Amikor jön egy hirtelen görcs, és mindent elborít a fájdalom és a szenvedés, akkor magam sem tudom, eszméletemnél maradok-e, és ilyenkor nem jó, ha épp nincs ott senki. Tegnap délután is így volt.
- Istenem, valahol tudom, hogy fogod a kezem, de nagyon rossz most egyedül. Kibírom?
- Mindent, amire szükséged van, odaadtam neked. Ott van benned. Az erő is. Csak bízz magadban és hidd, hogy jobban leszel.
Ha nagyobb stressz ér, vagy ha nagyon félek valamitől, ha rendesen ki kell lépnem a komfortzónámból, akkor is ez a "gondolat-beszélgetés" szokott lezajlani.
"Minden, amire szükséged van, ott van benned."
Tulajdonképpen örülök ennek a tegnapi görcsnek. Amellett, hogy remélem, az utolsó volt, emlékeztetett erre a dologra. Még a műtét előtt. Mert a műtéti ébredés után és az azt követő 1-2 napban bizonyosan szükségem lesz arra, hogy tudjam: kibírom, elmúlik, erős vagyok. A fizikai felépülés közben és után nem tervezem túllihegni a műtét lelki hátterét, de fel kell majd dolgoznom. És nem árt, ha már most tudatosítom magamban: a kulcs én vagyok.
