Vannak helyzetek, amikkel nem tudok mit kezdeni. Benne találom magam szituációkban, amikben szörnyen érzem magam. Rossz, de elmúlik. Majd jön egy újabb, pontosan ugyanolyan szituáció. Megint ledermedek, nem értem, de nem tudom, mit tehetnék, hát elmúlik. Egy-két nap múlva megint csak pontosan ugyanaz a helyzet, a reakcióm is pontosan ugyanaz. És ez megy napról-napra, tudom, hogy nekem kell valamit változtatnom, de nem tudom, mit, hogyan, pedig a helyzet lassan felőröl. Beszélni erről? Egy-két emberrel tudok. Kívülről is ugyanaz a konklúzió: nekem kell(ene) máshogy reagálnom, gyakorlatilag mindegy, hogyan, de máshogy, mert így napi szinten jön ugyanez a szitu, valószínű egészen addig, amíg meg nem oldom...
Nem szeretek magamról beszélni, a problémáimról főleg nem. M-nak, A-nak, a húgomnak néha elmondok néhány dolgot, de nekik is van épp elég bajuk, igazából nem szeretném őket még a magaméval is terhelni. Ezért is volt nagyon nehéz anno rávennem magam, hogy elmenjek pszichológushoz. Ezért volt kegyetlenül nehéz Dr S-nél, ahol alap volt, hogy mindent elmondjak magamról, hiszen enélkül nem lett volna értelme ott lennem.
Dr S. nagyon sokszor eszembe jut. És sokszor gondolok arra, milyen jó volna vele néhány dolgot megbeszélni. Aztán látom magam előtt és hallom, mit kérdezne, ha beszélnék vele. És van úgy, hogy ilyenkor már tudom is a választ.
Régen volt már, amikor "terápiára" jártam. Amikor irtózatosan magam alatt voltam. Amikor nem is léteztem már. Abban az időben nem voltam jelen a saját életemben, kellett egy külső mentőöv, hogy ki merjem dugni a fejem a saját mocsaramból. Manapság is megélek nagyon mély napokat. Átsuhan ilyenkor a gondolat az agyamon, hogy a legjobb lenne elbújni, a sötét szobába menekülni, a paplan alá és ki se jönni onnan soha többé. De nem választom ezt az utat. Többször van, hogy pityergek. Hogy sírdogálok. Vagy hogy nem is tudom abbahagyni a sírást egy ideig. De ilyenkor elmegyek sétálni vagy futni, rám mesésen gyógyító hatással van a természet, a levegő, a mozgás, a csönd. És az alvás is.
Jönnie kellene a kajafotóknak, ha a blog eddigi történetét nézem. Nincs. Tegnap sem volt. Mert most nem fontos. Van mit ennem, mindenki látta már a vajas-paprikás kenyereimet... Talán ez az adag kenyérke lesz egy ideig az utolsó, vagy utolsó előtti, elfogy az alapanyag. Nem is baj, minden változik, biztosan jó lesz ez így.
Az előző munkahelyem katasztrofális fizetése után most valamivel többet keresek (még mindig nem érem el a minimálbért, alkalmi munkavállalóként havi 15 napot dolgozhatok, akkor is csak négy órában vagyok bejelentve, így fizetem magam után a havi 7050 Ft TB-t is). Így csurran-cseppen egy-két luxus dologra is, például megcsináltathattam a biciklimet (gumicsere, már nem lehetett felpumpálni az elsőt). Már nem számolgatom kétségbeesetten naponta, hogy mennyire nem jövök ki a pénzből. Legyen a csekkekre, aztán pont. A többi majd megoldódik. (Hozzá kell tegyem: a kemény spórolásnak azért megvan az eredménye: három számlán is ezer forint.) Eljutottam arra a szintre, hogy már nem zavar, hogy kikerültem a fogyasztói társadalom bűvköréből. Nekem már nem nyújt élvezetet a shopping, egyre kevésbé vágyom fölösleges dolgokra, harmincadik pólóra, ötödik cipőre... De krőzusnak fogom érezni magam, ha újra telni fog (normális, tápanyaggal rendelkező) élelmiszerre. Hamarosan így lesz, tudom.
R: 2 vajas-paprikás kenyér fele, fél keto kávé
E: a reggeli másik fele, keto kávé (munkahelyen)
V: 3 töltött paprika (köszönöm!), a reggeli kávé maradéka
Mozgás: 9.8km
Jönnie kellene a kajafotóknak, ha a blog eddigi történetét nézem. Nincs. Tegnap sem volt. Mert most nem fontos. Van mit ennem, mindenki látta már a vajas-paprikás kenyereimet... Talán ez az adag kenyérke lesz egy ideig az utolsó, vagy utolsó előtti, elfogy az alapanyag. Nem is baj, minden változik, biztosan jó lesz ez így.
Az előző munkahelyem katasztrofális fizetése után most valamivel többet keresek (még mindig nem érem el a minimálbért, alkalmi munkavállalóként havi 15 napot dolgozhatok, akkor is csak négy órában vagyok bejelentve, így fizetem magam után a havi 7050 Ft TB-t is). Így csurran-cseppen egy-két luxus dologra is, például megcsináltathattam a biciklimet (gumicsere, már nem lehetett felpumpálni az elsőt). Már nem számolgatom kétségbeesetten naponta, hogy mennyire nem jövök ki a pénzből. Legyen a csekkekre, aztán pont. A többi majd megoldódik. (Hozzá kell tegyem: a kemény spórolásnak azért megvan az eredménye: három számlán is ezer forint.) Eljutottam arra a szintre, hogy már nem zavar, hogy kikerültem a fogyasztói társadalom bűvköréből. Nekem már nem nyújt élvezetet a shopping, egyre kevésbé vágyom fölösleges dolgokra, harmincadik pólóra, ötödik cipőre... De krőzusnak fogom érezni magam, ha újra telni fog (normális, tápanyaggal rendelkező) élelmiszerre. Hamarosan így lesz, tudom.
R: 2 vajas-paprikás kenyér fele, fél keto kávé
E: a reggeli másik fele, keto kávé (munkahelyen)
V: 3 töltött paprika (köszönöm!), a reggeli kávé maradéka
Mozgás: 9.8km
És hogy ez mi? Nem spanyolviasz, holnap megmutatom.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
