2016. december 24., szombat

Szombat, Szenteste, Ausztria 14/2.

Van lottóm a hétre és hoztam ki minden másnapra egy sorsjegyet. Tegnap húzták az egyik lottót, egyesem lett és két szám volt mellette. Ma kapartam az első sorsjegyet és nyertem egy ezrest. 😊

A tegnapi (elég lesz a jó munka, nem kell a maximális) elhatározás mellett azt is eldöntöttem, hogy a takarodó ideje este tíz óra lesz. A. úgyis csak szenved, nyűglődik esténként, neki is jobb, ha inkább alszik. És mivel amint leteszi a fejét, alszik, csak rá kell beszélnem, hogy menjen nyugodtan az ágyba. Mivel szegény azt hiszi, nem otthon van, hogy ez itt egy "szanatórium", lehetnek itteni szabályok. Tegnap simán sikerült a dolog, tízkor már aludt.

Viszonylag nyugodtan telt a délelőtt. És kora délután kimehettem kicsit.




Szerencsére semmi nyoma a karácsonyi időnek és hangulatnak, így azért könnyebb viselni itt.


A séta után karácsonyi film ment a tévében, éppen fát díszítettek. Nem volt egyszerű, de rávettem A-t, hogy díszítsük fel mi is, ha már egy ilyen csodaszép fenyőt kaptunk. 

Ötre jött az unokája A-ért, a megbeszéltek szerint elvitte a családi vacsorára. (Az ezt megelőző háromnegyed órát nem kívánom senkinek: A. csinosba öltözött a segítségemmel...) Meghívtak engem is, de a kedvesség ellenére van ebben már tapasztalatom: ott is A-val kellett volna törődnöm, így viszont kicsit csend lehet, kicsit kiszakadhatok az ápolásból, mást ne mondjak: van valamennyi szabadidőm/kimenőm.

Egyedül voltam a házban. Egészen furcsa érzés. Igyekeztem úgy megélni a dolgokat, ahogy vannak. Igen: karácsony van. Nem, nem vagyok otthon, nem a szeretteimmel vagyok. Velük már ünnepeltem kicsit előbb (tudom, hogy az nem ugyanaz). Persze, hogy jobban szeretnék otthon lenni. Velük. Együtt. De itt vagyok. Végigpörgettem a tévé csatornákat: természetesen csupa karácsonyi, családi film. De nem akartam egyet sem nézni, mert amilyen érzelgős vagyok, jött volna a pityergés. Annak pedig nincs értelme. A gondolataim azért otthon is jártak, eszembe jutott a sok eddigi karácsony, a jók is, a rosszak is. Mert volt rossz is. És nem fogom idealizálni az ünnepet azzal, hogy nem veszek tudomást a rossz dolgokról.

Hoztam ki magammal néhány dolgot, amivel kicsit feldobhatom az itteni napjaimat: írtam már a lottót, a sorsjegyet, de van szaloncukrom, Snickers-em és pálinkám is (itt is köszönöm M-nak!). Az utóbbi kettővel még nem éltem, de ma ettem szaloncukrot, és ó, anyám, hát valami mennyei! Egészen friss, pont jó a csokiréteg vastagsága a zselén, roppanós, isteni! (Nem viszem ám túlzásba, nem szeretnék rosszul lenni.)

Van rá remény, hogy A-t holnap is elviszik egy-két órára. Hát reménykedem.

Még 12 nap.