Irto nagy slamasztika, ami itt van. Csakhogy nem azert jottem ide, hogy elfussak, ha problema adodik.
Szinte pontosan egy eve voltam Becsben dolgozni. Nagyon gaz volt, egy het utan hazamentem. Mielott idejottem, megfogadtam, hogy ezt vegigcsinalom. Hogy nem menekulok el, tortenjen barmi. Csodasan nyugodt egy het volt itt az elso. Aztan megjelent I. "baratja". Arrogans, onimado, durvan alkoholista, hangos, eroszakos /.../. I. pedig durvan tarsfuggo, eszre se veszi, mi az a f.o.s, amiben dagonyazik.
Tegnap magam alatt voltam a helyzet miatt. Egesz ejjel ment a pialas es az egyre durvabb randalirozas, egy szemet nem aludtunk I-del. Reggel ketsegbe voltam esve es egyetlen dolog jart a fejemben: innen el kell menni. Ittam egy pohar hideg vizet es valahogy sikerult lehutenem a gondolataimat is. "Nekem ehhez semmi kozom." "Nem adtam taviranyitot senki kezebe, hogy a maga kedvere kapcsolgassa es iranyitsa a hangulatomat." "Ez az egesz tolem fuggetlen, kulso korulmeny." "Ne a problemat feszegesd, keresd a megoldasokat!" "Igenis vannak lehetosegek, gondolkodj! Gyerunk, gondolkodj!" Sorjaztak a gondolataim es tudtam, hogy ha nem hagyom magam a kulso akadalyok miatt negativ orvenybe kerulni, akkor fuggetleniteni tudom magam tole, le tudom kuzdeni a nehezsegeket.
Faraszto nap volt, mert I-et is kirangattam a sirankozasbol es ravettem: keressunk kozosen megoldast. A pasi egesz nap ivott es tombolt. Miutan lehulyezett, arschlochnak nevezett es ram fogta a nagy kest, megmondtam neki, hogy nincs tobb dobasa: a kovetkezonel hivom a rendorseget. Jart az agyam. Es jottek is az otletek. Aztan nem komplikaltam a dolgokat, hanem cselekedtem. Orakon at kerestem, mig vegul talaltam egy lakatot kulccsal es bezartam a boros pincet. A hazban talalhato minden alkoholt kiontottem. A pasi annyira pofatlan, hogy ezek utan lement a kriptaba es kibontotta azt a bort, amit I. a halott ferje urnaja melle tett oda az uranak... De ennyitol nem lesz matt reszeg.
Azt is eldontottem, hogy ma nem az I. szobaja melletti kis haloszobaban alszom, hanem kikoltozom a sajat kis lakreszembe. Az ajtot ott be tudom zarni es talan kicsit a zajokat is kiszurni igy, ha megint dajdaj lenne ejjel. Ha I- nek kell valami, csongethet, amig nincs nagy vesz az egeszsegevel, nem megyek at. A pasival egyaltalan nem foglalkozom. Nem fozok, nem mosok, nem takaritok ra. Ra se nezek. Elengedem a fulem mellett, barmit mond. Nem erdekel, I-del mit csinal. Nem az en dolgom. Megcsinalom a szerzodesben foglalt feladataimat, de semmi tobbet. A csaladi drama mar nem hataskorom.
Nem akartam elfolytani a szorongasomat, nem akartam elkerulni a kellemetlen helyzettel jaro felelmeket. Hagytam oket elojonni, de hatart szabtam az egesznek, egy pontnal nem engedtem tovabb aramlani, hanem tudtam: ennyi eleg volt, szep napunk van es en meg fogom talani igy is benne azt, ami oromet szerez. Ma is kivettem a szabadidot, csodasat setaltam, fotoztam, felfedeztem egy ujabb utcat kis parkkal, egy nagyon zold es nagyon budos toval, mosolyogtam az emberekre. Egyszeruen orultem a szabadidomnek, a jo idonek, elveztem a setat, a szep keso nyari fenyeket... Es mar meg is van ket kovetkezo futas-gyaloglas cel.
Ja, es tul vagyok az itteni felidon.
Szoval mehet itt a Dallas tomoritve, elesben, nem az en ugyem. Csinalom, amiert ide jottem, aztan hazamegyek a fizetesemmel. I-nek itt marad a drama, nekem marad/na a rama, ha ennek olyat. 😉
