Új fejezet / 2. szakasz / 19. nap

itt

Ha ez így megy tovább, a nászéjszaka helyett a konyhában fogok ülni, őrzöm a csirkehusimat, nehogy a személyzet rávesse magát és megegye, és számolom a másnapi kalóriákat; a szülőszobában majd tuszkolom vissza a gyereket a hasamba, várjon még, mert nekem meg kell terveznem a jövő heti kaját; nem lesz időm elmenni felvenni a lottó ötösömet, mert éppen aznapra hosszú edzést terveztem...

 

itt

Lehet kalóriát és makrókat számolni, meg lehet tervezni a heti kaját és lehet előre főzni, dobozolni; szuper, ha megvannak a tervezett edzések, de azt hiszem, én most besokalltam ettől az egésztől. Biztosan az is rányomja a bélyegét, hogy ma egész álló nap éhes voltam. De elviselhetetlenül. Úgy, hogy ettem, nem keveset, rendesen. Sokszor igyekszem meggyőzni magam, hogy majd elmúlik, iszom, elintézek ezt-azt, de nem múlik az éhségérzet. És ha még eszem, utána sokkal rosszabb. Ne gondold, hogy nyavajgok, hogy csak beképzelem, hogy csak az agyam éhes. Szédölgésig, ájulásig éhes vagyok. Nem tudok már harcolni ellene, mindent kipróbáltam, hogy ezt kivédjem, nem tudok mit kezdeni vele. És nem vagyok képes tervezni, előre gondolkodni, a hajamat tépem már, ha a másnapra és a csirkére gondolok. 3 éve megy ez így: tervezek, számolok, dobozolok... Besokalltam, kész, itt van egy pont. Este sütöttem kókuszos pitét, meggyes sütit, és egy kenyeret is rittyentettem. Van itthon kaja (hús, zöldség, tojás...), tehát nem fogok éhenhalni (haha, ez vicces...). Nem bírok már dobozokat látni, cetliket, makróadatokat, a 3 spirálfüzetnyi étkezési naplómat...

Kiveszek 2 nap "szabit". Nem akarok gondolkodni.