..................................................................................................................................................
"Nem szeretheted magad, ha gyűlölöd a rajtad átfolyó érzelmeket - legyen szó haragról, utálatról, félelemről vagy kétségbeesésről. Az önszeretet első jele, ha tiszteled önmagad és az érzelmeidet annyira, hogy átengeded őket magadon. Ekkor képes leszel dolgozni az érzelmi energiával és az azokat tápláló hiedelemrendszerekkel. Ameddig azonban irtózol az érzelmeid széles skálájától, addig esélyed sincs arra, hogy meglásd a mögöttük álló hiedelmeid struktúráját, amelyek végső soron valóságodat alakítják." Seth /Jane Roberts/
..................................................................................................................................................
Nem olyan régen rettenetesen szomorú voltam, megbántott, sebzett vadként csak sírtam, nyüszítettem, szenvedtem. Majd az érzelmeim elértek egy "nihil" állapotba: se jó nem volt, se rossz, se szomorú nem voltam, se vidám, csak úgy voltam. Nekem ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább és segítséget kértem, hogy kimozdulhassak ebből az állapotból. Ekkor fordultam pszichológushoz. A harmadik beszélgetésünkkor már arról tudtam beszámolni a doktornőnek, hogy változott a helyzet: negatív irányba. Nem a legelső, halálosan szenvedő, hanem egy kusza-ijedt-sírdogáló állapot jött. Azóta minden egyes megbeszélésünk után nő a kuszaság, az ijedtség, a bizonytalanság. Ezen a héten pedig emellé egy tűz és jég, fent és lent jelenség társult: az egyik pillanatban viccelődöm és hahotázok, a másikban csak hallgatok és semmi mást nem kívánok, csak egyedül lenni. Félek attól, hogy ha valaki belelátna a fejembe és a lelkembe, kényszerzubbonyt húzna rám, már ott is állna a fehér furgon és azonnal elszállítanának valami távoli, titkos helyre, ahol nem jelentek (lelki) veszélyt önmagamra. Ijesztőek ezek a hangulatváltások, legalábbis nekem rémisztőek. Igyekszem nem erre gondolni, mégis az jár a fejemben: ez normális? Szabad nekem nevetnem? Szabad aztán magamba révednem? Tudom, hogy szabad, mégis megijeszt, amikor így "hallom magam belülről"...
Igyekszem "lazának" lenni, nem túlgörcsölni mindent, elhinni, ha jó történik, megélni, ha rossz. Gyakorolnom kell, hogy a döntéseimet az határozza meg, ami nekem jó. De ez nagyon nehéz. Negyven évig nem nagyon foglalkoztam ezzel, és most hirtelen magamat kell előtérbe helyeznem. De azzal, ha elfogadok valamit, ami jónak tűnik a saját szempontomból, lelkiismeret-furdalásom lesz: nem vagyok önző, ha ezt elfogadom?, nem csak az ego mondatja velem, hogy ez nekem jó? Igen: túl sok a kérdésem, gyakorlatilag az ébren töltött idő teljes egészében jár az agyam, tülekednek a kérdések, és nem tudom eldönteni, melyik hülyeség, melyik nem, melyikre kell megtalálnom a választ és melyikre nincs válasz.
A dokinő hihetetlen. Nagyon rövid idő alatt nagyon sok dologról tudunk beszélni, és ő fantasztikus lényeglátással megtalálja a gócpontokat, majd kiválaszt egyet és a hátralevő időben ezt bogozzuk és ennek megoldásához ajánl konkrét, gyakorlati módszert. Őszintén megmondom: annyira határozott, annyira a vesémbe lát, olyan mértékben meglátja a kusza gondolataimban azt, ami lényeges, mintha valami lézeres pontosságú lélek- és gondolatmegfigyelő rendszere lenne. És sokszor úgy érzem, ha napi szinten mellettem lenne, mintegy árnyékként követne, sokszor fejbe kólintana. Érzem, hogy valamilyen szinten haladok, inkább úgy mondanám, hogy változok. Csak ez ijesztő, rémisztő, idegen, új, félelmetes. Ugyanúgy, mint az, hogy hirtelen mennyi segítség, jóság, figyelmesség, "véletlen", pozitívum érkezik "kívülről".
(Sokan kérdezi(te)k, miért akarok most egyedül lenni, miért nem keresek kapcsolatot. Azért, mert nem lenne fair. Magammal szemben sem, a másikkal sem. Azért, mert képtelen vagyok rá. Azért, mert magamat is nagyon nehéz elviselnem. Azért, mert magam sem tudom, ki vagyok, mit akarok, mi a jó nekem. Mert először meg kell formáznom és meg kell ismernem önmagam, közben megszeretnem, hiszen hogyan tudnék bárkit szeretni, ha magamat sem megy? Számítógépes nyelvre lefordítva: kaptam egy Format C-t. És még csak egy-két programot sikerült elkezdenem feltelepíteni. És egyelőre nincs vírusirtóm sem, de fut az internet...)
A doktornő után a legnagyobb támaszom a húgom. Napi kapcsolatban vagyunk, és ismerjük egymást annyira, hogy ha csak egy szivárvány jelet is küldünk egymásnak, a másik pontosan ki tudja belőle olvasni az egész kérdést/választ. Az ő tanácsára horgoltam magamnak egy sapkát kint Knittelfeldben.
BG kijött értem Ausztriába egy hete. Teljesen más volt így a hazaút.
CsJ ellátott három étkezésnyi káposztás hússal.
BK két étkezésnyi, isteni csuka pörköltet küldött.
FSz és E csodás, szívet melengető üzenetet küldött a blog kapcsán.
BG ma egy csodaszép helyre hívott meg ebédelni.
A dokinő hihetetlen. Nagyon rövid idő alatt nagyon sok dologról tudunk beszélni, és ő fantasztikus lényeglátással megtalálja a gócpontokat, majd kiválaszt egyet és a hátralevő időben ezt bogozzuk és ennek megoldásához ajánl konkrét, gyakorlati módszert. Őszintén megmondom: annyira határozott, annyira a vesémbe lát, olyan mértékben meglátja a kusza gondolataimban azt, ami lényeges, mintha valami lézeres pontosságú lélek- és gondolatmegfigyelő rendszere lenne. És sokszor úgy érzem, ha napi szinten mellettem lenne, mintegy árnyékként követne, sokszor fejbe kólintana. Érzem, hogy valamilyen szinten haladok, inkább úgy mondanám, hogy változok. Csak ez ijesztő, rémisztő, idegen, új, félelmetes. Ugyanúgy, mint az, hogy hirtelen mennyi segítség, jóság, figyelmesség, "véletlen", pozitívum érkezik "kívülről".
(Sokan kérdezi(te)k, miért akarok most egyedül lenni, miért nem keresek kapcsolatot. Azért, mert nem lenne fair. Magammal szemben sem, a másikkal sem. Azért, mert képtelen vagyok rá. Azért, mert magamat is nagyon nehéz elviselnem. Azért, mert magam sem tudom, ki vagyok, mit akarok, mi a jó nekem. Mert először meg kell formáznom és meg kell ismernem önmagam, közben megszeretnem, hiszen hogyan tudnék bárkit szeretni, ha magamat sem megy? Számítógépes nyelvre lefordítva: kaptam egy Format C-t. És még csak egy-két programot sikerült elkezdenem feltelepíteni. És egyelőre nincs vírusirtóm sem, de fut az internet...)
A doktornő után a legnagyobb támaszom a húgom. Napi kapcsolatban vagyunk, és ismerjük egymást annyira, hogy ha csak egy szivárvány jelet is küldünk egymásnak, a másik pontosan ki tudja belőle olvasni az egész kérdést/választ. Az ő tanácsára horgoltam magamnak egy sapkát kint Knittelfeldben.
BG kijött értem Ausztriába egy hete. Teljesen más volt így a hazaút.
CsJ ellátott három étkezésnyi káposztás hússal.
BK két étkezésnyi, isteni csuka pörköltet küldött.
FSz és E csodás, szívet melengető üzenetet küldött a blog kapcsán.
BG ma egy csodaszép helyre hívott meg ebédelni.
Teljesen véletlenül összefutottam ma HM-val, így végre láttam őt is, meg a már majd' egy éves kislányát is, aki egy tökéletes, csodaszép bőrű, angyal kék szemű, fénylő szőke hajú, frenetikusan szép baba!
Anyu holnap tökéletes ketos ebéddel vár.
VG hétfőtől vendégül lát szerdáig egy álomszép wellness szállodában.
És amíg a környezetemben elég sokan betegek, én teljesen jól vagyok.
Mintha mind-mind egy ölelés lenne azzal a gondolattal, hogy "nem vagy egyedül", "itt vagyok", "segítek", "szeretlek". Hiszen egyik dolgot sem kértem, maximum vágytam rá, és "meghallották" úgy is, hogy ki sem mondtam.
R: sonkás rántotta, saláta tökmagolajjal, tea.
E: Az étteremben rengeteg étel közül lehetett választani (svéd asztalos rendszerű).
Voltak levesek, saláták, négy féle húsétel, sajtos tészta, krokett, valami bundás bogyó, párolt zöldség, sült krumpli, brokkolis-spenótos fogas, főtt barna rizs; desszertnek sütemények (egy laktózmentes is), gyümölcsök.
Először feszengtem, mert nagyon nem vagyok hozzászokva az ilyen szép, elegáns helyekhez, de aztán megpróbáltam a jelenben lenni, no meg láttam, hogy a többi vendég öltözéke sem puccba vágott és nem harapott ketté senki (sőt a személyzet nagyon kedves volt), így igyekeztem lazítani.
Amit ettem:
... húsleves daragaluskával (a galuskát nem ettem meg) ...
... pármai csirkemell, párolt zöldség, laska gombás marha sült, sonkás tarja sült. Vettem pár szem sült krumplit is a tányérra, de nem volt jó, így ott is maradt. A salátás pultban sejtettem, hogy amin "lé" van, az cukros, így leszedtem a díszítést, az natur volt. A répáról ránézésre úgy láttam, hogy natur, de cukros volt, így az is ott maradt ...
... A desszert mind hagyományos volt (szilvás palacsinta fahéjas vaníliás öntettel, sütik, gyümölcsök), így én egy szelet fogas filét választottam.
Minden nagyon finom volt, a kiszolgálás első osztályú, ráadásul -bár ajándék fogasnak nem nézzük ugye az úszóhólyagját- az ára egyáltalán nem valóságtól és pénztárcától elrugaszkodott. Annyit ettem, ami a képeken látható, nem sok, de nem is kevés, mindenesetre az étkezés végére a 34-es kis rucim a gyomromnál meglehetősen feszülni kezdett :)
Vacsora nem volt, délután eszegettem a mini, tegnap gyártott kókusz golyócskákból, elég is volt.
Edzés este:
LÁB-MELL-TRICEPSZ (3x15)
- guggolás
- kitörés
- fekve-nyomás
- tárogatás
- tricepsz fekvőtámasz
- áthúzás
Most pedig összepakolom a kis utazótáskámat az elkövetkezendő három napra. Pihenés jön, kérem, négy csillagos nyugalom és pihenés. Ez is bizonyosan valamilyen oknál fogva történik, talán tényleg éppen csak azért, hogy töltődjek, pihenjek, hogy azzal foglalkozzak, ami most a legfontosabb: önmagammal.
Nem terveztem erre a három napra. Sem étkezést, sem edzést, semmit. Még azt sem tudom, viszem-e a laptopot. Szóval, ha csak szerdán este jelentkeznék, az nem azt jelenti, hogy eltűntem, hanem azt, hogy szüneteltettem a virtuális életemet. Persze fotózni mindenképpen fogok. :)
Facebook oldal: Boszorkánykonyha
