Már pár napja igyekszem időben ágyba kerülni este. Ma pedig beállítottam az ébresztőt reggel 7-re kezdésként (előbb fent voltam magamtól). Azért is, mert el kellett kezdenem kipróbálni, mit bírok.
Kocsival mentem a városba, egyedül, egy listával. Egyelőre a Famili centerbe. Fél 9 után ott voltam a bejelentkezés nélküli fodrászatnál, a terv az volt, hogy ha én leszek az első a 9 órás nyitásnál, akkor megyek, ha nem, akkor nem (nem tudok annyit ülni-állni-lenni, hogy megvárjam, amíg előttem elkészül egy frizura). Sikerült az elsőség. A művelet közben kétszer kellett felállnom és mászkálnom. Nem rossz. Amikor végeztem (istenem, 4 hónap alatt 3-szor volt csak otthon hajmosás, isteni érzés volt a tiszta fejbőr), kimentem az épületből és hulla fáradt voltam. Megnéztem a listát. Oké, ami fontos: kellene valami ruha, amibe beleférek, esetleg akkor is, ha még híznék. Úgyhogy visszamentem a teszkós kínaiba. Hármat próbáltam, egy "lebernyeg" felső-ruhát hoztam el. (Megjegyzés: tavasz körül vettem itt a kis kabimat -éppen azért, mert már akkor kezdtem kihízni a ruháimat-, azóta az árak...! hajajj, hogy elszálltak...!) És itt purc volt. Bepréseltem magam a kocsim ülésébe nagy nyögdécselés közepette. A következő nyögések addig szóltak, amíg be tudtam csukni az ajtót... Maga a vezetés az ülő helyzet miatt kifejezetten fájdalmas. Na és utána a kikászálódós (had)művelet! És akkor még fel kell menni a majdnem kereken 70 lépcsőn a lakásig...
Volt még egy kör közvetlenül ezután, M-val elmentünk az Ebédlőbe ebédelni. Majd újra fel a harmadikra.
Nekem közvetlenül ezután továbbképzésem volt 1-től 3-ig, egy német nyelvű tanítási metódus bemutatása. Mire vége lett, M. belázasodott...
A 3. kör: gyalog ide a Sparba. Majd újra fel a harmadikra. Azt hiszem, a mai sétát teljesítettem. :)
.......
Ezt a rajzot nagyon szeretem:
"Az én tanító nénim" a címe, nagycsoportos koromban rajzoltam, ez anno bekerült a megyei újságba. :)
Az én tanító nénim aztán egyáltalán nem így nézett ki, roppant szigorú volt, de én imádtam, és ilyennek láttam, mint a rajzon.
Ma lehet, hogy azt mondanák a rajzom alapján, hogy figyeljük, mert dysgráfia-gyanús. De le tudja írni a nevét, lerajzolja a jelét, néhány számjegyet is ismer. És még sok minden mást. Nekem ma azt jelenti, hogy nagyon vártam az iskolát, nagyon vártam, hogy megtanuljak írni, olvasni, számolni. (Sikerült is minden probléma nélkül.) Azt jelenti, hogy jó érzés, hogy nem javíttatták ki, nem kellett újra rajzolnom, sőt még újságban is megjelenhetett a "tökéletlenség". Arról is elgondolkodtat, hogy ha 5 évesen megelégedtem ezzel a rajzzal (nem színes, nem tökéletes), akkor felnőttként miért félek nekiindulni bárminek is, miért gondolom mindenről, ami én vagyok, hogy nem sikerül, nem elég jó. És azt is jelenti ez a rajz, amit akkor még nem tudtam: egy fantasztikus osztályközösség tagja lehettem 8 évig, egy olyan csapaté, akik a mai napig évente szervezünk osztálytalálkozót, sőt lehet, hogy az idén 2 is lesz, mert a múlt hetire többen (én sem) nem tudtunk elmenni. Nekem ez egy meghatározó élmény az életemben és nagy boldogság, hogy ez megadatott.
.......
Jön az időben ágyba kerülés, így most jó éjt kívánok mindenkinek!
