Nem bírok ilyenkor bent lenni. Amikor november közepén is 23 fok van, a nap csak úgy ragyog, álomszépek az ősz meleg színei, tiszta az égbolt és a levegő. Egy házimunka sem lehet annyira fontos, mint egy-két óra a szabadban, a természetben, a fényben, a levegőn.
Amikor Mohácsra kerültem, G. állandóan a Dunáról áradozott. Úgy beszélt róla, mint a világ legszebb nőjéről, úgy áradozott róla, ahogy Petőfi az Alföldről, ahogy Kossuth a Duna-menti Köztársaságról. Nem értettem. Most már én is értem. És imádom.
Már tegnap, a dunai csodás sétámon elhatároztam, hogy amíg ilyen gyönyörű idő van, el kellene menni kompozni. A másik érv emellett az volt, hogy mivel átépítik a kikötőt, a komp most a Sokac-révből jár, azaz kétszer olyan hosszú az út. Hajózni jó, a Duna csodaszép, sétálni a túlparton is lehet.
Induláskor még fent volt a nap, de már készülődött a pizsamaosztásra.
A színek, a tiszta kontúrok lenyűgözőek voltak.
Séta a töltésen...
... majd a strandnál ...
... és tovább a Dunával párhuzamos túraútvonalon.
Közben a nap aludni tért.
Mohács este, a túlpartról is mesés.
És a kompról is, így még sosem láttam.
Sokszor nem kell egy kis szépségért kiszaladni a világból. Sok csoda ott van az orrunk előtt.
Ezt a panorámaképet a Google kreálta nekem :)
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
