Szombat- levelek

Szia Anyu!

Amióta elmentél és eltemettünk, lassan öt hónap eltelt. Garázsvásároztam a lakásodban. Rengeteg időbe telt, de sokan, nagyon sokan jöttek és találtak nálad kincseket fillérekért. Ma Tozzi is lejött, L-val és M-val jó pár fuvarral átvittük a maradék dolgaidat Cs-hoz, aki tovább értékesíti. Már csak néhány bútor maradt, aztán üres a lakásod. Beszéltünk az eladásról. Tuti, hogy mondod a magadét ott, ahol vagy, mert hogy mivel két éve a miénk, nem öt vagy több, ezért milliókat (!!) kell az eladás után adóként befizetni. (Magyarország, én komolyan így szeretlek...) Jó kis leckét adtál, ezt megoldani.

Furcsa volt, hogy nemrég a ruháidat is hordtam fel a kocsiból zsákokban, ma pedig ugyanez történt, csak "visszafelé". Érzelmileg is ellentétes előjellel. Akkor örömmel, tele reménnyel, ma... Ma nem lehetett erre gondolni. Nem engedtem meg magamnak, hogy belegondoljak az egészbe, mert munka volt, minden leszervezve, csinálni kellett. 

Az időjárás is más volt, mint a költözéskor. Akkor csisszre kibírta az eső, akkor kezdett csöpögni, amikor mindent felhordtunk. Ma reggel volt kicsit borult, aztán egész nap verőfényes napsütés. 

Tudom, hogy büszke vagy ránk, amiért nem kerültek a szemétbe a dolgaik. És tudom, hogy nagyon örülsz annak, hogy a lányaid és a párjaik ilyen klasszul összedolgoztak, aztán együtt ebédeltek és még kávézni-beszélgetni is beültek együtt.

Amikor átmentél a szivárvány-hídon és a húgommal megbeszéltük, hogy eladjuk a lakást, minden négyzetcentiméterhez ragaszkodtam. Bármit elvittek, az öröm mellett fájt is. Hiszen mindenben ott voltál, mindenhez fűződött egy sztori, egy emlék. Most, hogy szinte teljesen üresen áll, úgy érzem, ez csak egy -modern, szép- lakás. Az elkerült dolgokkal pedig szétszórtunk téged: a kedvességedet, a gondoskodásodat, a precízségedet, a szeretetedet. 

Miután mindennel végeztünk, hazajöttem, beájultam és fél 5-ig aludtam...

Remélem, ott, ahol vagy, már csak örömöd van, nincs fájdalom és fáradtság, és már csak nevetsz azon, milyen megerőltető volt a földi léted.

Rám még holnap is kemény nap vár, így megyek aludni.

Soha el nem múló szeretettel ölellek.

Timi

.......

Tozzika!

Ha csak rövid időre is, ha fura célból is (hiszen kipakoltuk anyu lakását), jó volt együtt lenni. Figyelted, hogy amióta anyu elment, sokkal többször találkozunk, mint előtte? Ahogy anyu a búcsúzásakor fogta egyszerre a kezünket, mintha még erősebb köteléket vont volna körénk.

Köszönöm, hogy ilyen szépen összecsomagoltál mindent, és nekünk csak hordanunk kellett a zsákokat-dobozokat. Örülök, hogy találtál-találtunk még kincseket, amiket hazahoz(t)unk. 

Emlékszel, anyu hányszor mondta, hogy milyen egyedül van itt. Most aztán tényleg rengeteg ember, új ismerős megfordul(t) nála, tutira nagyon örül onnan fentről. Hidd el, nem aggódik a pénzen, mert ő már tudja, hogy nem ezen múlik a földi boldogság. Boldog a sok látogatótól, a sok jó energiától, hogy örömet szerezhetett a dolgaival másoknak. Hiszen alapban mindig jó szándékú, jótékony, segítőkész ember volt.

Jó volt együtt enni, kávézni, beszélgetni. És szerintem ma is sok mindent tanulhattunk egymásról, magunkról, sőt másokról is.

Ölel Nővid: T.

.......

M,

köszönöm a mai rengeteg segítséget. Hogy végül mégis jöttél és együtt ebédeltünk. A kávézós beszélgetést is.

Este fogtad magad, pikk-pakk szortíroztad a ruháidat. Fogtál egy zsákot és belepakoltad mindazt, ami nem jó és a mit nem hordasz. Gondolkodás nélkül. Kábé a felét. És még így is maradt. Nagyon felnézek rád, hogy erről így gondolkodsz. Hogy nem társítasz a tárgyak óriási részéhez érzelmet. Ma (is) tanultam tőled és ezt (is) nagyon köszönöm.

Tsch.