Az életemben jelenleg nincs sok állandó dolog. Folyamatosan költözöm, a munkahelyem bizonytalan, az állapotom hullámzó és leginkább lefelé tart. Fogalmam nincs, ki vagyok, leginkább egy amnéziás nő jut magamról eszembe, aki céltalanul bolyong az utcákon és próbálja kitalálni, ki volt ő egykor, kicsoda most.
Amit biztosan tudok: négy éve kitűztem célul, hogy megszabadulok a túlsúlyomtól. Sikerült. A következő cél az volt, hogy megtaláljam azt az étkezési formát, amivel jól tudok létezni. Ez is sikerült. Egyetlen dolog van még hátra: az izmosabb, tónusosabb körvonalak.
Bármi történjék is, bárhogy érezzem is magam, a mozgás, az edzés az, ami biztos pont a bolyongásomban. Ezt sosem felejtem el, mert olyan nekem, mint a levegő.
Tegnap este megint sokára és sírva aludtam el. Emberből vagyok, akadnak gondjaim, de ma reggel sem volt kérdés, hogy megcsinálom-e a napi mozgás adagot. Először lecseréltem az ágyneműt, mert ma nagymosás lesz, aztán jöhettek a súlyzóim. És nem hagytam abba, pedig fájt, csak amikor végeztem.
Nem szeretnék fitnesz modell lenni. Azért használom a képeiket motivációnak, mert jó példák arra, hogy az emberi test képes máshogy, jobban kinézni. Hogy a befektetett munkának megvan az eredménye. Hogy nem kell feltétlenül abban a hitben leledzeni, hogy a női test úszógumikkal természetes. Nem versenyre készülök, csupán szeretném kihozni magamból a legjobbat, még otthoni edzés-körülmények között is.
És minden egyes mozgás után gondolatban megveregetem a vállamat. Gondolatok, állapotok jöhetnek-mehetnek, de legalább ez biztos, legalább ennyi, amit biztosan megtehetek önmagamért.