dolog van, amit nagyon ritkán használok.

És hogy az élet mennyire az egyensúlyra törekszik. Írtam pár napja, hogy az anyagiakkal kicsit hadilábon állok. És leginkább az étkezésen lehet spórolni. Viszont a tegnapi és a mai kajám nagyon nagy része "kapott" volt. A tojás, a tegnapi vacsora karaj, a mai ebédem is. A vacsorám még az útra csomagolt és meg nem evett tojás és saláta volt. És kaptam még hal pörköltet (harcsa vagy csuka) is. 

Az én életemben most minden változik. Minden megváltozott, amit 40 évig biztosnak és igaznak hittem. Magamról a világról. Megváltozott és átértékelődik. Lassan kiderülnek a miértek is. De már közben felmerülnek a hogyanok. Ezt az itthoni két hetemet viszont rászánom arra, hogy megpróbáljak a lehető legtöbbet aludni. És arra, hogy ne agyaljak. Hogy ne ragaszkodjak dolgokhoz, gondolatokhoz. Hogy ami jön, azt elfogadjam. Ellenkezés és előzetes feltételszabás nélkül. Legyen jó vagy rossz. Nem percre pontosan megtervezni minden napot. Szeretnék egyszerűen csak lenni. Elengedni a gondolatokat és meglátni, mi történik.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Álom, édes álom...

Nem emlékszem, hogyan aludtam gyerekkoromban. Így valószínűsítem, hogy nem lehetett gond vele. Annyi emlékem van erről, hogy kislányként délután is volt alvás és anyu olyankor szokta a házmunka egy részét végezni: mosott, takarított. Akkor még keverőtárcsás mosógépünk volt, egyenletesen búgott, amíg dolgozott. És a porszívónak is egyenletes, búgó hangja volt. Ezeket imádtam. Szerettem, ha ment a mosógép, ha anyu porszívózott a délutáni pihenő elején. Valahogy megnyugtattak ezek a hangok és álomba ringattak.

Fiatal felnőttként rengeteget utaztam: busszal jártam naponta a főiskolára (50km), majd buszoztam a munkahelyemre is (15km). És képes voltam a legrövidebb távon is elaludni. Sőt nem egyszer fordult elő, hogy a 15km-es úton olyan mély álomba merültem, hogy amikor már mindenki leszállt a végállomáson, a sofőrnek hátra kellett jönnie és felébresztenie, mert a világomat sem tudtam.

Az első igazán komoly alvásproblémám 2006-ban volt. Iszonyatosan szerelmes voltam, de ez egy titkos kapcsolat volt, ami amellett, hogy filmbe illően izgalmas volt, teljesen felemésztett. 2006 augusztusában két hét alatt fogytam vagy tíz kilót és nem tudtam aludni. Akkor is az elalvással volt a gond. Mindent kipróbáltam, semmi nem hatott. A szervezetem nagyon hamar elkezdett tiltakozni: a kimerültségen kívül folyamatosan jöttek a tünetek, amíg végül a teljes bal felem elkezdett zsibbadni, szinte érzéketlenné vált. Elmentem a háziorvosomhoz, aki azonnal felküldött a neurológiára. Nagyon alaposan kivizsgáltak, de konkrétan semmi rendelleneset nem találtak. Az egyik vizsgálat az volt, hogy feküdtem, a doki mondta, hogy félbetört spatulával fogja karcolni a bőrömet, majd tűvel megszúrni, mondjam, mikor, hol érzem. Eltelt pár perc, mivel csak fehérnemű volt rajtam, kezdtem fázni és megkérdeztem a dokit, mikor kezdi már el. Ő kinyittatta a szemem, felültetett és megmutatta a bal felem: telis tele volt szúrásokkal, karcolásokkal. Én semmit nem éreztem... Jött még néhány vizsgálat, aztán leültetett és elmondta, hogy nagy valószínűséggel agytumorom van, de azonnal beutal Toponárra MR-re és egy izomtónus vizsgálatra, azok az eredmények lesznek egyértelműen döntőek. Az izomtónus vizsgálat sem volt kutya, de azt a pár órát, amíg az MR eredményre vártam, nem kívánom senkinek. Végül minden negatív lett. A zsibbadás maradt. Viszont volt annyira kimerült a szervezetem, hogy utána hetekig a napjaim lehetséges részét ágyban töltöttem. És ha nem is teljesen tudatosan, de sok dolog átértékelődött bennem. Tudtam, hogy ez a kapcsolat nem vezet sehova, vagy folytatom tovább ugyanígy, titokban, vagy kiszállok belőle. Az utóbbit választottam. Hetekig vívódtam, kínlódtam, szenvedtem, aztán kiléptem belőle. Majdnem egy év kellett hozzá, amíg nem minden napom sírással, reménykedéssel, szenvedéssel telt, de ma már tudom: életem egyik legjobb, legbölcsebb és legbátrabb döntése volt.

2012 júliusában kezdtem el írni ezt a blogot. Egy 2012. augusztusi bejegyzésben írtam alvásproblémáról. A bejegyzés végén van egy frissítés, 2013. július 31-i, amikor szintén elalvási gondokról számoltam be, ott közzétettem egy táblázatot is, amiben vezettem, hogy az alvásterápiám hogyan működött.

Idén, 2014 júliusában kezdődtek újra a gondok. Szent Iván éje óta. Ami jött és fenekestől felforgatta az életemet.

Ennek már lassan öt hónapja, az elalvási zavaraim pedig egyre rosszabbak. Kint, Ausztriában, a munkahelyemen ásítozom egész délelőtt, várom, hogy ebéd után a pihenő alatt bedőljek az ágyba és aludhassak egy órát. De nem tudok elaludni. Aztán egész délután ásítozom, alig tudom nyitva tartani a szemem, arra várok, hogy legyen már este kilenc, hogy bedőlhessek az ágyba és aludhassak. De hajnalban még az órát nézem.

Sokan tudtok ezekről a gondjaimról, sokan adtok tanácsokat. És kérdeztek. A leggyakoribb kérdés az, hogy az alvászavaraim akkor kezdődtek-e, amikor elkezdtem ketogén alapokon táplálkozni. Az előbb leírtak alapján azt mondhatom, hogy nem. 2006-ban nyugati étrenden voltam, 2012-ben "odafigyelős" diétán (kevés zsír, Ch figyelés, majd számolás), idén júliustól megy a ketogén. Ami sokkal inkább valószínűsíthető, az az, hogy a lelki dolgaim vannak a háttérben. 2006-ban a "nagy szerelem", 2012-ben munkahelyi és magánéleti dolgok, idén egyértelműen a lelkiek. Természetesen erről is beszéltem a pszicho dokinővel, ő is annyit tudott tanácsolni, hogy minden lehetőséget próbáljak ki (ld. régi alvásterápiám, természetes elalvást segítő szerek, végső esetben néha altató, mert aludni kell), és szerinte is minden rendeződni fog, ha sikerül végre a belső csendemhez közelítenem. De természetesen nem állítom, hogy az étrendemnek nem lehet köze hozzá. Így aztán ott is mindenre odafigyelek, amire csak lehetséges. De azt is tudom, hogy a "kávé csak reggel van" azt jelenti, hogy kávézom. Hogy az "időben kikapcsolom a gépet" arról szól, hogy még mindig lefekvés előtt az az utolsó dolog, hogy belenézek a netbe. Ezek szerintem kis burkolt próbálkozások. Önmegnyugtatások, hogy én próbálkozom. (Erre most jöttem rá, ahogy írom ezt a bejegyzést...) Yodának igaza van: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!". Szóval a kulcs én vagyok...

Facebook oldal: Boszorkánykonyha