Hát akkor nézzük meg csak az utolsó hónapomat. Zsúfolt volt, nagyon zsúfolt, csupa új helyzettel, betegséggel, költözéssel, de csak sorjában.
Március 3-án utaztam ki Ausztriába, a munkahelyemre, egy újabb 2 hetes etapra. E. beteg volt, 5 nap után elkaptam én is. Edzés ezen a héten 3 volt, a hét elején, amíg még nem voltam beteg. Szombaton aztán úgy istenigazából nagyon rosszul voltam már, jó lett volna 2-3 napig feküdni, pihenni, teázni, de dolgoztam, reggel 8-tól este 9-ig kénytelen voltam talpon lenni. A kaját tartottam.
A március 10-i héten, a munkaetap
2. hetén végig beteg voltam, edzés egyszer sem volt. A tervezett étrendet tartottam.
A március 17-i héten, hétfőn utaztam haza két hétre. Kedden meglátogatott a télapó, és ugyanezen a napon elkezdtük K-val a már január végén összedobozolt dolgaimat átpakolni K-hoz. A mensit most jól bírtam, vettem ugyan egy kiló sárgarépát, hogy majd azt ropogtatom, ha rám jön az ehetnék, de egy szálat sem ettem. Szerdán jött anyu segíteni, ingáztunk az albérlet 3. emelete és K. 3. emelete között, közben dobozoltuk a maradékot az albérletben, hogy másnap legyen mivel lépcsőzni. :) Szerdán, csütörtökön és pénteken a napjaink a dobozokkal való lépcsőzésről szóltak. Vettünk egy szekrényt is, akciósan, annak az elemeit is felcipeltük és pénteken, négy óra alatt sikerült is összeszerelnünk. Még pénteken K-nál mindent ki- és elpakoltunk, az egyelőre fölösleges holmit bedobozoltuk, zsákoltuk és szombaton bepakoltuk az autóba (épphogy befért a kis kocsimba) és elvittük -anyuval együtt- Hőgyészre, ott van hely a padláson és biztonságban is van. A hétvégét anyuéknál töltöttük. Ez a két nap leginkább a semmittevésről szólt, annyira fáradtak voltunk mindhárman, hogy azt elmondani nem tudom. A kaját egész héten tartottam.
A március 24-i héten (ezen a héten) már az én kis Koalámnál lakom. A napok -mint egész hónapban és előtte is- dobozolással kezdődnek: a tervezett napi kaját reggel el(ő)készítem, azonnal magamhoz vehetőre darabolom, szeletelem, csomagolom, mert ez a hét is arról szólt, hogy pakoltunk, zsákoltunk, válogattunk, helyet kerestünk a dolgoknak, áttettük, felvittük, levittük, boltba szaladgáltunk, mert ide kell még egy akasztó, oda kell még egy tipli, a páraelszívóban ki kell cserélni az aktív szenes szűrőt... Hogy a kaját tartsam, nem volt más választásom most sem, mint a megírt lista alapján bevásárolni, és minden reggel dobozolni.
Dobozoltam hát.
Ettem tízórait zacskóból.
Ebédet gyorsan felmelegítve dobozból.
Becsomagolt szendvicset uzsonnára.
Úton, autóban.
Új reggel, új dobozolás...
Annyi lazítást engedtünk meg magunknak a héten, hogy szerdán délután -úgyis dolgunk volt Pécsett- beültünk egy mozira. Nem esti műsorra, mert nem bírtunk volna addig ébren maradni, egy délutáni ötös Amerikai botrányra.
(Pécs, mozi után.)
K. tüneményes, szeretetteljes hozzáállásának, fantasztikus szervezőkészségének, anyu hihetetlen munkabírásának köszönhetően mára a lakásból élhető, rendezett otthon lett.
Sok dolognak még nincs végleges helye, de minden szekrényben, polcon van. Mivel hétfőn utazom vissza Ausztriába, még az osztrák cuccaim imitt-amott csak úgy elöl vannak, tegnap már becsomagoltam a ruha és egyéb dolgokat, a kaját kell még hozzátenni. Közben hétvégén vendégeink lesznek, így a hétfői albérleti kulcsátadást is anyu és K. intézi majd.
Tegnap este előkerült a mérlegem is. Utoljára múlt hét kedden láttam és mértem magam. Nem voltam kétségbeesve, amikor ma reggel előszedtem. Hiszen igaz, hogy konkrét edzés utoljára több mint egy hete volt, egyetlen egy, és előtte is szinte semmi ebben a hónapban, de a kaját tartottam, és mozgás azért volt rendesen. Szóval ráálltam: pontosan ugyanannyit mutatott, mint az utolsó méréskor.
Csupán arra szerettem volna rávilágítani ezzel a sztorival, hogy extrém élethelyzetben is érdemes megtenni azt, amire lehetőség van; hogy nem kifogásokat kell keresni, hanem a szemünket mindig a célon tartva menni előre. Csak egy picurka odafigyeléssel, például az étkezés megtervezésével, a reggeli, egész napra való dobozolással, az étrendtartással elérhetjük, hogy ha nem is lépünk egyet előre, de legalább ne lépjünk kettőt hátra.
Ha februárban elhagyom magam, mert majdnem két hétig beteg voltam, ha össze-vissza eszek, mert jaj, hát költözés van, ha lenyomok én is 1-2 sütit a mozi előtt K-val, mert hát mennyit dolgoztam és megérdemlem, két kilóval (azaz két kilónyi zsírral) biztosan gazdagabb lennék. Márpedig én (mint azt az első kép is mutatja) három hónap múlva hálás leszek magamnak ezért a hónapért!
A mai elemózsia előkészítve, végre mehet az edzés, aztán indulhat a nap!