Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2024. május 31., péntek
Péntek
2024. május 30., csütörtök
Csütörtök
2024. május 29., szerda
Szerda
A sok ölelés mellett ezeket is kaptam:
2024. május 28., kedd
Mami 🖤
2024. május 27., hétfő
Hétfő
Azt mondják, én választottam magamnak a szüleimet. Negyvennyolc éves koromig ez az "elmélet" számomra lehetetlennek tűnt. Ma már kezdem azt hinni: van benne valami.
Azt mondják, az ember maga választja a sorsát, a szenvedését. Eddig nem hittem, de valami kezd derengeni.
Azt mondják, minden történés az életünkben tanítás. Anyu haláláig (és még kicsivel utána) azt mondtam: képtelenség.
Lehet, hogy anyut azért választottam, hogy tanítson. Lehet, hogy ő azért választotta a korai halálát és hogy végigkísérjem az úton, hogy tanítson. Ez viszont már az utolsó hónapjában nagyon valószínűnek látszott. Hiszen többet tanultam magamról, másokról, ez életről abban az egy-két hónapban, amíg anyut ápoltam, mint előtte 49 év alatt.
Anyu elment, és most mami készül. "Fura" mód roppant hasonlóan, mint anyu. Felfogható ez is egyfajta tanításnak. De ha nem is gondolok bele ennyire: már máshogy viszonyulok mami agonizálásához. Még mindig nem csinálom jól, de legalább tudatosan vagyok képes jelen lenni a folyamatban. Tudom, hogy mennyit tehetek érte, azt meg is teszem, de azt is tudom: a többi már nem rám tartozik.
Ma felhívtam az otthont, beszéltem az osztályos nővérrel és a szociális segítővel is. Megkértem Sz-t, hogy mami megkaphassa a betegek kenetét és az utolsó kenetet. Mert mami hívő, (a Rómából kapott rózsafüzér és az imakönyve az otthonban is nála van az éjjeli szekrénye fiókjában), és tudom, hogy ha "ép elméjű" lenne, ezt szeretné.
Mami az utolsó nagy kapocs a családunkban. A magyar rokonok felé is, német honba került rokonaink felé is. 94 és fél éves. Őt nem betegség, hanem az öregség viszi majd el. Biztosan van tanulni valóm a haldoklásából, biztosan van mit tanulnom abból, hogy két nagy szerettem ennyire hasonlóan haldoklik.
Hospice Zs. mondta anyu utolsó napjaiban, hogy a lélekkel sokkal többet kellene foglalkoznunk még éltünkben. Egyre tisztábban látom, hogy ez így lehet.
Van egy "terv" a fejemben arról, amit "racionalizálnom" kell. Pl. csökkenteni kell a dolgaim/tárgyaim számát, kidobni, ami lejárt, elhasználódott (...). De úgy érzem, hiába oldom meg a materiális dolgaimat: amíg a lelkem nincs rendben, totál mindegy, mit kezdek a megfoghatóval.
Huh, bizony: anyu halálával és azóta rendes metamorfózison megyek keresztül. Irtózatos energiákat felhasználva.
A "hétköznapi" életben látszólag jól boldogulok. Látszólag. Óraási a szakadék az irántam támasztott elvárások, kötelességek és önMAGam, önVALÓm között. Mintha két univerzum között ingáznék.
Sok dolgot szeretnék még írni: egyszerűen nincs rá energiám. És kénytelen vagyok aludni, holnap kezdődik a "munkabeli jövőm" "előre-vetítése", -enyhén szólva- roppant hosszú lesz a munkanap. (Persze tudatosan tudom, hogy nem biztos, hogy eben részt kellene vennem, no de majd írok erről később).
2024. május 26., vasárnap
Vasárnap-anyu és mami
2024. május 25., szombat
Szombat- levelek
Szia Anyu!
Amióta elmentél és eltemettünk, lassan öt hónap eltelt. Garázsvásároztam a lakásodban. Rengeteg időbe telt, de sokan, nagyon sokan jöttek és találtak nálad kincseket fillérekért. Ma Tozzi is lejött, L-val és M-val jó pár fuvarral átvittük a maradék dolgaidat Cs-hoz, aki tovább értékesíti. Már csak néhány bútor maradt, aztán üres a lakásod. Beszéltünk az eladásról. Tuti, hogy mondod a magadét ott, ahol vagy, mert hogy mivel két éve a miénk, nem öt vagy több, ezért milliókat (!!) kell az eladás után adóként befizetni. (Magyarország, én komolyan így szeretlek...) Jó kis leckét adtál, ezt megoldani.
Furcsa volt, hogy nemrég a ruháidat is hordtam fel a kocsiból zsákokban, ma pedig ugyanez történt, csak "visszafelé". Érzelmileg is ellentétes előjellel. Akkor örömmel, tele reménnyel, ma... Ma nem lehetett erre gondolni. Nem engedtem meg magamnak, hogy belegondoljak az egészbe, mert munka volt, minden leszervezve, csinálni kellett.
Az időjárás is más volt, mint a költözéskor. Akkor csisszre kibírta az eső, akkor kezdett csöpögni, amikor mindent felhordtunk. Ma reggel volt kicsit borult, aztán egész nap verőfényes napsütés.
Tudom, hogy büszke vagy ránk, amiért nem kerültek a szemétbe a dolgaik. És tudom, hogy nagyon örülsz annak, hogy a lányaid és a párjaik ilyen klasszul összedolgoztak, aztán együtt ebédeltek és még kávézni-beszélgetni is beültek együtt.
Amikor átmentél a szivárvány-hídon és a húgommal megbeszéltük, hogy eladjuk a lakást, minden négyzetcentiméterhez ragaszkodtam. Bármit elvittek, az öröm mellett fájt is. Hiszen mindenben ott voltál, mindenhez fűződött egy sztori, egy emlék. Most, hogy szinte teljesen üresen áll, úgy érzem, ez csak egy -modern, szép- lakás. Az elkerült dolgokkal pedig szétszórtunk téged: a kedvességedet, a gondoskodásodat, a precízségedet, a szeretetedet.
Miután mindennel végeztünk, hazajöttem, beájultam és fél 5-ig aludtam...
Remélem, ott, ahol vagy, már csak örömöd van, nincs fájdalom és fáradtság, és már csak nevetsz azon, milyen megerőltető volt a földi léted.
Rám még holnap is kemény nap vár, így megyek aludni.
Soha el nem múló szeretettel ölellek.
Timi
.......
Tozzika!
Ha csak rövid időre is, ha fura célból is (hiszen kipakoltuk anyu lakását), jó volt együtt lenni. Figyelted, hogy amióta anyu elment, sokkal többször találkozunk, mint előtte? Ahogy anyu a búcsúzásakor fogta egyszerre a kezünket, mintha még erősebb köteléket vont volna körénk.
Köszönöm, hogy ilyen szépen összecsomagoltál mindent, és nekünk csak hordanunk kellett a zsákokat-dobozokat. Örülök, hogy találtál-találtunk még kincseket, amiket hazahoz(t)unk.
Emlékszel, anyu hányszor mondta, hogy milyen egyedül van itt. Most aztán tényleg rengeteg ember, új ismerős megfordul(t) nála, tutira nagyon örül onnan fentről. Hidd el, nem aggódik a pénzen, mert ő már tudja, hogy nem ezen múlik a földi boldogság. Boldog a sok látogatótól, a sok jó energiától, hogy örömet szerezhetett a dolgaival másoknak. Hiszen alapban mindig jó szándékú, jótékony, segítőkész ember volt.
Jó volt együtt enni, kávézni, beszélgetni. És szerintem ma is sok mindent tanulhattunk egymásról, magunkról, sőt másokról is.
Ölel Nővid: T.
.......
M,
köszönöm a mai rengeteg segítséget. Hogy végül mégis jöttél és együtt ebédeltünk. A kávézós beszélgetést is.
Este fogtad magad, pikk-pakk szortíroztad a ruháidat. Fogtál egy zsákot és belepakoltad mindazt, ami nem jó és a mit nem hordasz. Gondolkodás nélkül. Kábé a felét. És még így is maradt. Nagyon felnézek rád, hogy erről így gondolkodsz. Hogy nem társítasz a tárgyak óriási részéhez érzelmet. Ma (is) tanultam tőled és ezt (is) nagyon köszönöm.
Tsch.
2024. május 23., csütörtök
Csütörtök
Anyu, 4 hónapja és 17 napja állt meg a szíved. (Ezt nem volt egyszerű kiszámolni... És nem is biztos, hogy stimmel...) És ezzel együtt kicsit az enyém is. Anyu, a haláloddal minden megváltozott. Kegyetlenül nehezen viselem. Mivel dolgoznom kell, tartom magam nagyon. Mivel szeretném, ha a dolgaid nem kerülnének szemétbe, garázsvásározom a lakásodban, nagyon nem könnyű.
Nagyon sokat sírok napok óta esténként.
Mami majdnem egy hete nincs jól. Nagyon nem. Mintha téged látnálak az utolsó pár napodon.
Jesszus, napok óta minden este bőgök... Millió zsepit fújok tele...
Most is...
Aludnom kell. Holnap munkanap...
2024. május 22., szerda
(Sóhaj)
Mintha anyu a halálával vízkeresztkor elindított volna egy változás-lavinát az életemben. Minden (MINDEN) változik, a munkahelyen, a dolgaimban (...). Persze mindent felülír az, hogy anyu elment.
M. nagyon jól tolerálja az anyu elveszése miatti állapotomat. Van, aki kimondja, hogy amit csinálok, az kevés. És ezzel semmi baj nincs. Amit szinte senki nem lát/tud az az, hogy ez a négy hónap alatt nem pihentem, nincs időm magamra (...), hogy ami kintről látszik, annak köze sincs a belső valóságomhoz. Hogy amit nyújtani tudok, abban minden lelki és fizikai erőm benne van. Néha magamon is csodálkozom, hogy egyáltalán ennyire is bírom például a munkahelyen, vagy amikor anyu lakásában garázsvásározok. Nem gyártok kifogásokat, de én érzem, hogyan vagyok, és ahhoz képest -szerény, saját véleményem szerint- elboldogulok a kötelességeimmel. (Mindeközben tudom, hogy mindenkinek megvan a maga probléma-hegye, de akinek még él az anyukája, az elképzelni sem tudja, min megyek keresztül, így megértem mindenki irányomba mutatott elvárásait.)
Nagy változások vannak/lesznek az életemben, de még mindig mindegyik eltörpül amellett, hogy anyu nincs és nem is lesz.
Mamikám nagyon nincs jól.
Eladom az autómat.
Óriási munkahelyi változás lesz.
Eladjuk anyu lakását.
Újabb foghúzásra kell mennem, valószínű, hogy nem az utolsóra.
Augusztusra van időpontom az alvásklinikai vizsgálatra.
(...)
Nehéz bírni energiával.
Nehéz lelkileg és fizikailag.
Anyu nagyon hiányzik.
2024. május 20., hétfő
Pünkösd hétfő
Este van. Pakolás itthon, garázsvásár anyu lakásában...
Nem tudok írni.
Borzalmasan fáradt vagyok.
2024. május 19., vasárnap
Pünkösd vasárnap délután
Pünkösd vasárnap délelőtt
2024. május 18., szombat
Szombat
Maminál
Két hete voltam maminál. Múlt héten Somogyvámos után is hozzá tartottunk, amikor Dombóváron defektet kaptunk.
Nagyon sovány. Nagyon erőtlen. Nagyon gyenge. Alig lát, szinte nem hall.
Nem volt éhes, de bepuszilta a jó nagy adag barackbefőttet most is. Azt mondta, nagyon régen evett ilyen finomat. Ezt is ő tette el anno anyuval még Hőgyészen.
Neki már nincs jövő, régóta nincs jelen, a múltból is inkább a nagyon régi dolgok egy kis foszlányának a szövedéke él a fejében.
Nem tudta, hogy én én vagyok, csak érezni lehetett, hogy tudja: valaki, akit jól ismer.
P. mami ágyán anyu egyik plédje, amit adományként hoztam az otthonba. Jó volt látni, hogy használják. És így kicsit anyu is ott van mamival.
Anyut egyébként nem kérdezte, de amikor odaértünk és adtam neki puszit, egyből fordította a fejét a másik oldalra, ugyanúgy, mint amikor még anyuval jártunk hozzá.
Menni készül. Azt mondta, nem tudja, miért van még itt. "Tegnap voltam 100 éves, de nem mondtam senkinek." "Lehet, hogy megmaradok magnak."
2024. május 17., péntek
Nem egyszerű...
Nem egyszerű ám erről írni sem. Anyuról. Arról, hogy meghalt és hogy emiatt hogy érzem magam. Ez egy akkora, de akkora űr, hogy nem tudom szavakba önteni.
Ma este a teraszon voltam és tisztán éreztem, hogy hozzám beszél. Hallottam a gondolatait a sajátjaimként. Nyugodt volt. Azt mondta, hagyjam a szenvedést, lépjek egy nagyot, éljek. Hogy igazat mondott, mielőtt meghalt ("Szeretlek titeket, örökké, örökké, örökké!"). Hogy ez mindig így volt és mindig is így lesz. Legyek bátor. Menjek bele a félelmeimbe. Ne aggódjak, minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Figyeljek és vigyázzak magamra. Nézzek távolabb. Túl szűk valóságot látok.
...
2024. május 16., csütörtök
Manapság
2024. május 13., hétfő
Vasárnap este (és hétfő este)
Igazán intenzív, kalandos, testet-lelket formáló hétvége után ülök épp a gép előtt.
Somogyvámoson bevettem az utolsó antibiotikumot. A kihúzott fogam helye meseszépen gyógyul, az állkapcsomon egyetlen, minimális duzzanat. Fájdalom jelentkezik még, ráfeküdni nem tudok, de második napja nem élek fájdalomcsillapítóval.
A Krisna-völgybe évtizedek óta készültem. Akkoriban még kicsi volt, szerintem inkább fesztivál jellegű (legalábbis így emlékszem). Nem néztem meg előtte a neten, nem voltak elvárásaim, csak annyit tudtam: szeretnék eljutni oda, csak egy napra. A múltkori tari Buddha Park látogatásunk óta M. kérdezte, van-e közelebb hasonló hely, mert nagyon tetszett neki (is). Mondtam neki Somogyvámost, ő pedig utánanézett és így töltöttünk ott egy hétvégét.
Engem leginkább az egyszerűség fogott meg, a természettel történő egyszerre lélegzés, a színek, a légies könnyedség, a feltétlen hit, a mosoly, a nevetés. Az élettel teliség. Amit az ételekben is egyértelműen érezni lehetett. Mindent maguk termelnek, természetesen, vegyszermentesen. A zöldségeknek olyan íze volt, mint régen azoknak, amiket a saját kertünkből szedtünk. Annyira laktató ételeket ettünk, amilyeneket már régen nem. Az a buci a reggelinél annyira tömör volt, hogy nem kellett belőle 3-4, mint a teszkós zsemléből, az egy is bőven elég volt. Jó példa erre a mai reggelim, ami kitartott délutánig (ugye a defekt kaland miatt kimaradt a mai ebéd. És itt szeretném megjegyezni, hogy amíg más szállodákban a mindenféle tiltó tábla mellé azt is kiírják, hogy az étteremből nem vihető ki semmi, M. megkérdezte, elhozhat-e egy almát, azt mondták: persze, természetesen (!).). Igen: délután 3-kor kordult meg a gyomrom. A húsmentesség nem okozott gondot. Sosem rajongtam a húsért, most is inkább füstölt szalámit, sonkát eszem szívesebben, de ha nincs, az sem baj.
A szállásunk is egyszerű volt, de nagyszerű.
Volt egy megtekinthető festménygaléria is a főépületben, hát csodaságokat láttam. Sőt kedvet kaptam ahhoz, hogy kipróbáljam a festést. (Vicces, mert amúgy rajzolni sem tudok, mégis kipróbálnám.)
Olaszországban indiai szakács volt a kollégám, ő készített eredeti indiai ételeket, azóta sem felejtettem el az ízüket, sőt sokszor készítettem én is indiait. Itt megelevenedtek ezek az ízek. M. is kedveli. Azt mondta, holnap készít egy dahlt (indiai leves).
A defekt után meg kellett állnunk benzinkúton guminyomást ellenőrizni. Akkor láttam a sok fehér és citromsárga növény között egyetlen narancssárgát. Sokkal szebb volt mint a fotón.
2024. május 12., vasárnap
Hazaút- kalandosan
Ember tervez...
Hazafelé tartottunk. A mi tervünk az volt, hogy elmegyünk a tamási temetőbe, aztán keresztanyumhoz Hőgyészre, majd Gyönkre mamihoz, onnan haza. Dombóváron aztán:
2024. május 11., szombat
Bakancslista-pipálós hétvége/2.