Érdekes napjaim vannak. Tegnap este borzasztó sokat sírtam anyu hiánya miatt. És roppant későn (konkrétan ma) mentem aludni. Ez úgy heti egyszer van így. Persze másnap (vagyis aznap) roppant kemény a nap.
Sok jó dolog is történik, emellett persze sok rossz. Mivel főleg a munkahelyemen vagyok, leginkább arra értem. Amit régóta gyakorlok, kezd működni: nem szállok el a pozitív visszajelzésektől, emellett nem hagyom, hogy a szívemig hatoljanak a rosszak. Ami nehéz: a jelenben lenni. Bár tanórákon nem kalandozom el a múltba, akkor ott tudok lenni a mostban, csak napi (órai) szinten megkérdőjelezem, hogy van-e ott keresnivalóm, teljesen úgy érzem: nem tudok tanítani. Most aki nagyon nagy híve a rendszernek, ne olvasson tovább. Úgy érzem (miközben felnézek azokra a kevesekre, akik igazán értenek a tanításhoz), hogy ha már ebben a rendszerben kell a gyerekekkel lenni, akkor nem "tanítani" kell őket, hanem velük lenni, mellettük, és a lehetőségei(n)khez mérten fejleszteni őket.
Nem tudok tovább írni, késő van, holnap megint reggel 7-től ügyelek, azaz korán kell kelni, de a mai elsős cuki ajit itt hagyom:
